A politika megeszi a történelmet
A Romsics-Gerő vitához
2002. Június 30-án Gerő András történész a galamus.hu internetes portálon azzal vádolta meg kollégáját, Romsics Ignácot, hogy – noha írásainak direkt antiszemita tartalma nincs – szóhasználata, fogalmazása egyes helyeken csak antiszemita értelmezési keretben dekódolható.
Gerő rámutatott egynémely, valóban vitatható passzusra, ám hangneme vádló, teátrális („Mi más ez, mint maga az antiszemitizmus?”), túlmutat a szakmai vitán és személyes indulatokat, elfogultságokat sejtet.
A vita ezután alapvetően két irányba ágazott el. A Rubicon folyóiratban elsősorban a Romsics Ignác személyét ért vádakat utasították vissza nyilatkozatban vagy cáfolták kimerítő érveléssel. Másfelől (főleg az Élet és Irodalom hasábjain) nagyon gyorsan előkerült a Romsics kutatási területének számító Horthy-korszak értékelése, hiszen a közismert történész valóban higgadtan és árnyaltan, de korántsem minden rokonszenv nélkül beszélt a korszakról a nyilvánosság előtt, és először „négyes alá” osztályzatot adott neki.
Romsics Ignác
Ez a baloldalon megbotránkozást váltott ki, hiszen a Horthy-korszak záróaktusa a magyar zsidóság halálba küldése volt. Ezt figyelmen kívül hagyni egyszerűen abszurd. Tovább növelte a gyanút a történész „Magyar Sorsfordulók” című tanulmánykötete, amelyből az 1944-es év – hogy, hogy nem – kimaradt. Mintha – a politikai széljárástól nem függetlenül – a magyar antiszemitizmus és a Holokauszt végtelenül terhes kérdését diszkréten zárójelbe tette volna.
Az ÉS-ben kibontakozó vita főiránya az volt: lehet-e a Horthy-korszakot másként értelmezni, mint egy antiszemita rendszert, amelyben az 1920-as fehérterrortól egyenes út vezetett az 1944-es deportálásokig? A kurzus történetét végigkísérő durva antiszemita légkör és diszkrimináció ezt támasztja alá. A bethleni konszolidáció, a polgári karakterjegyek (átmeneti) megerősödése viszont azt sugallja, hogy talán mégsem kéne az egész korszakot egyedül az 1944-es évből visszatekintve szemlélni.
Gerő András
A történelmi vita persze nem váltana ki indulatokat, ha nem szövődne össze a politikával. A jobboldalon dívó Horthy-kultuszra válaszul a baloldalon sokan kurzuslovagot, történelemhamisítót látnak abban, aki a Horthy-korszakban pozitív vonásokat is felfedez.
„A magyar állampolgárok százezreinek tömeggyilkosságába torkolló s tömeggyilkosságát okozó Horthy-rendszer, s benne Horthy megítélése nem lehet vita tárgya, az csak elítélés lehet” – írja Bojtár Endre indulatosan. Nyilván nem gondolta végig, hogy haragjában elveszi a történész autonómiáját, amikor megszabja, hogy a Horthy-korszakot csakis 1944 prizmáján át szabad szemlélni.
A Gerő András által kipécézett mondatok önmagukban nehezen értelmezhetők antiszemitának. Csak a tágabb szövegkörnyezetből derül ki, hogy egy szerző rendszeresen él-e antiszemita vagy legalábbis félreérthető állításokkal. Romsics Ignácra ez nem jellemző. A vita hatására utólag beillesztette a magyar sorsfordulók közé 1944-et, egy, a Népszabadságban publikált remek kis esszé keretében.
Az viszont egyértelmű, hogy ha a jelenlegi, súlyosan megromlott politikai légkörben egy szerző a zsidóság és a kommunizmus kapcsolatát akarja tárgyalni, Bibó Istvánhoz vagy Komoróczy Gézához mérhető életműre, bizalmi tőkére van szüksége, hogy az antiszemitizmus vádját elkerülhesse.
