A fideszes szórólap és a „Tóra megtagadása”

Köves Slomó és Radnóti Zoltán csörtéjéről

Köves Slomó rosszul taktikázott: egyértelműen támogatóként szerepel a Fidesz/KDNP-s Hollik István, V. kerületi polgármesterjelölt választási szórólapján.

Az ezt követő támadások nyomán – vérbeli médiarabbiként – megmagyarázta, hogy itt nem általános politikai támogatásról van szó, ő csak általánosságban fejezte ki egyetértését azzal, hogy Hollik István továbbra is helyet biztosít közössége számára. Kifejtette, hogy ugyanilyen szívesen támogat más pártokat is, ha azok hasonlóképpen azonosulnak közösségük törekvéseivel.

A mai médiaforgatagban közéleti emberek mindennapos rutinjához tartozik, hogy rosszul mérik föl egy-egy megnyilvánulás következményeit és gyakorlottan helyesbítenek.

Mindemellett mégis egyre erősebb az a közvélekedés, hogy az EMIH vezető rabbija föladni látszik óvatos egyensúlyozó politikáját és

egyre nyíltabban csúszik (vagy halad) a kormánytábor felé.

A Mazsihisz egyik főembere nem is hagyta ki a lehetőséget: lecsapta a magas labdát, hogy csak úgy porzott. Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbiságának elnöke reflexiójában mindent elkövetett, hogy rabbi kollégáját a földbe döngölje. Köves Slomóhoz intézett nyílt levele forma szerint az idősebb fivér óvó intelme a megtévedt testvérhez, de a kenetteljes bevezetés után csak úgy sisteregnek az agresszív, végtelenül eltúlzott vádak: Köves „elárulja Isten ügyét”; „elárulja a Tórát és a prófétákat”; „megtagadja a Tórát”, stb.

Mintha a Mazsihisz vezető rabbija (és az egész Mazsihisz) ezt az egy alkalmat akarná kihasználni, hogy a konkurenciát egyszer s mindenkorra hiteltelenné tegye. Radnóti rabbi látványosan szörnyülködik: „Aki vezető rabbiként – szörnyű leírni is – választási szórólaphoz képes adni a nevét (és ezáltal a közössége nevét), a támogatását (és ezáltal a közössége támogatását), az szerintem megtagadja a Tórát…”

A vádak nevetségesen eltúlzottak.

Ha Köves Slomó feltűnése egy választási röplapon egyenlő a „Tóra elárulásával”, akkor vajon minek nevezzük azt a törekvést, mikor valaki rabbi kollégáját egy ilyen, nem túlzottan jelentős súlyú ügy miatt a legszélesebb nyilvánosság előtt igyekszik lejáratni?

Köves Slomó joggal mutatott rá, hogy olyan egyházi férfiak, mint a néhai Raj Tamás, avagy Iványi Gábor, Donáth László egy időben országgyűlési képviselőként kötelezték el magukat egyik vagy másik politikai párt mellett, és hitelességük ettől mégsem csorbult.

Azt is nehéz lenne tagadni, hogy Radnóti Zoltán – Mazsihisz vezetéssel nem egyeztetett – interjúja a Jobbik-közeli Alfahír portálon szintén politikai szerepvállalás volt a javából.

Ráadásul Radnóti rabbi elkeni a lényeget: úgy tesz, mintha maga a választási szórólap műfaja lenne a probléma, pártoktól függetlenül. Utóbbit hangsúlyozza is. Pedig akár a hitközségi közvélemény, akár a túlnyomórészt baloldali liberális meggyőződésű – magyar zsidóság számára egy párt szórólapja nem téma. Annál inkább az a támogatott konzervatív kereszténydemokrata politikus mögött álló

Orbán-rendszer. Ha valami, hát ez kelt ellenérzést bennük,

nem egy szórólap. Ráadásul Hollik István egy nyilatkozatában Horthyt – a miniszterelnök nyomán – államférfinak nevezte. A Radnóti episztola célközönsége, a pesti zsidó közösség a Horthy-kultusztól köztudomásúlag undorodik.

Itt tehát az óvatlanul lépő Köves Slomó komoly támadási felületet adott, és a Mazsihisz nem hibázott: azonnal teljes erővel betámadott.

A támadó Radnóti azonban nem arról beszél, amit valóban támad. Úgy tesz, mintha a kormány nem lenne téma. Erre alighanem jó oka van. Amiként az EMIH, úgy a Mazsihisz is komoly extra pénzügyi támogatást kap – akárcsak más egyházak, egyházi intézmények mostanában. Amiként az EMIH-nek a közelmúltban 400 millió támogatást irányoztak elő „intézményfejlesztésre”, úgy a Mazsihisz két intézményét is szépen kistafírozták: a Rumbach utcai zsinagóga, valamint az Amerikai úti szeretetkórház felújítása milliárdos nagyságrendű állami támogatásból valósul meg. A kormány nyílt betámadása most tehát nem lenne okos húzás.

