Elhunyt Jichak Samir volt izraeli miniszterelnök

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Életének 97. évében szombaton elhunyt Jichak Samir volt izraeli miniszterelnök. A politikai élettől 1996-ban visszavonult politikus évek óta Alzheimer-kórban szenvedett. Állami tiszteletadás mellett hétfőn helyezik örök nyugalomra a jeruzsálemi Herzl-hegyen, az Izrael nagyjainak földi maradványait is őrző temetőben.

Samir a jobboldali Likud tömb színeiben 1983-1984-ben, valamint 1986 és 1992 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. A nemzetközi politika színpadán utoljára 1991-ben jelent meg a madridi konferencián, amelyen elindították a közel-keleti békefolyamatot.Shamir

Az Izrael alapító nemzedékéhez tartozó politikus 1915. október 15-én született a mai Fehéroroszország területén. Már 14 évesen csatlakozott a revizionista, azaz a Nagy-Izraelt követelő cionista ifjúsági szervezethez, a Betarhoz. A harmincas évek elején Varsóba ment jogot hallgatni, de még tanulmányai befejezései előtt, 1935-ben kivándorolt Palesztinába.

A hatvanas évek derekán kezdett nyílt politizálásba, de csak a hetvenes évek elején csatlakozott a Likudhoz. Hosszú pályafutása során volt parlamenti elnök, külügy- és védelmi miniszter is. Keményvonalas politikusként soha nem bízott meg az arabokban, és mindig ellenezte, hogy Izrael területi engedményeket tegyen a palesztinoknak.

[popup][/popup]