„A bojkott az egyik legjobb döntésünk volt az elmúlt években” – Mazsihisz Közgyűlés, 2017. május 28.

Írta: Bécsi Éva - Rovat: Politika

2017/5777 fontos év a Mazsihisz életében, hiszen az emancipáció 150-ik, az OR-ZSE fennállásának pedig 140-ik évfordulóját ünnepeljük – hangzott el, a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésen, a Síp utcai székház dísztermében.

Fotó: Mazsihisz.hu

A kis késéssel kezdődő közgyűlés első napirendi pontja előtt egy perces néma felállással emlékeztek az elmúlt közgyűlés óta elhunyt hittestvérekre. Majd a nyitóima következett, s a rabbi a Mindenható áldását kérte a közgyűlés döntéseire.

 

A hitközség tudatosan építi tudományos arculatát

– mondta ezután bevezetőjében Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Ennek célja a fiatalok személyes megszólítása, főként az egyetemi szférában. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen szervezett konferencia sikere után, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is országos pályázatot hirdettek bölcsészhallgatók számára. A pályázat célja a zsidó történelemmel és kultúrával foglalkozó fiatalok munkájának elismerése, és támogatása. Az idei pályázat a zsidó történelemre és a személyes élményekre, egyedi történetek feldolgozására fektetett hangsúlyt. A pályázók három témakörből választhattak:

  • Rabbik és csodarabbik Magyarországon.
  • A magyar zsidó közösség nyomában: magyarországi és külföldi zsidó községek története.
  • A Holocaust túlélőinek személyes történetei.

A három témakörben összesen 14 színvonalas dolgozat érkezett. A közgyűlés  első napirendi pontja a Mazsihisz-ORZSE  ezen tudományos pályázatának eredményhirdetése és díjátadása volt.

A második napirendi pont keretében Heisler András elnök tartotta meg tájékoztatóját. Ebben visszanyúlt a 2014-es, kormány által meghirdetett Holokauszt-emlékév bojkottjához, és az azóta történtekkel mutatta be a Mazsihisz jelenlegi helyzetét.

„A 2014-es bojkott egy nagyon kockázatos vállalkozása volt a MAZSIHISZ-nek,

de úgy gondolom, hogy ez, mint egyfajta start, talán az egyik legjobb döntésünk volt az elmúlt években. A bojkott után már fél évvel a kormány azt deklarálta, hogy a kooperációkra szeretné helyezni a fő hangsúlyt, és ez a kooperáció azóta folyamatos.”

Fél évvel a bojkott után az ország több zsinagógájában is fejlesztési munkák kezdődtek. Ilyen volt például a miskolci és szegedi nagy zsinagóga is, ahol az azt megelőző évtizedekben nem adódott erre lehetőség. A zsinagógák mellett, itt a Síp utcai székház épületében is folyamatos felújítás zajlik – emlékeztetett Heisler.

A szeretetkórház ügyével kapcsolatban még csak az álmokról hallhattunk, de – hivatkozva az illetékes minisztériummal, és miniszterrel való tárgyalásra – Heisler a kórházi rekonstrukció mihamarabbi indítását helyezte kilátásba. Az építészeti és technikai fejlesztésekkel az intézmény egy valódi 21. századi, modern, minden igényt kielégítő gerontológiai központ lehet – kecsegtetett. A közelmúltban a tűzkárt szenvedett zuglói zsinagóga felújításának ügye is rendeződött.

Az elmúlt három évben a Magyar Örökség turisztikai pályázat és a temetők megújítását szolgáló pályázat is sikeresnek bizonyult – közölte Heisler. A temetők felújítására a kormány az elkövetkező 3 évre, évenként egy milliárd forintot szánna.

A Mazsihisz most egy sportközpontra is szeretne szert tenni,

hiszen ez a közösségépítésben is nagy szerepet játszana. Az MTK stadion melletti több hektáros terület, az egyeztetés alapján a zsidó közösség tulajdonába kerül, ami nagy előrelépést jelent a Hitközség fejlődésében.

A Mazsihisz elsődleges célként fogalmazza meg a zsidó hitélet és a tradíciók megtartását, valamint nagy hangsúlyt fektet a fiatal zsidó családok támogatására. Emellett a sokszínűséget, mint értéket tüneti fel, így a legkisebb magyar zsidó közösség is nagy szerepet játszik és figyelmet érdemel. Heisler András elmondta, hogy az idei év azért is nagyon jelentős, mert az emancipáció 150-ik, a Rabbiképző alapításának pedig 140-ik évfordulóját ünnepeljük. Az emancipáció emlékére egy ünnepi konferenciával készül a Hitközség, amit az OR-ZSE bonyolít majd, egynapos emelkedett hangulatú rendezvénnyel egybekötve.

A Mazsihisz, az idős holokauszt-túlélők szociális ellátása mellett nagy hangsúlyt fektet a gyermekek fejlődésére is, ezért

a közelmúltban úszás-oktatási programot szervezett a kicsik számára.

A Mazsihisz honlapja sokat fejlődött az elmúlt években mind arculatát, mind tartalmát tekintve. A jelentős változásokhoz nagyban hozzájárul az is, hogy profi újságírók és egyéb szakemberek dolgoznak az oldal sikerén. Az online felület mellett, elindult a Magyar Narancsban a Mazsihisz blog felülete, ami igen nagy népszerűségnek örvend.

Harmadik napirendi pontban a Mazsihisz 2016-ra vonatkozó zárszámadási javaslatát Dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató és Hagymási Zsuzsanna főkönyvelő tolmácsolásában hallhattuk. A javaslatot a közgyűlés, 59 igen és 1 tartózkodó szavazattal fogadta el.

A közgyűlés negyedik napirendi pontjában a választási szabályzat módosítási javaslatait és az arra vonatkozó határozathozatalt Dr. Rosta Márton mutatta be, de Heisler András javaslatára a határozathozatalt elnapolták. Ennek oka az volt, hogy a közgyűlés létszáma 60-ra csökkent, mely a szavazáshoz szükséges minimum, ez pedig egy ilyen fontos ügyben nem lett volna meggyőző. (Már az indulás is nehézkes volt a létszámgondok miatt, percekig kérdéses volt, hogy egyáltalán el lehet e kezdeni a gyűlést.)

Az egyéb napirendi pontok tárgyalása után Radnóti Zoltán rabbi imája zárta a közgyűlést.

A közgyűlésen vita nem alakult ki, de egy hozzászóló panaszként olvasta fel majd adta át a szövetségnek azt a levelet, amiben egy idős holocaust túlélő felpanaszolja, hogy hiába várja a MAZS alapítvány segítségét.

 

Címkék:Mazsihisz-közgyűlés

[popup][/popup]