És miért e vérmes támadás?

Nos, a Chabad/EMIH az utóbbi években valóban sok borsot tört a Mazsihisz orra alá. Nem úgy politizált, mint aki a békés egymás mellett élésre törekszik, inkább úgy, mint aki a másik felet igyekszik pozícióiból kiszorítani. A nyilvánosság előtt az EMIH politikai szárnyának vezetője, Köves Slomó többnyire udvarias volt, előzékeny, civilizált. A háttérben azonban az EMIH jó néhány szúrást vitt be a Mazsihisznek úgy, hogy az csillagokat látott.

Ügyes marketingfogással felvette az 1945 óta „gazdátlan” Status Quo Ante nevet, így sikerrel a törzsökös magyar felekezetek sorába lépett. E minőségben komoly állami támogatást hasított ki magának – a Mazsihisz büdzséjének rovására.

Az EMIH rabbija izraeli lapokban arról cikkezett, hogy a Kozma utcai temetőben nem zsidókat is eltemetnek. Ha a vádnak hitelt adnak, a pesti zsidóság identitásával egybeforrott temető tréflinek tekinthető.

Az EMIH által alapított, az antiszemitizmust monitorozó Tett és Védelem Alapítvány legutóbbi konferenciáján olyan álláspont hangzott el, hogy a Soros-ellenes propaganda-hadjárat nem tekinthető antiszemitának. A Mazsihisz viszont korábban nyilvánosan elítélte a kampányt és rámutatott az általa felgerjeszthető antiszemita indulatokra.

Az EMIH legutóbbi szúrása megint rendkívül érzékeny ponton találta el a Mazsihiszt. Sikeresen belezavartak a sok éve január 18-án tartott megemlékezésbe a pesti gettó felszabadításáról. A hagyománnyá vált megemlékezés a Mazsihisz számára szintén identitáskérdés. Tavalyelőtt még csak új közösségi központját harangozta be az EMIH január 18-án (nyilván, mint a jövőorientáltság világos jelképét), idén azonban már a megemlékezésében is versenyre kelt a Mazsihisszel. A maga emlékünnepségét alig egy órával későbbre időzítette, így a meghívott politikusoknak a Mazsihisz megemlékezésről idő előtt kellett átnyargalniuk az EMIH rendezvényére. (Már a különbejáratú EMIH gettó-emlékmű és a külön ünnepség is arról tanúskodott, hogy az EMIH semmilyen ügyben nem akar a Mazsihisz partnereként megjelenni.) Ezt már a Mazsihisz nem nyelte le, és indulatos közleményben támadta az EMIH-et, mondván: „a Chabad cirkuszi vetélkedőt csinál a budapesti zsidók emlékezéséből”. A közlemény, melyben a Mazsihisz a „szélsőjobboldali neonácik és a muszlim fundamentalisták” társaságban emlegeti konkurensét, már megelőlegezi Radnóti Zoltán dühödt kirohanásait.

Sokévnyi bosszantás és frusztráció után

a Mazsihisz már nyilván elveszítette minden jóhiszeműségét, amire az örökké joviális és kulturált Köves Slomó apellál. Egyrészt a frusztrált harag, másrészt a vélt lehetőség, hogy most elkapják Slomót: ez váltotta ki a Radnóti episztola páratlanul élesen támadó hangnemét.

Manapság ilyen hangon, a teljes hiteltelenítés hangján nemigen kommunikálnak Magyarországon nyilvánosan a felekezetek képviselői.

Hogy mi a mélyebb oka a két szomszédvár közötti, egyre jobban elfajuló küzdelemnek, arról itt írtunk bővebben. Szemellenzős látásmódra vallana, ha csupán a pénz és befolyás elosztásáért vívott küzdelmet látnánk.

A két felekezet két világot képvisel. A Mazsihisz mélyen a magyar zsidó múltban él, a szent elődök adják legitimációjának fő forrását, az ő világuk töredékeit őrzik a mai utódok. Hogy mit jelent magyar zsidónak lenni ma, arra egy-két fiatalabb rabbi most próbál választ keresni.

A Chabad a messianisztikus jövőbe tekint, számára a múlt relikviái (és a jelen politikai szereplői) legfeljebb eszközök a vágyott eljövetelért folytatott küzdelemben.