“A gyűlés cionista vezetés alatt folytatódott”

1918. november 6-án zajlott a – megosztottságot mutató – országos zsidó nagygyűlés, melyen először ismerték el legitimnek a cionista célokat magyar kormányzati tényezők. A gyűlés nagy sikert jelentette a magyarországi cionista mozgalomnak, noha ez átmenetinek bizonyult.

Az itt következő, ismeretlen szerzőtől származó, eredetileg németül íródott tudósítás a cionisták szempontjából mutatja be az eseményeket. Ez a szöveg Szabolcsi Lajos[1] Két emberöltő című visszaemlékezésében[2] közöltek[3] alternatív olvasatának is tekinthető. Ez a magyarázat a korábban teljesen underground cionista szempontot tükrözi.

 

A magyar népkormány a zsidó nemzet elismeréséért Magyarországon

Buza miniszter fontos beszéde.

A koppenhágai Cionista Iroda jelentette – többek között – Budapestről november 8-án.

A magyar zsidó neológok a „magyar egyesült zsidó országos gyűléssel” nevezetű akcióval szánalmas fiaskót szenvedtek el. Az „országos gyűlést” nem csak az ortodoxok, de a neológok sem látogatták kellő számban. Bár sok olyan vendég volt ott, akiket nem a hitközségek delegáltak és ők adták a gyűlés többségét. A konferencián a következő emlékezetes dolog történt.

A korábban megtartott előkonferencián a cionisták képviselője azt követelte, hogy a plenáris ülésen benyújtandó indítvány a zsidó nemzeti álláspontot is vegye figyelembe. A neológ előkészítő bizottság természetesen visszautasította ezt és így a tárgyalás azzal a döntéssel végződött, hogy a gyűlést egyáltalán nem tartják meg. Csak amikor a Bizottság a cionisták számára némi magyarázattal szolgált, született meg a döntés, hogy megtartják a gyűlést. Később a cionisták megtudták, hogy ez az engedmény is gyenge lábakon áll, ezért már délután 3 órakor a híveiket, több száz zsidó egyetemistát rendeltek az ülésterembe. Amint a Bizottság a néhány hitközségi tagjával – köztük csak néhány ortodoxszal – megjelent, rémülten döbbent rá arra, hogy döntő cionista többséggel szembesülnek.

Majd Székely Ferenc belekezdett nyitó beszédébe. Elmagyarázta azt, hogy a Közgyűlést azért hívták össze, hogy lehetőséget adjon az egész ország zsidóságának arra, hogy kifejezzék hűségüket és a magyar nemzethez való ragaszkodásukat. Amikor beszédében elmondta, hogy a magyar zsidóságnak ezekben a nehéz időkben a magyar nemzethez való hozzátartozását szükséges deklarálni, sok száz cionista szájából hangzott el a kiáltás: „Nem, mi a zsidó nemzethez tartozunk!” Csak nagy nehezen sikerült a szónoknak ismét magához ragadnia a szót, hogy üdvözölje a magyar népkormány képviselőit, Buza mezőgazdasági minisztert és Juhász-Nagyot a kulturális minisztérium államtitkárát.

Ezután a neológ kancellár, Dr. Székely Ferenc egy olyan határozati javaslatot olvasott fel, amely üdvözölte az új szabad magyar államot és a magyar népet a magyar zsidóság iránti toleranciája példájaként mutatta be. Ennek a javaslatnak a „felolvasását” a cionisták kiabálásai kísérték. Amikor Dr. Bródy Ernő parlamenti képviselő a javaslat támogatását a következő szavakkal kezdte: „A magyar nemzettel foglalkozom”…nagy kiáltás hallatszott: „Nem, elsősorban a zsidó nemzettel!” Dr. Bródy kijelentette, hogy ennek az indítványnak az elfogadása azt a célt követi, hogy meggyőzze az Antant vezetőit és Amerikát, hogy ők minden befolyásukkal a kormányaiknál arra törekszenek, hogy Magyarországot megóvják, és hogy a jelenlegi területeit meg tudja őrizni és védelmezni.

