„70-80 év felvilágosító munkája pillanatok alatt füstbe ment”

A Budapesten született, de gyermekkora óta Svájcban élő Zsolt Balkanyi-Guery kiemelkedő személyisége az alpesi ország zsidó közösségének. Történész, iskolaigazgató, katonai lelkész és a Rasszizmus és Antiszemitizmus Elleni Alapítvány elnöke. Vele beszélgetett Polgár György.

 Zsolt, január 1-je óta Te vagy a Rasszizmus és Antiszemitizmus Elleni Alapítvány (GRA) elnöke. Bemutatnád ezt a szervezetet?

A GRA, mint civil szervezet azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy egyfajta társadalmi megfigyelő legyen. Figyelemmel kísérjük a sajtót, a politikát. Hallatjuk hangunkat, ha úgy érezzük, hogy valahol rasszista vagy antiszemita eszméket terjesztenek, illetve fogalmaznak meg. Figyeljük a tüntetéseket is, és ha kell, jogi lépéseket teszünk. Ez történt a „Folyótól a tengerig…” („From the river to the sea…”) jelszó skandálása esetében is. Sajnos sikertelenül, mert Svájcban a véleménynyilvánítás szabadsága nagyon erős. Különböző partnerszervezetekkel is párbeszédet folytatunk, amikor bizonyos eseményekre utalunk vagy azok történelmi, társadalmi stb. besorolására van szükség. Az október 7-e után Svájcban is megtörtént incidensek miatt jelenleg az antiszemitizmuson van a fő hangsúly. De foglalkozunk a rasszizmussal is. Ilyen Martin Sellner[1] szélsőjobboldali szónok ügye, aki a hétvégén Svájcba utazott, és itt a bevándorolt polgárok úgynevezett „remigracióját”[2] hirdette. A sajtó felkért, hogy adjak egy értékelést arról, mit is jelent valójában ez a kifejezés, mi a koncepció mögötte és miért rasszista, hiszen olyan szelíden hangzik. Végtére mintha csak annyit jelentene, hogy az emberek hazatérnek.

Hány zsidó él Svájcban, és hogyan szerveződnek?

Amennyire tudom, a lakosság körülbelül két ezreléke zsidó, azaz mintegy húszezer fő. Ernyőszervezetünk a SIG, azaz a Svájci Izraelita Hitközségi Szövetség. Ezzel párhuzamosan működik a Liberális Zsidók Platformja. Viszonylag nagy zsidó közösségek léteznek Genfben és Zürichben. Bern és Bázel szintén zsidó központok. Aztán van néhány kisebb közösség, amelyek léteznek, de már nem virágoznak, mondjuk így. Van zsidó diákszövetségünk, vannak zsidó katonai lelkészeink, és sok más zsidó szervezet, amelyekhez hasonlóak tulajdonképpen minden országban megtalálhatók. A Chabad is aktív Svájcban.

Március 2-án egy ortodox zsidó férfit súlyosan megsebesítettek Zürichben. Magyarországról nézve eddig elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez egy ilyen kozmopolita svájci városban ilyesmi megtörténhet. Rosszul gondoltuk?

Nehéz megmondani, hogy miért éppen itt történt a támadás. Annyit tudunk, hogy egy 15 éves, valamilyen módon radikalizálódott fiatalember volt az elkövető, aki beismerő videókat is készített. Először egy késsel próbált meg betörni a zsinagógába. Amikor nem járt sikerrel, kiment az utcára, és leszúrta az első útjába kerülő áldozatot. Amit tapasztalunk, az a muszlim fiatalok radikalizálódása, akik nem félnek attól, hogy az antiszemitizmust a gyakorlatba átültessék. Ezek a fiatalok itt nőttek fel, nagy valószínűséggel a közösségi médián keresztül radikalizálódnak, bekerülnek bizonyos körökbe, ahol prédikációkkal vagy más tartalmakkal ismerkednek meg, aztán nem riadnak vissza a cselekvéstől. Svájc ilyen szempontból ugyanolyan ország, mint bármelyik másik. A tiszta, szép Svájc képe, ahol nem ismerik a bűnözést, amely egy Európától elszigetelt, úgymond gondoktól mentes, boldog életet él, valójában nem létezik.

A GRA és a SIG antiszemitizmusról szóló idei közös jelentése szerint a zsidóellenes támadások száma Svájcban is jelentősen megnőtt, a 2022-es 57-ről tavaly 155-re. Ehhez hozzájön még a közel ezer online becsületsértés. Mivel magyarázod ezt az ugrásszerű emelkedést?

Az antiszemitizmus mindenhol ott szunnyad a társadalom mélyebb rétegeiben. Majd, amikor jön egy kiváltó ok, hirtelen a felszínre tör. Ez a kiváltó ok most egyértelműen október 7-e volt, pontosabban az azt követő gázai konfliktus vagy gázai háború. Sok minden újra a felszínre került, és létrejött egy olyan történet, amely levált az október 7-ei eredeti eseményekről. Ez már csak a palesztinokról szól, arról, hogy az izraeli hadsereg ártatlan civileket gyilkol, ami erőteljes antiszemita megnyilvánulásokat sodort a felszínre. Ez azóta egyre jobban terjed. Nagyon átható a jelenléte: tüntetések formájában, egyetemi csoportok megnyilatkozásinak a formájában, sajtójelentések formájában és így tovább.

