„A bolgárok alapvetően nem antiszemiták”

Megmenekülésük ellenére a háború után tömegesen hagyták el a bolgár zsidók a szülőhazájukat. A rendszerváltás után ismét fellendült a zsidó közélet.

“Nemzetünk annak idején megmentette zsidó polgártársait!” – állítja nem kevés pátosszal Gencsev úr, egy nem zsidó szófiai üzletember egy magánbeszélgetés során. Bár az ország a fasiszta Németország szövetségese volt, III. Borisz cár, több politikus, az ortodox egyház, valamint a lakosság valóban nem engedte, hogy az 51 300 zsidó lakost a haláltáborokba deportálják. A „zsidókérdés megoldása a saját határokon belül” csak egyike volt a felhozott ürügyeknek. „A munkaerejükre szükség van” – hangzott egy másik álindok.  Így aztán szerencsésen szinte mindannyian túlélték a háborút.

Gencsev úr az okokat is tudni véli: “Nálunk sosem nyertek polgárjogot az antiszemita érzelmek. Néhány jelentéktelen kis csoporttól eltekintve, ez ma sincs másképp.”

Gencsev úr mégis elfelejt egy tragikus részletet: A Bulgáriához csatolt Macedóniában és Trákiában élő zsidók nem számítottak bolgár állampolgárnak, így nem részesültek védelemben. Mind a 11.343 embert a bolgár hatóságok közreműködésével Treblinkába deportálták, ahol mindegyiküket meggyilkolták. A történészek a mind mai napig vitatkoznak azon, mik lehettek az okok. Egyszerű nemtörődömség? Talán feláldozták őket, hogy megmentsenek egy nagyobb csoportot? Vagy nem volt elegendő idő arra, hogy ezeket az embereket is megóvják a haláltól?

A sikeres mentőakció ellenére nem sokkal Izrael állam megalakulása után a zsidóság kilencven százaléka alijázott. Az életüket megkímélték ugyan, de a háború alatt és azt megelőzően Bulgáriában is könyörtelen zsidótörvények voltak érvényben. Ezek még élénken éltek emlékezetükben. Erec Jiszráélben szabadon akartak élni zsidóként. A kormány még ösztönözte is az áttelepülést. Talán azért, hogy megakadályozza a kisajátított tulajdonok visszakövetelését.

Azok, akik maradtak, naivan úgy hitték, hogy az új, szocialista rend egy igazságosabb lesz. Hamar be kellett látniuk, mennyire tévedtek. Bár hivatalosan vallásszabadság volt, az új urak itt is vallásellenesek voltak. A legtöbben jobbnak tartották eltitkolni zsidó gyökereiket, sokan a közösségen kívül házasodtak. Az ünnepeket álcázva rendezték meg, a Purimot például baráti találkozóként. Így nem csoda, hogy – akárcsak Magyarországon – a fiatal generáció jelentős része elvesztette zsidó identitását. „Fogalmam sem volt a hagyományokról, az ünnepekről, de még a sábátról sem, amikor tizennégy évesen először mehettem a nyári táborba” – vallja be Júlia Georgieva, a Salom Bolgár Zsidó Szervezet adminisztratív igazgatója. Társaihoz hasonlóan, számára is egyfajta újjászületéssel volt egyenlő ezek megismerése.

A becslések szerinti ötezer zsidó ma ismét büszke és aktív, akiket a kiválóan működő világi testületük, a Salom fog össze. Tagjai között vannak olyan nem zsidók is, akiket családi szálak kötik a zsidósághoz, házasság révén. A közösségben az sem gond, ha csak az apa zsidó. A Salom ingatlanok bérbeadásával, tagdíjakból tartja fenn magát, de az American Jewish Joint Distribution Committee és a Lauder alapítvány is támogatja. Saját kiadóval is rendelkezik. Ez gondozza – többek között – az ország legrégebbi lapját, a közel évszázados Evrejszki Veszti-t (Zsidó Híreket), illetve a La Estreya (Csillag) kulturális magazint.

