523 ezer beoltott izraeli közül mindössze 544 kapta el a fertőzést

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Technika - tudomány

A vizsgálatban azoknak az adatait elemezték, akik már egy héttel túl voltak a második oltáson. Az adatok szerint a vakcina hatékonysága 93%-os és egyértelműen bizonyítja az oltás sikerét – jelentette ki a Maccabi egészségbiztosító tisztviselője.

A Maccabi logója

A Maccabi több mint félmillió embert oltott be a Pfizer-vakcina két dózisával és közlése szerint csak 544 embernél – vagyis 0,104%-nál – diagnosztizálták a koronavírust.

Ez azt jelenti, hogy a hatékonysági ráta 93 százalékon áll – jelentette be a Maccabi képviselője csütörtökön, miután immunizált pácienseit összehasonlította a be nem oltott tagok kontrollcsoportjával.

Feltevésük szerint a beoltott személyek a második oltás után egy héttel válnak teljesen védetté, így a Maccabi adatbázisában minden olyan izraeli szerepel, akik legalább hét napja túlestek a második oltáson.

A Maccabi statisztikáit világszerte figyelemmel kísérik, mert ez az első nagy volumenű adatbázis, amelynek segítségével a vakcina teljesítménye vizsgálható. Széles körben üdvözölték azt a tényt, hogy a Pfizer oltóanyag tényleges hatékonysága igen közel áll a klinikai kísérletek során kapott 95%-os hatékonysághoz.

“Ezek az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a vakcina nagyon hatékony, és nincs kétségünk afelől, hogy sok izraeli életét mentette meg” – mondta az új adatközlés után a Maccabi vezető tisztségviselője, Dr. Miri Mizrahi Reuveni.

Hangsúlyozta azt is, hogy azok között, akiket beoltottak és megfertőződtek, a túlnyomó többség könnyedén, súlyos tünetek nélkül viselte a fertőzést. Az 544 fertőzött közül csak 15-en szorultak kórházi kezelésre. Nyolcan közülük kielégítő állapotban vannak, hárman közepesen súlyos állapotban, és négynek az állapotát lehet súlyosnak nevezni.

Times of Israel

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]