A győztes oltóanyag?

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Technika - tudomány

A Moderna Inc. nevű amerikai cég által előállított vakcina már a tömeges tesztelés stádiumában van, és a cég tárgyalás egy WHO vezette forgalmazó céggel.

A Moderna Inc., az egyik vezető COVID-19 elleni oltóanyag előállító cég csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy az általa fejlesztett oltóanyag hatékonyságának tesztelése folyik egy 30.000 fős önkéntes részvevőkből álló mintán. A jövő hónapban hirdetik ki, hogy a próba sikeres volt-e. A tesztelést független szakértőkből álló bizottság kíséri figyelemmel, és tapasztalataikról még novemberben részleges jelentést tesznek közzé.

A hír hallatán a vállalat részvényeinek értéke 3%-kal nőtt – jelentette a Reuters.

A Moderna már az mRNA-1273 elnevezésű vakcina forgalmazását készíti elő, és még ebben az évben képes lesz 20 millió adag oltóanyagot legyártani, amit 2021-ben 500 millió–1 milliárd adag előállítása követhet.

A Moderna szerint a tesztelésben részt vevők között a fertőzöttek aránya a vártnak megfelelően alakul.

„Minthogy az USA földrajzi régióit jelző ZIP kódokat vesszük figyelembe a követésnél, nem ért bennünket meglepetés” – nyilatkozta Tal Zaks főorvos.

Amennyiben a Moderna készítménye zöld utat kap, az nagy támogatást jelent biotech cég vakcina platformja számára, mondta Stephane Bancel vezérigazgató a negyedéves konferencián.

A Moderna vakcina a DNS szintetikus hordozóját használja, amely a koronavírus felszínét imitálja, és az immunrendszert annak felismerésére és semlegesítésére ösztönzi. Ugyanezt a technológiát követi a Pfizer Inc PFE.N nevű készítménye, illetve német partnerének, a BioNTech nevű cégnek SE 22AUy.F nevű gyártmánya. A Pfizer vakcinája a 444 tudósítása szerint nagyjából ugyanitt tart.

A Moderna vezetőinek közlése szerint a készítményre további két hónapos biztonsági tesztidőszak vár az USA Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet előírásainak megfelelően, a szövődmények kizárására. Ezek után kérelmezhetik a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyt.

A Massachusetts-ben lévő Cambridge központú vállalat szállítási szerződést kötött az amerikai kormánnyal és más államokkal, továbbá tárgyalásban áll a WHO által kedvezményezett COVAX csoporttal az oltóanyag forgalmazásáról és többszintű árazási javaslatot tett.

jpost.com – Bassa László

Címkék:Covid 19, oltóanyag

[popup][/popup]