Jelenleg egy új közösségi épület létrehozásának az előkészületei folynak, amely a szociális intézmények, az adminisztráció, a 120 diákot oktató Ronald Lauder iskola, egy óvoda és egy kulturális központ otthona lesz. A Mazal klinika a gyengélkedő állami egészségügyi rendszer hiányosságait igyekszik pótolni. A rászoruló családok pedig anyagi támogatásban részesülnek. A gyerekek és fiatalok számára 1996 óta nyaranta tábort szerveznek a hegyekben, ahol kétéves képzésen átesett mádrichok foglalkoznak velük. Rendszeresen küldenek diákokat Szarvasra is. Volt év, amikor hat busznyi táborozó érkezett hazánkba.

A helyi zsidó kultúráért és a történelem feltárásáért végzett kimagasló tevékenységet évente a Sófár-díjjal ismerik el. Tavaly a görög határ közelében fekvő Petrics általános iskolájának ítéltek oda a kitüntetést. A tanulók feldolgozták az El-Al repülőgépének 1955-ben történt tragikus esetét, amivel virtuális emlékművet állítottak neki. A 415-ös járat akaratlanul letért az útvonalról, megsértve ezzel a bolgár légteret. Kíméletlenül lelőtték. Az 58 utas és személyzet közül senki sem élte túl a támadást.

Sajnos az archaikus spanyol és a héber keverékének, a ladinónak az eltűnését már semmivel sem lehet megakadályozni. Ehhez tudni kell, hogy balkáni ország zsidóinak többsége szefárd gyökerekkel rendelkezik. Őseiket 1492-ben űzték ki az Ibériai félszigetről, akik végül az Oszmán Birodalomban találtak menedéket. Sokan a mai Bulgária területén telepedtek le, amely akkoriban török uralom alatt állt. Ma már legfeljebb húsz olyan idős ember van, aki még képes ladinóul társalogni. De nem csak a nyelv van hanyatlóban. A bécsi Friedrich Grünanger által épített, a bolgár nemzeti romanticizmus stílusjegyeit magán hordozó, lenyűgözően szép szófiai Központi Zsinagógát – Európa második legnagyobb szefárd imaházát – manapság alig használják ki. Az eredetileg 1300 hívő számára tervezett épületben az istentiszteleteken jó, ha ötvenen imádkoznak. Kisebb városokban már a minján sem jön össze, mint például a Duna-menti Vidinben, melynek a valaha kétezres zsidó lakossága egy tucatnyira zsugorodott.

Viktor, a tizenkét éves diák a szünidőben szívesen vezet körbe érdeklődőket a főváros zsinagógájában. Ő mutatja meg az ott kiállított, szintén az osztrák építész tervezte vidini zsinagóga makettjét is. Az elhagyatott templomépület az elmúlt évtizedek során szomorú rommá sorvadt, tudatja. De nemsokára új életre kel, ugyanis a Salom és az önkormányzat összefogásával közel ötmillió eurós költségvetéssel elkezdték felújítani. Jóllehet, nem vallási célokra fogják használni, hanem kulturális központ lesz belőle.

“Antiszemitizmus? Hol nincs?” – teszi fel a költői kérdést Georgieva asszony, a zsinagóga mellett állomásozó rendőrautóra utalva. „A bolgár zsidó közösség nemcsak a saját sorsáért aggódik, hanem a bolgár társadalom „egészségéért”, amely soha, semmilyen összefüggésben nem bátorította a fanatizmust és a szélsőségességet” – olvasható a Salom honlapján. A szervezet rendszeresen fellép mindenféle homofób megnyilvánulás ellen. Részt vesz különböző megmozdulásokon, hivatalosan jelen vannak  például a Pride felvonuláson.

A biztonsági szolgálat szorosan és eredményesen működik együtt a hatóságokkal a zsidógyűlölet elleni küzdelemben. Így például az elmúlt két évben – ha teljesen megakadályozni nem is tudta –, de sikerült féken tartani a második világháborús nácibérenc Lukov tábornok emlékét felelevenítő szélsőjobboldali nacionalista menetelést. Szomorú tény, de a gyűlölködés inkább a romák ellen irányul, talán ezért is kerülnek a zsidók ritkábban a szélsőségesek célkeresztjébe. „Biztonságban érezzük magunkat. A bolgárok alapvetően nem antiszemiták” – igazolja a Szombatnak Júlia Georgieva Gencsev úr állítását.