„A folyótól a tengerig…”

Ahogy mostanság sokat halljuk Európa-szerte: „Szabad Palesztinát a folyótól a tengerig”.

Ez a már-már szállóigévé vált mondás nem ma született, én már húsz éve hallottam. Hogy hol? Természetesen Gázában, ahol a mellékelt fotó készült. Jóképű, mosolygós fiatalember látható a képen, ahogy kínálja becses portékáját, egy térképet Palesztináról. Első ránézésre rögtön hiányérzetem támadt. Nem akartam, őszintén szólva, inkább nem mertem megkérdezni a kedves árustól, hogy vajon Izrael hol látható ezen a szép, bekeretezésre váró nyomaton. Attól tartottam, hogy visszaélek a messze földön híres „gázai vendéglátók” jóindulatával, ha megkérdőjelezem az áru hitelességét. A helyzetre való tekintettel úgy döntöttem, hogyha kétezer évig nem létezett Izrael – hála az Istennek, hogy már újra van –, akkor abból az „apró figyelmetlenségből”, hogy ezen a térképen nincs feltüntetve, nem érdemes ügyet csinálni. Különben is, ha Gázában úgy gondolják, hogy Izrael nem létezik, hát zakson, ez legyen az ő dolguk, semmi közöm hozzá. A lényeg az, hogy a barátság megmaradt, s ennek bizonyítéka a sikeres felvétel.

Önkritikusan hozzá kell tennem, hogy amikor a fotót készítettem, sajnos cserbenhagyott a jövőbe látó, legendásan jó üzleti érzékem, mert nem vásároltam jó néhányat a remekműből. Persze csak így utólag, húsz év eltelte után jutott ez az eszembe, látva a palesztin nép szabadságáért síkraszálló lelkes londoni, párizsi, berlini publikumot. Mennyi-mennyi lelkes ember! Biztosan sokan vásároltak volna abból a szép, színes térképből. Uramisten, mekkora biznisztől estem el. Ahogy sráckoromban Aranka néni, a sarki zöldséges mondotta: „Vették volna, mint a cukrot”.

A cukorról jut eszembe az október hetedike utáni önfeledt cukorka osztogatás Európa több fővárosában. Micsoda tömegek ünnepeltek felhőtlenül, ugyanis ők csodás napra virradtak. Gázai testvéreik gyilkolták a zsidókat, nem is akármennyit, és nem is akárhogy.

Nem katonákat öltek szemtől szembe, hanem leírhatatlan barbársággal mészároltak le védtelen öregeket, asszonyokat, gyerekeket. És, hogy az egész világ tanúja legyen hőstetteiknek, mindezt kamerákkal megörökítették. Végül, mint az utolsó kupecek, túszokat szedtek, majd motorra pattantak, és uzsgyi haza, hogy otthon tovább vigadjanak. A világ is láthatta, ahogy egy megerőszakolt, legyilkolt nő holtestét rugdosva, végighurcolták a főutcán, hogy népük is ünnepelhesse a nagy győzelmet.

Az ujjongó tömeg látványa olyan volt, mint 2001. szeptember tizenegyedikén. Ki ne emlékezne az örömittas gázai ifjakra, akik géppisztolyaikból hosszas sorozatokat eregettek az ég felé, ünnepelve az ikertornyok elpusztítását, a nagy győzelmet. Déjá vu, most is azt éreztem, mint egykor. Hiába minden, ördögi körben létezünk.

Az akkori elkövetők is azt gondolták, mint most ezek, hogy szent kötelességüket teljesítik, amikor jogos sérelmeiket „orvosolják” a hitetlen ellenséggel szemben. Az egész világnak tudomásul kell vennie, hogy a legtermészetesebb dolog az éj leple alatt megtámadni, legyilkolni és elhurcolni az ellenséges törzs tagjait. Ez a világ rendje. Így volt ez a múltban is, és most is így kell ennek lennie. És, holnap, holnap hogy lesz? A holnap sohasem számított. Számukra csak a mindenkori jelen a fontos. Pedig mindig eljön a holnap. A néhány nappal korábban még oly lelkesen ünneplő tömeg legnagyobb döbbenetére, a megtámadott és meggyalázott nemzet hadat üzent. Mi mást tehetett volna? Felfoghatatlan, elfogadhatatlan tény: 2023. október 7-én újra pogrommal szembesült a világ zsidósága.

