80 éve szállta meg a német hadsereg Magyarországot

Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a német hadsereg, ezzel együtt hazánkba érkezett az úgynevezett különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando – SEK) is, melynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt.

A SEK vezetésével a holokauszt fő szervezőjét, Adolf Eichmann SS-alezredest bízták meg, aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatal deportálási ügyekben egész Európára kiterjedő hatáskörrel rendelkező zsidóügyi részlegét vezette.

Horthy Miklós kormányzó, néhány nappal a megszállás után német nyomásra új, a náci érdekeket kiszolgáló kormányt nevezett ki. A miniszterelnöki székben a németellenes Kállay Miklóst Sztójay Döme váltotta.

A Sztójay-kormány nagyszámú megkülönböztető és jogfosztó rendeletet fogadott el a “zsidónak tekintendő” magyar állampolgárokkal szemben és megkezdődött a zsidók jogszabályi úton történő teljes elkülönítése a keresztény társadalomtól.

A kormány elrendelte számukra a sárga csillag viselését, majd vagyonukat elkobozták, állásukat felmondták. A 825 000 magyar zsidónak megtiltották az utazást, lakókörzetüket nem hagyhatták el. Ekkor adta ki Baky László belügyi államtitkár bizalmas rendeletét, amely a deportálást megelőző intézkedéssor eleme volt: “A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetve gettókban nyer elhelyezést.”

Adolf Eichmann SS alezredes javaslatára a fronthoz legközelebb eső keleti és északi területeken (Kárpátalja, Felvidék, Észak-Erdély) kezdődött meg a zsidók gettókba tömörítése 1944. április 16-án, a begyűjtést a vidéki lakossággal kezdték.

1944 április közepe és július eleje között gyakorlatilag az egész országban – utoljára Budapesten – végrehajtották a gettósítási akciót. Július elejére több mint százhetven gettóban 437 000 zsidót zsúfoltak össze.

A népirtás második szakasza, a többhetes, gettóban való szenvedés és embertelen körülmények közötti fogva tartás után a Nyíregyházával és Máramarosszigettel együtt egész Kárpátalját magába foglaló VIII. kassai csendőrkerületből történő deportálásokkal kezdődött meg, május második felétől.

Az út a lengyelországi haláltáborokba – szörnyű higiéniai körülmények között, étlen-szomjan – több napig tartott. Jó néhányan nem bírták ki a megpróbáltatásokat, s még útközben meghaltak. A kiszállított zsidók mintegy harmadát minősítették munkaképesnek, a többieket megérkezésük után elgázosították, holttestüket a krematóriumokban elégették.

1944. július elejére már csak a budapesti és a munkaszolgálatos zsidók maradtak Magyarországon. Az egyre romló hadi helyzet, a külföldi tiltakozáshullám és az auschwitzi tömegmészárlásokról szóló hírek terjedése arra késztette Horthyt, hogy július elején leállítsa a deportálásokat.

Az addig Hitler-hű Románia augusztus végén oldalt váltott és hadat üzent Berlinnek, ami megrengette a nácik térségbeli pozícióit. Ezt kihasználva Horthy menesztette a Sztójay-kabinetet és Lakatos Géza vezérezredes irányításával új kormányt nevezett ki, amelynek fő feladata a német szövetségből való kiválás előkészítése volt, ám október 15-én a németek átvették a kezdeményezést, lemondatták Horthyt és Szálasi Ferenc nyilas mozgalmát juttatták hatalomra.

Az újdonsült “Nemzetvezető” megindította a deportálásokat: november és december folyamán mintegy 50 000 budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba – javarészüket gyalogmenetben hajtva az összeomló Birodalom területére. A Budapesten maradt zsidókat két gettóba zárták. A fővárosban állandósult a terror, nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg.

A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradt zsidókat az év tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok. (Magyarorszagi holokauszt)