A Cornell Egyetem lemondta egy Izrael-ellenes énekesnő tanévzáró koncertjét
A színpadról “F- Israel”-t üvöltő énekesnő nem léphet fel a Cornell Egyetem félévzáró koncertjén a zsidó diákok tiltakozását követően.

Kép forrása: Facebook
Miután április 10-én egy diákbizottság bejelentette, hogy a Kehlani művésznevet viselő énekesnő lesz az iskola éves “Slope Day” koncertjének főszereplője, a Cornellians for Israel diákcsoport felszólította az iskolát, hogy vonja vissza a választást. A Cornell elnöke, Michael Kotlikoff válaszában azt mondta a diákoknak, hogy már “túl késő” már másik fellépőt felkérni, viszont az iskola módosította Kehlani szerződését, hogy kiküszöbölje a politikai megnyilvánulásokat.
Szerda reggel azonban Kotlikoff a Cornell közösségének küldött e-mailben bejelentette, hogy Kehlani fellépését törölték.
“Kehlani fellépésének bejelentése óta súlyos aggodalmakat hallottam a közösségünktől, sokan dühösek, sértettek és zavarban vannak amiatt, hogy a Slope Day ünnepségén egy olyan előadó lép fel, aki antiszemita, Izrael-ellenes érzelmeket hangoztatott előadásain, videókban és a közösségi médiában” – írta Kotlikoff, aki zsidó származású. “Bár országunkban minden művésznek joga van gyűlölködő nézeteket kifejezni, a Slope Day a közösségünk egyesítéséről szól, nem pedig megosztásáról”.
Alternatív fellépőt nem jelentettek be, de Kotlikoff elmondta, hogy az iskola “felülvizsgálja az előadók felkutatásának és kiválasztásának folyamatát”.
Kehlani tavaly júniusban adott ki egy klipet, amelyben az “Éljen sokáig az intifáda” üzenet villant fel, utalva az Izrael elleni két palesztin felkelésre, amelyek közül az utóbbiban becslések szerint 1200 izraeli halt meg. Az előző hónapban Kehlani az X-en megjelent videóban elítélte a többi művészt, amiért hallgatnak az izraeli-palesztin konfliktusról, és ezt kiabálta: “F- Israel, f- zionism, f- a lot of y’all too”.
A művésznő közelgő fellépése körüli viták akkor lángoltak fel, amikor a Trump-kormányzat egymilliárd dolláros szövetségi támogatást készül elvonni az egyetemtől, amiért az nem megfelelően kezeli az antiszemitizmus kérdését.
JTA