Hogyan éli meg a svájci zsidóság és személyesen Te ezt a most felszínre tört zsidóellenességet?

Egy zürichi zsidó iskola igazgatója vagyok. Ennek a felerősödött antiszemitizmusnak az első következménye a biztonsági intézkedések fokozásának a szükségessége. Általában biztonsági őrök vigyázzák az iskolát. Most viszont ezen felül két fegyveres rendőr is véd minket. Természetesen az emberek tartózkodóbban viselkednek, különösen a késes támadás óta. Én többnyire zsidóként mutatkozom a nyilvánosságban. Zürichben általában nem jelent problémát kipában járkálni. Az október 7-ei események óta viszont óvatos vagyok, sapkát húzok a kipámra. A kérdés tehát az, hogy mennyire kell diszkrétnek lennünk, mennyire lehetünk zsidók, és szabad-e nyilvánosan mutatkoznunk? Személyesen érintett, amikor hirtelen rájöttem és látom, hogy 70-80 év felvilágosító munkája pillanatok alatt füstbe ment. Mindazok az elképzelések, hogy iskolákba járunk, keresztény-zsidó projekteket hozunk létre azzal az szándékkal, hogy elősegítsük a megértést és megértessük a társadalommal, hogy az antiszemitizmus a demokráciát romboló erő, mindez elmondhatatlan kárt szenvedett, és most el kell gondolkodnunk azon, hogyan reagáljunk ezekre.

A politika megpróbál valamit tenni? Svájcban még a náci jelképek, mint például a Hitler-köszöntés vagy a horogkereszt sincsenek betiltva. Európa kellős közepén ez eléggé furcsa.

Ez tulajdonképpen Svájc történelmét tükrözi, mivel megmenekült a második világháborútól és a nemzetiszocialistáktól. És mi liberálisok vagyunk, a véleményszabadság számunkra a legfontosabb, ami létezik. Nem tiltunk semmit, a polgár szabad, felvilágosult. De persze vannak a náci szimbólumok betiltására irányuló politikai törekvések. Két különböző irányzat vitatkozik a parlamentben. Az egyik azt mondja: nevezzük meg a betiltandó náci szimbólumokat, például az SS rúnákat, a horogkeresztet stb., vagyis azokat, amelyek nem elfogadhatóak. A másik álláspont, amelyet mi, a GRA is képviselünk, hogy szélesebb körben kell gondolkodnunk. Betiltandó lehet például a „Z” is, amelyet az ukrán-orosz konfliktusban használnak az oroszok, vagy betilthatjuk a „Folyótól a tengerig…” jelmondatot. Ez most a parlament mindkét házában politikai egyeztetés alatt áll. Az események óta bevezették a Hamász tilalmát. Szövetségi szinten a Szövetségi Tanács[3], valamint néhány kanton és önkormányzat szükségét látja egyfajta forgatókönyv elkészítésének az antiszemitizmus kezelésére. De ez itt Svájc. Itt minden csak akkor indul meg, ha a nyomás óriási.

Említetted, hogy egy zsidó iskola igazgatója vagy. Az antiszemitizmusról szóló jelentésben feltűnő, hogy sok antiszemita incidens történik az iskolákban. Mi ennek az oka?

Szerintem ennek mélyebb emberi oka van. Az iskola nem más, mint a társadalom tükörképe. A gyerekek vagy a fiatalok pedig a szolidaritás és a vélemények radikálisabb formáit képviselik, ami az antiszemitizmus esetében különösen nyilvánvaló. Ők sokkal közvetlenebbül mondanak ki olyan dolgokat, amelyeket a felnőttek óvatosabban vagy diszkrétebben fogalmaznak meg. Így aztán ez az antiszemitizmus az iskolákban szűretlenebbül kerül napvilágra. És ne feledjük, Svájcban is sok a migrációs hátterű ember. A fiatalok szolidaritást keresnek, és az a tény, hogy a szolidaritás a világban részben Izrael, de többnyire a palesztinok oldalán nyilvánul meg, nagymértékben megmagyarázza, hogy az iskolákat miért érinti ez különösen.

Mit lehet ez ellen tenni?

Először is a tudatosság növelésével lehet ellene tenni, és azzal, hogy az iskolaigazgatóknak világos elképzelésük legyen arról, hogyan kezeljék ezt a kérdést. Nekik ez nem újdonság, hiszen hasonló helyzetet már átéltünk – nem mi, mint zsidó iskola, hanem az állami iskolák -, amikor kitört az orosz-ukrán konfliktus, és az orosz származású diákok az ukránokkal ellenségeskedtek és fordítva. Itt egyszerűen világos álláspontot kell képviselnünk, és azt kell mondanunk, hogy ezt nem tűrjük. Ennek egy iskolában nincs helye. Ehelyett igyekezzünk tisztelettel bánni egymással, és védekezni az ellen, hogy az iskolában gyökeret verjenek a külvilág konfliktusai.

