70 éve történt – a kielcei pogrom

Egy katolikus pszichológus évek óta szervez emlékmeneteket a kielcei pogrom áldozatainak emlékére. Ha egyedül lennék, akkor is menetelnék – mondja a 61 éves Bogdan Bialek.

Hetven éve, 1946. július 4-én rontott rá a vérvádtól feltüzelt csőcselék a Holokausztot túlélő kielcei zsidók lakóépületére.

A háború előtt a lengyelországi Kielce 80 ezer lakosának egyharmada volt zsidó, amelyből 500 élte túl a Holokausztot. Közülük kétszázan tértek vissza a városba. Egyesek közülük megpróbálták visszaszerezni háború előtti javaikat, ami nemtetszést váltott ki.

Alig egy évvel a náci uralom vége után a zsidóellenes érzület ismét forrpontra jutott: a vérvád különböző verziói terjedtek széltében hosszában, míg végül a közeli acélgyár munkásai megindultak a maradék zsidók lakhelyéül szolgáló ulica Planty 7 alatt lévő épület ellen. A zsidók a rendőrséget és a katonaságot hívták segítségül, akik azonban szintén a pogromlovagokhoz csatlakoztak. A háború utáni Kelet-Európa legsúlyosabb (noha korántsem az egyetlen) pogromjának 42 halottja és 40 sebesültje volt. A magukat összeszedő hatóságok végül letartóztatták a tettesek egy részét és közülük kilencet halálra ítéltek. A miskolci pogromhoz hasonlóan kommunista hatóságok itt is a „reakciót”, a rendszer ellenségeit próbálták felelőssé tenni a gyilkosságokért és a súlyos felelősséget viselő helyi rendőri vezetők csekély büntetéssel megúszták.

A pogrom világos jel volt: a maradék zsidóság élete nincs biztonságban Lengyelországban. Közvetlenül ezután a túlélő zsidók tízezrével indultak el a határok felé.

Bogdan Bialek 1978-ban érkezett a városba, akkor a pogromról senki nem akart beszélni. 1989-ben, a kommunista rendszer bukása után a városban megemlékeztek a pogromról, de ez Bialek számára túlságosan hivatalos volt: politikusok, helyi vezetők vettek részt rajta. A hivatalos ceremóniákban csalódva határozta el Bialek 2000-ben, hogy elindítja az „Emlékezet és az imádság menetét”. Ennek keretében a hajdani acélgyári munkások egyikének fia megrendítő beszédet mondott a helyszínen és megölelte a pogrom egyik túlélőjét.

A pogrom a lengyel történelem egyik szégyenteljes epizódja, ami persze a lengyel történelmi felelősséget mindenkor elhárító szélsőjobboldal állandó témája, akik a mai napig megpróbálják a pogromot valamiféle lengyelellenes kommunista összeesküvés folyományának beállítani.

Így Bialek kezdeményezése nem talál ugyan teljes támogatásra, de azért programjain már vagy kétezer ember vett részt. A pszichológus a tudatos nevelő munkával magyarázza, hogy a városban nem láthatók (a Lengyelországban amúgy nagyon elterjedt) antiszemita falfirkák, , nem jellemző a rasszista indíttatású bűnözés és a helyi futballszurkolók tartózkodnak a rasszista jelszavaktól.

A pogrom áldozatainak temetéséről tudósító lengyel filmhíradó.