Ekkor kapott szót Búza miniszter. Csak hallotta az indulatos közbekiáltást, hogy a zsidó nemzet él. A miniszter elmagyarázta, hogy ő ehhez a felhíváshoz csatlakozott. (A cionisták viharos éljenzésbe törtek ki; sokan felemelkedtek a helyeikről és percekig éljenezték a minisztert). Azt hiszem, folytatta a miniszter, hogy nem különbségekről, hanem félreértésekről van szó (a zaj megélénkült). Én egy bizonyos szimpátiát érzek a már említett közbekiáltással kapcsolatosan, mert úgy érzem, hogy semmilyen a magyar nemzettel ellenséges tendencia nincsen benne. Olyan országban élünk, ahol több nemzet (Nation) is együtt él egymással. Magyarország egész múltja, ennek az országnak az egész történelme azt mutatja, hogy az itt élő nemzetek sohasem formáltak zárt egészet. Ugyanakkor azt állítom, hogy az itt élő nemzetek (Nationen) nagy része összeolvadt a magyar nemzettel. A magyar zsidóság büszke lehet arra, hogy a zsidók különálló nemzetet képeznek. Ugyanakkor azonban szeretném közölni azt, hogy az itt élő nemzetek közül a zsidó nemzet az, mely a leginkább azonosult a magyar nemzettel.

A miniszter a cionistákhoz fordult, hogy „azokkal a jó kapcsolatokkal, amelyekkel rendelkeznek azon államok vonatkozásában, akiknek a kezében most Magyarország sorsa nyugszik, használják ki befolyásukat Magyarország jobb jövője érdekében.” Aztán így folytatta: „Az itt élő zsidók évszázadokon keresztül hű magyarnak bizonyultak és én ennek az országnak a hűséges fiaiként üdvözlöm őket, mint ennek a nemzetnek a testvéreit (Brüder). Azok a zsidók, akik azt mondják, hogy egy külön nemzetet akarnak építeni, mint a románok vagy a szlovákok, ugyanannyira kedvelem, mint azokat, akiknek nem ez az álláspontjuk. A legcsekélyebb kifogást sem emelek azok ellen, akik így vélekednek. Tisztelek minden meggyőződést, minden érzést. Ennek az ország egyetlen lakójától sem tagadhatom meg a jogot, hogy egy adott nemzet polgárának vallja magát. Akik ezt a nézőpontot elutasítják, nem szabad bántaniuk a másként gondolkodókat. Azok, akik egy adott nemzetet akarnak építeni, biztosan nem kéne magukat Magyarországtól elszakítani. Meg vagyok győződve arról, hogy ezek a zsidók is Magyarország hűséges fiai és polgárai kívánnak maradni. (Egyetértő felkiáltás a cionisták részéről.) A magyarországi zsidóság túlnyomó része nem akar külön zsidó nemzetet az országban. Aki magát magyarnak tartja, az a testvérem, aki pedig nem, az iránt sem viseltetek ellenszenvvel. Hogy ha valaki egy meghatározott nemzet tagjának tartja magát, ez nem lehet akadálya annak, hogy szeressem…”

A miniszter beszédét percekig tartó viharos taps követte. Juhász-Nagy államtitkár elmondta, hogy nem kíván semmit sem hozzáfűzni Buza miniszter szavaihoz. Amikor a kormány képviselői elhagyták a gyűlést, a cionista Hajdú Miklós ragadta meg a szót. A következőket mondta: „Történelmi szempontból emlékezetes nyilatkozatokat hallhattunk. Buza miniszter jobban megértette a zsidó néplélek törekvéseit, mint azok az „izraelita” vezetők, akik eddig uralkodtak a magyar zsidóság felett. A miniszter és az államtitkár semmi kifogást nem támasztott a zsidó népi érzéssel szemben, míg ezt az érzést az „izraelita” vezetők hazaárulásnak bélyegezték meg. A zsidók hűségének a (külön) kinyilvánítása a magyar hazához az ország zsidóságának megsértése. Ki kételkedett ebben a hűségben? Ezután a szónok a magyar asszimiláció szócsövének, az Egyenlőségnek és a budapesti zsidó hitközség vezetőségének a hozzáállását bírálta. Hajdú beszéde viharos tapsot váltott ki a cionista oldalon, míg éles tiltakozásokat az ellenkezőn, melyek csak növelték a tumultust… Az elnök félbeszakította a gyűlést, aminek következtében a gyűlés vezetése elindult kifelé a teremből. A gyűlés cionista vezetés alatt folytatódott, és cionista javaslatokat fogadtak el.

Megalakult a „Magyar Független Zsidók Szabad Szervezetének Tanácsa” Az eredeti gyűlés vezetői, akik – csekély kísérettel – elmenekültek és máshol gyűltek össze, kijelentették, hogy javaslataikat elfogadták.

 

Németből fordította: Novák Attila

Forrás: Központi Cionista Archívum (Jeruzsálem, Izrael) L6/366

 

[1] Szabolcsi Lajos: az Egyenlőség c. zsidó hetilap felelős szerkesztője, 1889-1943

[2] Szabolcsi Lajos: Két emberöltő (Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931), Emlékezések, dokumentumok, Bp. 1993.

[3] https://www.szombat.org/archivum/nagygyules-a-vigado-ruhataraban