A svájci zsidók fenyegetésnek tekintik a muszlimokat? Végül is a lakosság csaknem 6%-a ehhez a közösséghez tartozik.

Nem hiszem, hogy lehet általánosítani. Ezt még a gyerekkoromból tudom. Muszlimokkal együtt nőttem fel, és remek barátságokat ápoltam. Nagyon jóban vagyok a hadsereg lelkészi hivatalában dolgozó muszlim kollégámmal. A svájci muszlimokat mérsékeltnek, intellektuálisan nagyon érdeklődőknek látom. Voltak szép közös projektjeink, amelyekben az emberek jól, nagy méltósággal és teljes megértéssel találkoztak egymással. Nem igazán élem meg őket fenyegetésként. Vannak néhányan, aki radikalizálódtak, de az én környezetemben ők nincsenek jelen.

Október 7-én éppen Izraelben voltál a családdal. Hogyan éltétek meg ezt és az azt következő napokat?

Egy eléggé szürreális helyzet volt. Pénteken a Szombatot fogadtuk a szüleimmel és ettünk. Este annak rendje és módja szerint lefeküdtünk. Másnap arra ébredtem, hogy szirénákat és egy robbanást hallottam. Szimchát Tóra volt, tehát egy olyan nap, amikor nem végeznek gyakorlatokat vagy próbariasztást. Megkérdeztem feleségemet: „Te is hallod, amit én?”. „Igen, hallom”. A Sábát ellenére megpróbáltunk információ után kutatni. A Times of Israel-en elég egyértelmű volt, mert ott országos riadóról, a tartalékosok mozgósításáról számoltak be. Ez volt az a pont, amikor rájöttünk, hogy itt valami nagyon komolyról van szó. Mert nem fognak háromszázezer tartalékos katonát behívni, csak mert két-három rakétát kilőttek az országra. Ezután minden erőnkkel igyekeztünk az országot mielőbb elhagyni. Az utolsó repülőjáratok egyikével ez sikerült is. A szüleim elakadtak a repülőtéren, nekik Budapestre kellett menniük, mert most ott laknak. Valahogy aztán nekik is sikerült. Itthon a következő napok nagyon intenzívek voltak, mert főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy barátokkal együtt megszervezzük nekik is a járatokat, amivel ők ki tudnak jönni. Ez egy meglehetősen körülményes folyamat volt. Más országok, köztük Magyarország katonai repülőikkel gyorsan kimenekítették az állampolgáraikat. Svájcnak viszont nincsenek katonai szállítórepülőgépjei. Miért is volna, hiszen kis ország, nem NATO-tag. Ráadásul a légitársaság német tulajdonban van. Eltartott tehát egy ideig, mire az úgynevezett evakuációs járatok beindultak. Az egész napot a számítógép előtt töltöttük, hogy megpróbáljuk az embereket a repülőgépekre ültetni és foglalásokat végezni. Ezután kimentünk a repülőtérre, majd hazavittük a barátainkat, akik kimerülten érkeztek meg a gyerekeikkel. A koronajárvány olyan extrém helyzet volt, amiről azt hittem, hogy az életben csak egyszer történik meg. Nem gondoltam volna, hogy még egyszer valami hasonlóban lesz részem.

Úgy tudom, nem zsidó családba születtél.

Ez így igaz. Mindig nagyon vonzódtam a zsidósághoz, tudományos szempontból is. 20-21 éves koromban aktívan bekapcsolódtam a SIG életébe. Ott találkoztam egy rabbival, aki mind a mai napig nagyon közel áll hozzám. Vele végeztem el a gijurt[4]. Minden nap, három éven keresztül. Hivatalosan a harminckilenceik születésnapomon tértem be. Ez a rabbi ötlete volt. Úgy gondolta, ha ez a születésnapomon történik, akkor még erősebb lesz a kötődésem. Zsidó feleségem van, a gyerekek zsidók. Testtel-lélekkel zsidó vagyok.

Jegyzetek

[1] Martin Sellner rasszista, nacionalista és antiszemita álláspontokat hirdető osztrák szélsőjobboldali aktivista és író. Több ország beutazási tilalmat rendelt el vele szemben, köztük Németország, az USA és az Egyesült Királyság. Svájcból nem sokkal a beszélgetésünk előtt utasították ki. (PGy)

[2] A remigráció a kivándorlás ellentéte, amikor emberek egy másik országban eltöltött hosszabb idő után visszatérnek eredeti hazájukba. Német szélsőjobboldali szervezetek tavaly bevándorlásellenes harci kifejezésként a kiutasítás és deportálás eufemizmusaként vezették be és használják. Nem csak a frissen bevándoroltakat célozták meg, hanem a sokadik generációs bevándorlókat is, akik Németországban születtek, ott szocializálódtak és német állampolgárok. (PGy)

[3] A Szövetségi Tanács (Bundesrat) egyfajta kollektív államfőként működik, de egyben kormányfeladatokat is ellát. (PGy)

[4] Gijur – betérés (a szerk.)