Covid-19: izraeli gyógyszer 70%-kal csökkenti a halálozást súlyos esetekben

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Technika - tudomány

A Bonus BioGroup gyógyszeréről, amit súlyos COVID-19 esetek kezelésre fejlesztenek, a II. fázisú klinikai vizsgálat során megállapították, hogy 70%-kal csökkenti a halálozást. A cég vezérigazgatójának elmondása szerint a vállalat most az Egyesült Államokban, az EU-ban és Izraelben is sürgősségi felhasználási engedélyt szeretne kapni.

A Bonus BioGroup a héten új adatokat tett közzé. Ezek alapján a vállalat MesenCure nevű gyógyszerét 50 beteg kapta meg, akik a kezelés során maximum három adagot kaptak az orvosságból. A klinikai vizsgálat során olyan betegeknek adták be, akiknek 93%-os vagy annál alacsonyabb volt oxigéntelítettségük, emellett diffúz tüdőgyulladásban is szenvedtek. Az eredmény szerint a 30 napos túlélési arány 94% volt, tehát 50 betegből 47-en maradtak életben. Ha összehasonlítjuk a vizsgálat első 30 betegét a kontrollcsoportként használt 60 hasonló beteggel, az eredmény még szembetűnőbb: a MesenCure-rel kezelt betegek mindössze 6,7%-a halt meg a COVID-19-ben vagy annak szövődményei miatt. Szemben a kontrollcsoport 23,3%-val!

“Az eredmények jobbak, mint amire számítottunk” – mondta a vállalat vezérigazgatója, Dr. Shai Meretzki. “Jó eredményekre számítottunk, de a kontrollcsoporthoz viszonyítva nem ennyire jó eredményekre”.

A védőoltással megelőzhető a koronavírus okozta betegség kifejlődése. A Merck és a Pfizer új gyógyszerei a betegség korai stádiumában lévő enyhe tünetek kezelésében mutattak eddig sikert. De még nem áll rendelkezésre olyan gyógyszer, amely a legsúlyosabb COVID-betegek életének megmentésében segítene. A COVID-19 gyakori szövődménye a tüdőgyulladás és a légzési nehézségekhez vezető citokinvihar („cytokine storms”). Ez végül azt okozza, hogy a folyadék túlzottan felhalmozódik a tüdőben.

A MesenCure egy olyan sejtterápia, amelynek során több millió élő sejtet juttatnak a beteg szervezetébe infúzión keresztül. Így az eljárás során az élő sejtek a véráramban kerülnek, amíg el nem érik a tüdőt, ahol, ha gyulladást érzékelnek, a MesenCure sejtek egyszerre gyulladáscsökkentést és regeneráló faktorok kiválasztásába kezdenek. A regeneráló faktorok csökkentik a gyulladt sejtek aktiválódását és a citokinvihart, továbbá megakadályozzák azt is, hogy a gyulladásban lévő sejtek tovább halmozódjanak a tüdőben. Mindemellett ösztönzik a fehérvérsejtek kiürülését és támogatják a szövetek regenerálódását is. Amint a gyulladás csillapodott és a felesleges folyadék kiürült a tüdőből, a légzési nehézség és elégtelenség javulni kezd.

A II. fázisú vizsgálatban, mint említettük, 50 beteg vett részt. A vizsgálatban résztvevők 41 és 77 év közötti korúak voltak és a betegek mind súlyos állapotban voltak. Legtöbbjüknek volt valamilyen alapbetegsége is, amik hajlamosabbá tették őket a COVID okozta halálozásra. Ilyen betegségek a cukorbetegség, az elhízás, a túlzott vérzsírszint vagy magas vérnyomás – magyarázta Dr. Tomer Bronshtein, a Bonus BioGroup kutatási vezetője. A klinikai vizsgálat során mindegyik MesenCure-rel kezelt beteghez két ugyan olyan súlyos beteget párosítottak, akik hasonló tünetekkel és élettani sajátossággal rendelkeztek. A kontrollcsoport tagjai csak az állapotuknak megfelelő legjobb standard ellátást kapták, és a MesenCure-t nem.

A MesenCure-rel kezelt súlyos betegek mintegy felét már a kezelés befejezése után egy nappal egyharmadukat pedig a kezelés befejezése után két nappal kiengedték a kórházból. Bronshtein azt is elmondta, hogy a kezelés befejezésének napján elbocsátott betegek körülbelül egyharmadát már a harmadik és utolsó adag beadása előtt is elbocsáthatták volna, de a kórházban maradtak, hogy befejezzék a vizsgálatot. Átlagos körülmények között a kórházban töltött napok száma valószínűleg még ennél is jobban csökkenne. A halálozási eredményeken túl a MesenCure a kezelt betegek kórházi tartózkodási idejét is 45%-kal, átlagosan 17,2 napról mindössze 9,4 napra rövidítette le.

“Az intenzív osztályon felszabaduló ágyak révén az orvosok más betegek jobb ellátását tudják majd biztosítani” – mondta Bronshtein. Hozzátette, hogy az első beteg, akinek a MesenCure-t beadták, egy 73 éves nő volt, és olyan gyorsan felépült, pedig csak egy adagot kapott a kezelésből, hogy az orvosok felhívták a vállalatot, és jelentették, hogy már másnap nem volt ágyban, és edzett is. “Ez nagyon biztató kezdet volt számunkra” – mondta a kutatási vezető, hozzátéve, hogy a gyorsabb gyógyulás valószínűleg kisebb kockázatot jelent a COVID-dal kapcsolatos szövődmények kialakulására.

A Bonus BioGroupnál bíznak abban, hogy hamarosan sokkal több beteget tudnak majd kezelni a kifejlesztett gyógyszerrel nemcsak Izraelben, hanem a világ más részein is. A vállalat most készíti elő az adatokat, amelyeket az Egyesült Államok és Európa gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozó hatóságaihoz nyújt be. Az adatokat most előkészítik egy nagy tudományos folyóirat szakértői kiértékelésére. Az Egészségügyi Minisztérium már megkapta az adatokat, és azokat az előírtaknak megfelelően már egy külső szakértői testület is megvizsgálta.

“Emberek halnak meg. Hiszünk abban, hogy többségük életét megmenthetjük” – mondta Meretzki.

Jerusalem Post – Szabó Gyula

Címkék:Covid 19, izraeli gyógyszer

[popup][/popup]