A hajdan nagytekintélyű egyiptomi elnök, Gamal Abden-Nasszer elképzelése az volt, hogy a zsidókat a tengerbe kell fullasztani. B terve nem volt. Azóta sok év telt el. Hála az égnek, a tenger még ma is háborítatlanul mossa az egykor sok csodát látott Palesztina partjait. Ami viszont a folyót illeti, hát a Jordán ma már inkább csak egy csörgedező patakocska csupán. Hol van már Nasszer? Réges-rég halott, de szelleme és „nagyívű” elképzelése tovább él. Az igazsághoz tartozik, hogy én sem vagyok már a régi. Gondolom a fiatal térképárus is megöregedhetett, és remélem, hogy egészsége mellett tiszta mosolyát is megőrizte. Bizonyára lelkesedése az utóbbi időben némileg leapadhatott, mert be kellett látnia, hogy a térkép készítői alaposan becsapták. Rá kellett ébrednie arra, hogy a Jordán-folyó és a Földközi-tenger között van egy ország, amelynek a neve Izrael, és lakóinak egyáltalán nem áll szándékában vízbe fulladni.

De kedves térképárus! Nyugodjon meg, nincs egyedül, ugyanis a világszerte tüntető százezrek, a fegyverszünet vágyától áthatva skandálják „a folyótól a tengerig” rigmust. Többségük szilárd meggyőződéssel harsogja, hogy a szabad Palesztinában a „könyv népének” nem lesz helye. De vajon a demonstrálókhoz csatlakozó békeaktivisták tudják-e, hogy már régóta nemcsak a zsidókat hívják a könyv népének? Fogalmuk sincs, hogy most épp azt üvöltik teli torokkal, hogy „ki velünk!”, ahogy a hajdani zsidó viccen tréfálkoztunk, „Hinaus mit uns!”.

Hölgyeim és Uraim! Ezek nem fognak tréfálkozni. Egyáltalán, eljut valamikor legalább a tudatuk széléig a csendes, óvó figyelmeztetés? Vigyázz!  Nemcsak a zsidóknak nem lesz ott helye. Nem, őket ez most nem érdekli. Süketek, nem hallják, hiába minden szó. A kedves békére vágyó aktivisták, a lelkes antiszemiták, és meg ne feledkezzek a szavazat-optimalizáló, álszent politikusokról, akik egyszer csak csipkerózsika álmukból felriadva szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nemcsak a zsidók mehetnek arra, amerre látnak. Találkoznak majd a rideg valósággal, hogy a folyó és a tenger között azoknak sincs helye, akik a koránon kívül más könyvet olvasnak. Ahogy egykor Nasszernek sem volt, úgy az utána jövőknek – bárhogy is nevezik őket – sincs, és soha nem is lesz B tervük! Tetszenek érteni? Úgy tűnik, hogy még nem. Nagy kár.

Pedig „a jövő már elkezdődött”. Tessenek már kicsit körülnézni! Látniuk kellene, hogy már régóta folyik egy kegyetlen háború. Á, dehogy a zsidók és a muszlimok háborúja ez. Higgyék el, ez csak a látszat, és egészen másról van szó. Hosszú évtizedek óta egy törzsi kultúra vív ádáz harcot, hogy megsemmisítsen egy tőle eltérő és számára gyűlöletes, párhuzamosan létező másik kultúrát. A konszenzus, az elfogadás és az egymás melletti békés létezés az ő világukban ismeretlen fogalmak. Az ellenséget el kell pusztítani. Ha kell, tűzzel, vassal.

A legendás vezér örökéletű, látnoki szavai most is a fülemben csengenek. „A mi csodafegyverünk az asszonyaink kiapadhatatlan méhe”. A kérdésem csupán annyi: Igaza lesz?

Végül szóra sem érdemes, de azért mégis szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy egyik európai tüntetésen sem hallottam, hogy melyik folyó és melyik tenger között lesz majd a szabad Palesztina. Akár tetszik, akár nem, de abban biztos lehet mindenki, hogy a Földközi-tenger és a Jordán-folyó között nem lesz. A hely foglalt!

Megnyugtatásként csak annyit jegyzek meg, hogy tenger mindenhol van, sőt folyó is akad elég a nagyvilágban. Itt Európában is…