„Mint Auschwitzban a rámpán…” – elfogadhatatlan Korózs kijelentése
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott levelükben arra kérik Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy a párt elnöksége egyértelműen határolódjon el Korózs Lajos MSZP-elnökségi tag kijelentésétől.
A szocialisták elnökségi tagja szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Josef Mengelének, az auschwitzi koncentrációs tábor náci orvosának módszereihez hasonlította azt, ahogy a kormány felülvizsgáltatja a rokkantakat. Úgy fogalmazott: “mint Auschwitzban a rámpán, egy ujjmozdulattal minősítenek munkára alkalmasnak végtag nélküli embereket”.
A Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató által jegyzett levélben a Mazsihisz vezetői felhívják a figyelmet arra, hogy ez a nyilatkozat “összeköti az iparszerű emberirtás gyakorlatát, egy, a nyugdíjak ügyében hozott kormányzati intézkedéssel”, s ezért ez a megnyilvánulás “elfogadhatatlan, és rendkívüli mértékben ízléstelen”.
Rámutattak, nem lehet visszaélni meggyilkolt százezrek emlékével, Korózs Lajos nyilatkozata viszont véleményük szerint a tömeggyilkosságokat relativizálja azzal, hogy mondanivalója fontosságát olyan kijelentéssel próbálta hangsúlyozni, ami “a szélsőjobboldal szóhasználatát idézi fel”.
Úgy fogalmaztak, azért is fogadták meglepetéssel Korózs Lajos nyilatkozatát, mert “ismert előttünk a MSZP és vezetőinek elkötelezettsége az antiszemitizmus, a rasszizmus minden megnyilvánulásával szemben, és igen nagyra becsüljük bátor kiállásukat, amellyel szembeszálltak a szélsőjobboldal törekvéseivel”.
A levélben annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy “miként a múltban, akként a jövőben is együtt tudunk működni a Magyarország minden polgárát fenyegető antiszemitizmus mételye ellen”.