„A bezárkózás lelkületétől szabadulni kell”

Vajda Károly, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem új rektora válaszolt a Szombat kérdéseire.

Szakmai pályafutása a germanisztikához kötődik. Hebraisztikai tudására egyetemi tanulmányok során vagy autodidakta módon tett szert?

Is-is. Gyerekkorom óta foglalkoztatott a zsidó teológia. Akadémiai mesterem, az akkor még fiatal Kulcsár Szabó Ernő az ELTE általános irodalomtudományi programján belül is teret engedett ehhez: bátorított arra, hogy az irodalmi hermeneutika mellett, annak mintegy specifikus területeként a bibliai exegetika kérdéseivel is foglalkozzam. 2009 szeptemberétől három féléven át rabbiszakos hallgatója voltam az OR-ZSÉ-nek. Schőner Alfrédhez, az egyetem jelenlegi rektorához, ahogy az intézmény más tanáraihoz is, tanítványi viszony fűz. Voltaképpen már gyerekkorom óta, hiszen gimnazistaként az akkori Dohányban dróséinek hallgatója voltam. Meglehetősen mély benyomást tettek rám akkori szentbeszédei. Rektor urat azért említem külön, mert az időközben Németországban rabbivá avatott évfolyamtársamnak, Pollák Arielnek és nekem egy időben meglehetősen sokat jelentettek a neológ szokásokról, felekezettörténetről tartott szemináriumai, valamint a vele folytatott baráti beszélgetések.

Mi motiválta, hogy megpályázza az OR-ZSE rektori tisztségét?

Egyfelől elkötelezett neológ zsidó vagyok, s történetesen épp a Bét Jehuda, tehát az OR-ZSE tanzsinagógájában működő hitközség aktív tagja (gábája). Másfelől olyan irodalmár, akit erősen foglalkoztatnak a zsidó vallásbölcselet kérdései. Ebben a tárgykörben folyamatosan publikálok is, illetve meglehetősen intenzíven foglalkozom a zsidó vallás és az irodalomtudomány interdiszciplináris kérdéseivel. A neológia tudomány- és intézménytörténete is érdeklődésem homlokterében áll már jó ideje. Ezzel kapcsolatosan TÁMOP finanszírozta kutatást is folytattam néhány éve az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem szenior kutatójaként. Az OR-ZSE belső helyzetét tehát hallgatóként is, óraadóként is, független tudósként is meglehetősen behatóan ismerem, ugyanakkor huszonvalahány évre visszatekintő és több ország eltérő felsőoktatási rendszerében szerzett kutatói, oktatói, illetve akkreditációs tapasztalattal rendelkezem. Úgy éreztem, s ebben sokak támogatása erősített meg, hogy az egyetem történetének ezen a pontján ez a fajta komplex tudás a neológ felsőoktatásban komolyan hasznosulhatna.

Miközben tehát állami egyetemeken tanítottam, az OR-ZSE hallgatójaként saját bőrömön éreztem más intézményekkel és diszciplínákkal összehasonlítva tetemesnek mondható elmaradást, ami amúgy más vallástudományi képzést folytató egyetemeken is tapasztalható, tehát korántsem kizárólag az OR-ZSÉ-n érzékelhető jelenségegyüttes. Az utóbbi időben az OR-ZSE Doktori Iskolájának óraadójaként, illetve doktori témavezetőként is tevékenykedem. Így az egykori hallgatói perspektíva az intézmény oktatói szemszögével is bővült. Meglehetősen pontosan látom tehát, hogy hol van szükség korrekcióra, s annak miben kell állnia ahhoz, hogy az OR-ZSE a magyar felsőoktatásnak, ill. a közép-európai felsőoktatási térségnek versenyképes és vonzó intézménye lehessen.

Milyen tervei-víziói vannak arra, hogy az OR-ZSE legyengült intézményét lábra állítsa és bekapcsolja a hazai és nemzetközi tudományos vérkeringésbe?

A teendők világosak. Közel negyven oldalas pályázatomban részletesen, fokról fokra számba is veszem ezeket.

Dióhéjban: új szemléletre, új, jól képzett, a magyar vagy a nemzetközi egyetemi világban is bizonyított, fiatal, azaz ötven-hatvan év alatti oktatókra van szükség: pótolnunk, ellensúlyoznunk kell a nyugállományba vonulásokból fakadó tudományos teljesítmény-kiesést, új impulzusokkal, látókörökkel kell gazdagítanunk az egyetem tudományos tevékenységét, szélesítenünk a képzési palettát.

Bővíteni és korszerűsíteni kell a szakstruktúrát. Vonzó, piacképes képzéseket kínálni leendő hallgatóinknak. Javítani kell az egyetemen folyó oktató- és kutatómunka minőségbiztosítását, fönntarthatóvá kell tenni az intézményen belül folyó tudományos utánpótlás-nevelést. El kell mélyíteni az együttműködést a bel- és külföldi társintézményekkel, fölújítani, illetve megerősíteni nemzetközi kapcsolatainkat. Ezt különösen is hangsúlyos feladatnak tekintem. Közös kutatócsoportokat kell alapítanunk és fönntartanunk. Nyomtatott formában és digitálisan is elérhető, többnyelvű, magas minőségbiztosítási faktorú szakfolyóiratot kell indítani.

Le kell bonyolítani az egyetem elmaradt digitalizációját, sürgősen meg kell újítani a mára már bántóan korszerűtlen, sőt voltaképpen olvashatatlan honlapot, mely indokolhatatlan, s a maga végtelen igénytelenségével hamis benyomást kelt az OR-ZSÉ-n folyó munka színvonaláról. A hallgatói önkormányzatiság törvényi működésének intézményi föltételeit maradéktalanul szavatolni kell, ebben a tekintetben „demokratikus”, hallgató-barát fordulattal kívánom megkezdeni rektori időszakomat. A fenntartóval együttműködve biztosítani kell az egyetem működésének folyamatos társadalmi ellenőrzését  („felügyelő bizottmány”), általában is oldani kell a külvilág iránti bizalmatlanságot, a bezárkózás lelkületétől szabadulni szükséges. Ideje nyitni a zsidó közoktatás felé, a hitközségi intézmények és a magas szakmai színvonalon működő Lauder, illetve Scheiber iskolák felé is. Újra el kell indítani az általános és a középiskolai hittan tanárok képzését. El kell mélyíteni az intézmény vidéki hitközségekkel fönntartott kapcsolatát. Szorosabbra és kollegiálisabbá kell tenni a zsidó közgyűjteményekkel fönnálló szakmai együttműködést. Az épület felújítását meg kell kezdeni. Stb.