A gyűlölet ellen – megalapították a Fahidi Éva díjat
A gyűlölet csak gyűlöletet szül – mondta gyakran Fahidi Éva. És magából is kiirtotta ennek nyomait is. Ez az életszemlélet az, ami a díj megalapításával szeretnének továbbadni – mondták az alapítók a Bálint Házban megtartott rendezvényen.
Fahidi Éva (1925. október 22. Debrecen – 2023. szeptember 11. Budapest) a holokauszt egyik utolsó szemtanúja volt, aki élete utolsó évtizedeiben aktív közéleti szereplőként küzdött a gyűlölködés és a kirekesztés ellen. Több könyvet írt, köztük a Dolgok lelke című művét, amely német, angol, olasz és finn nyelven is megjelent. A Sóvirág című táncelőadása Cuhorka Emesével 95 alkalommal került színpadra, és a próbáról készült A létezés eufóriája című film számos nemzetközi díjat nyert.
A műsorvezető tisztjét Fahidi Éva egykori barátja és a Sóvirág koreográfusa, Szabó Réka töltötte be. Mint mondta, Fahidi Éva mozdulatai, gesztusai valósággal a bőrébe ivódtak. Elmondta, hogy Éva itt most valószínűleg a tegezést javasolná mindenkinek, mert közvetlensége mindig is erre sarkallta.
Bevezetőként Fahidi Éva lánya, Lukács Judit játszotta el Liszt Un Sospiro c. zongoradarabját. Elhangzott, hogy Éva eredetileg zongoraművész akart lenni és ezt az álmát végül is lánya valósította meg.
Szabó Réka felolvasott egy részletet Fahidi Éva Dolgok lelke c. könyvéből, melyben a szerző az auschwitzi lágerben végigélt válogatott borzalmakat idézi föl.– És Éva mégis felül tudott emelkedni a sérelmeken és ki tudott törölni a szívéből mindenféle gyűlöletet – folytatta.
Éva képes volt megváltoztatni a sorsát. Gyűlöletből elfogadást, butaságból széles látókört, szűkösségből nagylelkűséget, merevségből rugalmasságot teremtett.
A gyűlölet csak gyűlöletet szül, mondta Éva. És magából is kiirtotta ennek nyomait is. Éppen ez az életszemlélet az, ami a díj megalapítására sarkallta a kezdeményezőket: a gyűlölet elleni fellépés.
Fahidi Éva Küldetésének tekintette, hogy elérje a fiatalokat is. Számtalan alkalommal tartott előadást tizenéveseknek, türelemre, a másság elfogadásra buzdítva őket. Fahidi Éva tanítása szerint a gyűlölet legjobb ellenszere a tudás. Más emberek, más kultúrák megismerése kioltja a másság iránti gyűlöletet.
Mindezt egy erről készült rövid filmösszeállítással is illusztrálták.
A filmben Éva elmondta egy sokáig magába zárt élményét: egyik unokáját az iskolában lezsidózták és megverték. Ezután kettőzött erővel küzdött a gyűlölet ellen.
Ezután Fischer Ádám karmester, a díj társalapítója lépett a mikrofon elé, és szubjektív vallomással kezdte: Fahidi Éva volt az utolsó, aki még emlékezett az ő születésére és gyerekkorára. A díjjal az a céljuk, mondta, hogy Éva életének üzenetét, a gyűlölet ellen nevelést továbbadják.
Andrási Andor, Fahidi Éva élettársa, a másik társalapító a díjjal kapcsolatos tudnivalókat ismertette. Mint mondta, nemzetközi díjnak képzelik el, ami persze nem zárja ki a magyarországi díjazottakat sem. A technikai részletek a Fahidieva.hu honlapon érhetők el – tájékoztatta a közönséget. A díjra az lehet érdemes, aki a gyűlölet, a kirekesztés elleni harc terén a legtöbbet tette. Buzdította a közönséget, hogy indoklással ellátott javaslataikat küldjék el az [email protected] címre. Az odaítélésről döntő bizottság felállításán, mint mondta, még dolgoznak.
Bemutatta magát a díjat, egy nagyobb szobor makett-változatát, ami Fahidi Évát és egykori lágertársát, Weisz Anikót ábrázolja.
Mint elmondta, a díj esetenként anyagi támogatással is járhat, ha arra méltó tevékenységet ismernek meg. Terveik szerint a javaslattételi határidő jövő június lenne, a díjátadás ideje pedig nyár végén zajlana.
Kenesei Marcell, a Bálint ház vezetője az intézmény infrastruktúráját ajánlotta fel a szervezés hátteréül és maga is méltatta a kezdeményezést. A Talmudot idézte, amely felteszi a kérdést: mi a fontosabb, a tudás vagy a jó cselekedet? Mit ér a tudás, ha nem áll a jó cselekedetek szolgálatába? – adta meg a talmudi választ. Felidézte, hogy az élethosszig tartó tanulás a legrégibb zsidó hagyományok közé tartozik.
Záró aktusként Lukács Judit Schubert gesz-dúr impromptu c. darabját zongorázta.