A cionista rabbi, aki az új kormány beiktatása óta nem imádkozik Izrael Államért

Manhattanben, az Upper West Side-on van a liberális bástyának számító Ansche Chesed konzervatív zsinagóga, ahol a szombati szertartás részeként a bimáról elhangzott az Ima Izrael Államért (Prayer for the State of Israel) három zárószava: resit cmichat geulatenu. Jelentése: „megváltásunk kezdeti hajtása”.

ĺgy volt ez a zsidó állam megalakulását követően mostanáig, azaz csaknem 75 éven keresztül. Ám Jeremy Kalmanofsky rabbi, aki már hosszú ideje vezeti az Ansche Chesed gyülekezetet, most úgy érezte, nem tud tiszta szívből és teli torokból Izrael vezetőiért, minisztereiért és tanácsadóiért imádkozni, mert akikért az ima szólna, az új kormány jobboldali szélsőségesekből áll, „akik őt a Ku Klux Klanra emlékeztetik”.

„Nem reménykedem abban, hogy ez a kormány sikeres lesz; remélem, hogy megbukik és valami jobb követi. Képtelenségnek tartottam, hogy sikereiért imádkozzam. Úgy gondolom, hitvány célokért küzdenek” – mondta a rabbi egy interjúban.

Kalmanofsky rabbi hűséges cionista volt egész életében — liberális cionista, aminek a legtöbb amerikai cionista tartja magát, de vallásos cionista abban az értelemben, hogy a zsidó hazát a szentföldön hitünk alapvető tételének beteljesüléseként fogja föl. 2013-ban egy az izraeli demokráciáról szóló vitát félbeszakított, mert azon saját gyülekezetéből valaki támogatta az Izrael bojkottját hirdető BDS mozgalmat. Éppen ezért az izraeli Vallásos Cionizmus Párt radikalizálódását különösen személyes ügyének tartja.

Nem mindene a szereplés a közösségi médiában. ’Aktivista’ rabbinak sem tartja magát, bár kétszer is őrizetbe vették polgári engedetlenségért. Először Albanyban, az iskolák finanszírozása miatti tüntetésen. Majd 2017-ben, amikor a T’ruah emberi jogi szervezet köré tömörült 18 más rabbival együtt zárták le a New Yorki Trump Hotelt, az elnök bevándorlási politikája elleni tiltakozásul. Az 56 éves rabbi komoly, hidegfejű gondolkodó, aki egy 1829-ben alapított, 650 családot tömörítő kongregáció vezetője.

Kalmanofsky úgy gondolta, többet kell tennie annál, mint hogy csatlakozik több száz kollégájának nyílt leveléhez, amiben leszögezték: zsinagógájukban nem kívánják fogadni az izraeli Vallásos Cionizmus Párt vezetőit. Több más rabbival együtt szenvedélyes prédikációt tartott, amiben kárhoztatta a választások eredményét, de ezt nem tartotta elegendőnek.

Először arra gondolt, le kellene cserélni az Izraelért szóló, az Ansche Chesed által használt ima szövegét, de ez „kicsit nehéznek bizonyult.” Szavai szerint valamilyen más „balos” alternatívát keresett, imákat és verseket, de nem találta azokat „elég cionistának”, amelyek „megfelelnének a zsidó ima követelményeinek – zsidó környezetben.”

ĺgy azután az ismerős 122. zsoltárt énekelték, „amely Jeruzsálem, és a város lakóinak békéjéről szól.”

„Kérdés ez vajon állandó vagy ideiglenes változtatás a liturgiában? Meg kell vallanom, magam sem tudom” – így a rabbi. „Imádkozzunk Jeruzsálem békéjéért – kinek is lehet ez ellenére? Nagyszabású látomás. De gyenge pontjai is vannak.”

Senki sem lépett ki a vezetőségből, hagyta el a zsinagógát vagy távozott viharosan a szertartásról, de azért néhány kérdés mégis fölmerült, amit Kalmanofsky rabbi hosszú blogban igyekezett megválaszolni a zsinagóga honlapján. Ilyenek: „Mi a demokrácia: folyamat vagy eredmény? Nem éppen kedve szerint válogat a demokratikus értékek között? Miért nem függesztette föl az imát Amerikáért a Trump kormányzat idején? Megtenné, ha Trump győzne 2024-ben?

Végül, ami a legérdekesebb: Vajon nem éppen a mostani kormányzatnak van legnagyobb szüksége imáinkra, nagyobb, mint a korábbiaknak?”

„Állítom, hogy a Ben-Gvir és Szmotrics féle figurák személyében jócskán túlléptük a közélet egészséges sokszínűségének határát.” (Itt a belbiztonsági és pénzügyminiszter személyére utalt a rabbi.) „Nézeteik, a belőlük áradó gonoszság és erőszak messze túllép minden elviselhetőn.”

*

Az Izrael Államért mondott hagyományos ima szerzői a zsidó állam első két főrabbija, Jichák Halévi Herzog és Ben-Ción Meir Háj Uziel voltak, szerkesztője Smuel Joszéf (Sáj) Ágnon, a legendás író volt, akitől a zárószavak származnak. Az izraeli napilapok 1948 szeptemberében közölték először. Azóta bekerült a héber imakönyvekbe, bár számos rabbi írt új változatokat, és ezek is elterjedtek.

Van némi messianisztikus felhangja, amit a harédi zsidók nem tudnak elfogadni, mert úgy tartják, hogy a megváltás csak a Tóra tanulmányozásán és a háláchá betartásán keresztül érhető el. Az ima nagyon cionista, mivel arra kéri Istent, hogy „biztosítsa a győzelmet” azoknak, „akik védik” a szent földet (azaz az izraeli hadseregnek), és azt sugallja, hogy egyedül a zsidók „birtokolhatják” azt.

*

Túlságosan korai lenne jóslatokba bocsátkozni arról, mi vár Izraelre az új vezetés alatt. Itamar Ben-Gvir értelmetlen, vakmerő sétája a Templomhegy/Sziklamecset együttes körül, amely már eddig is annyi feszültséget és erőszakot keltett, nyilván kísérteties hírnök. Aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadás, az LMBTQ közösség ellen irányuló fenyegetés, és azok a tervek, amelyek újra fogalmaznák, ki is tekinthető zsidónak az izraeli törvények értelmében. A folytatódó, egyre terjedő erőszak a palesztin-izraeli fronton is félelemmel tölt el.

Mit tehetnek ebben a helyzetben az amerikai zsidók? Többet kell foglalkoznunk Izraellel. Fel kell kerekednünk, és saját magunknak kell eligazodni abban, mi is történik a valóságban. Azokat a tanácsadó csoportokat és politikusokat kell támogatnunk, akik szembeszegülnek a szélsőségekkel, akik egyéni látásmóddal rendelkeznek a látszólag reménytelen jövőt tekintve. Gyakorolnunk kell szeretetünket Izrael irányában — népe, ételei, zenéje, társadalma, eszméi felé — még akkor is, ha bírálattal élünk politikáját illetően.

Ahogy Kalmanofsky rabbi, imádkozzunk mi is Jeruzsálem népének békéjéért, nem pedig a hivatalban lévő politikusainak sikeréért.

Forward – Bassa László