A Fauda új évada a tragikus október 7-i támadásra fókuszál

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

A „Fauda” (פאודה) izraeli televíziós sorozat globális slágerré vált, amióta a Netflix néhány évvel ezelőtt megszerezte a műsor streamelési jogait. A több évados sorozatot az izraeli Yes hálózat készítette, ahol először 2015-ben mutatták be.

A Fauda új szériájának hősei a Netflixen

Doron Kavillio történetét meséli el, akit Lior Raz alakít, aki egy titkos elit egység parancsnokaként csapatával a terroristákat üldözik Ciszjordániában, Gázában és Európában.

A 2022-ben sugárzott negyedik évad úgy ért véget, hogy Doron és csapata látszólag nagyon komolyan megsebesült a terroristákkal vívott lövöldözés során és nyitott maradt a kérdés, hogy túlélték-e a támadást, vagy halálukkal zárja le a rendező a sorozatot.

Nos, hamar kiderült, hogy lesz folytatás. Bár még nincs hivatalos megjelenési dátuma az ötödik évadnak, azonban már van apró részlet, amit ismerünk:

1. A kiszivárgott információk szerint az új évad valószínűleg legkorábban 2026-ban jelenik meg a Netflixen. A „Fauda” producere, Liat Benasuly Amit 2024 márciusában azt mondta, hogy az 5. évad újraírása „egy évig fog tartani”. Egyelőre nincs dátum arra vonatkozóan, hogy mikor indul a sorozat gyártása.

2. Egy közelmúltbeli interjúban Lior Raz részletesen ismertette a változásokat. Azt mondta, hogy az 5. évad két évvel az október 7-i támadások után játszódik, és „alaposan az akkori tragikus eseményekkel fog foglalkozni”.

Idan Amedi – Fauda Theme Song (Menasim) | עידן עמדי – מנסים

Idan Amedi – Fauda Theme Song | عيدان عاميدي – فوضى، الاغنية الرئيسية מילים ולחן: עידן עמדי עיבוד: פטריק סבג, תום כהן ועידן עמדי הפקה מוסיקלית: פטריק סבג ועידן עמדי פתיח: קחי את חלומותיי, רק תני לי לשים את ראשי עליך, להרגיש את נשימותייך ולהירגע, סוף סוף קצת שלווה, בכל האי-סדר הזה…

3. Az 5. évad cselekményvonala a túszmentés körül foroghatna, de mégsem. Egy nemrégiben adott interjúban a sorozat alkotói gárdája részéről Avi Issacharoff azt mondta, hogy ideje újra gondolni egy egész szezon ötletét, amely egy túszmentő akcióra összpontosít. 

“Azon a szombat reggelen [2023. október 7-én] valami sokkal, de sokkal rosszabbat láttunk, mint amit akkor elképzeltünk. A vásznon is meg kell mutatnunk, milyen volt mindez számunkra. Ez lesz az eddigi legkeményebb történet” – tette hozzá. (bzsh.hu)

[popup][/popup]