A Hezbollah “természetvédelmi tornyokat” épít Izrael határán
Izrael új, magasabb és erősebb kerítés építésébe kezd a jövő hónapban északi, libanoni határán – jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a kerítés vonala nem fog eltérni az ENSZ által elismert nemzetközi határtól, amelyet Izrael dél-libanoni kivonulása után, 2000-ben határoztak meg.
A védelmi minisztérium műszaki egységei végzik a munkálatokat, amelyekre eddig százhuszonhárom millió sékelt különítettek el (csaknem 10 milliárd forint). Az építkezés várhatóan jövőre fejeződik be.
Izrael és Libanon között nyolcvanegy kilométer hosszan húzódik a határ, ahol legutóbb tizenhét évvel ezelőtt, a libanoni kivonulás után hoztak létre ma már alacsonynak és idejétmúltnak ítélt kerítéseket.
A határ mentén huszonkét település is található az izraeli oldalon, először ezek védelmében a legérzékenyebb pontokon, a tengerparttól keletre a szárazföld felé, valamint a határ másik végénél, a szíriai határtól a tenger felé, 11 kilométer hosszan hoznak létre teljesen új határkerítést.
Ahol az izraeli oldalon települések vannak, ott a túloldalról esetleg tüzet nyitó mesterlövészek és a vállról indítható rakéták elleni védekezésből hét méter magas betonfal és szögesdrót is el fogja választani Izraelt Libanontól – írta a lap.
Az Irán támogatását élvező, libanoni, síita Hezbollah Izrael szerint a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ békefenntartó katonák jelenléte ellenére állásokat foglalt el a határ túloldalán, és az izraeli hadseregben a tízes tévécsatorna katonai szakértője, Alon Ben-David szerint attól tartanak, hogy összecsapásokat fognak provokálni a mellettük építkező izraeliekkel.
Izrael és Libanon határán tizenegy éve, a második libanoni háború lezárása óta viszonylagos nyugalom honol, de Izrael a múlt héten panaszt tett az ENSZ-nél, mert állítása szerint a Hezbollah tizenöt, természetvédelmet szolgáló toronynak álcázott megfigyelőhelyet hozott létre a határ mentén.