Irán: „Szennyezett vizek” akció

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 

A környezetrombolás, mint fegyver

 

Az iráni vezetők környezeti katasztrófa előidézését tervezik – írja a német der Spiegel.

hajoKépünk illusztráció

A német lap online kiadása egy titkos dokumentumra hivatkozik, melynek létezésére nyugati titkosszolgálatok derítettek fényt. Szerzői az iráni Forradalmi Gárda vezetői. A Spiegel birtokába jutott „Szennyezett vizek” fedőnevű, top secret minősítésű terv szerint egy hatalmas tartályhajót rongálnának meg olyan súlyosan, hogy az ebből kifolyó olaj nagy területen és tartósan beszennyezze a Perzsa-öböl vizét. Ezzel a világ legforgalmasabb olajszállító útvonalán megbénulna a hajózás, ami súlyos csapás volna a nyugatra és az azzal szövetséges arab olajállamokra.

Az iráni elképzelések szerint a környezettudatos nyugat ezek után kénytelen volna nagyszabású környezetmentő akcióba kezdeni, amihez szüksége volna Irán együttműködésére is. Az együttműködésért cserébe Irán követelhetné az – egyre bénítóbb – gazdasági szankciók feloldását.

A hírszerzők szerint a titkos terv most Ali Chamenei elnök jóváhagyását várja. Ha ő áldását adja (úgy is, mint ajatollah), az akció zöld utat kap.

Chamenei az utóbbi időben három beszédet is tartott a nagy nyilvánosság előtt, és ezekben igen harciasnak mutatkozott. „Ellenségeink minden összeesküvése és ármánya e fog bukni” – jelentette ki.

Iranian Revolutionary Guard Corps commandersA Forradalmi Gárda parancsnokai egy gyűlésen

Az elnök egyben felhívta a lakosságot, hogy vásároljon hazai terméket. Ezzel – úgymond – a gazdasági blokád hatását is gyengítik és a munkanélküliséget is csökkentik. Valójában a szankciók – mindenek előtt az iráni olaj vásárlására kimondott európai és amerikai tilalom – hatása egyre erősebben mutatkozik. Az ország valutája, a rial az elmúlt héten 30 százalékot zuhant a dollárral szemben. A kormány megtiltotta, hogy a rial értékvesztését a pénzváltók áthárítsák a lakosságra, mire a pénzváltók, a teheráni bazár sok más boltosával együtt, dühödt tiltakozásba kezdtek.

Ez komoly fordulat, mert az iszlám forradalmi vezetők a kezdetektől élvezték a gazdasági nagyhatalomnak számító bazár bizalmát.

A jeleket látva az EU még keményebb szankciók életbe léptetését fontolgatja. A mai napon (hétfőn) Luxembourgban tanácskoznak az EU külügyminiszterei. Itt napirendre kerül majd az iráni földgáz importjának tilalma is – írja a der Spiegel.

Határozott hangot ütött meg Guido Westerwelle, német külügyminiszter. „Irán az elmúlt hónapokban egyáltalán nem tanúsított elmozdulást a döntő kérdésekben. Ezért a szankciók nyomását tovább kell fokoznunk” – jelentette ki.

[popup][/popup]