„Nem a hazának, maguknak akarnak gyereket”

Sergio Della Pergola, a Jeruzsálemi Héber Egyetem demográfus-professzora a közelmúltban a Közép-európai Egyetemen tartott előadást. Ez alkalomból beszélgettünk vele.

 

*

Jasszer Arafatnak tulajdonítják azt a hírhedt mondást, miszerint a palesztinok legerősebb fegyvere az anyák méhe. Valóban elhangzott ilyesmi vagy ez csak mítosz?

Mondott ilyet, bizony! De a családtervezés intim dolog – noha a gyerekszám a Közel-Keleten valóban igen magas. Egy korábbi izraeli felmérésemben egyszer arra próbáltam választ kapni: mi a fő oka annak, amiért a kérdezett gyereket vállal? A nemzetért, a hadseregért, Istenért, avagy a páromért, a gyerekeimért, magamért – ilyen válaszlehetőségek voltak megadva. A válaszolók több mint 70 százaléka pedig személyes motívumokat említett, nem az elvont, nagy közösséget. Ez a zsidó lakosságra vonatkozik, az arabok álláspontja ettől eltérhet. A szlogen valóban elhangzott, de hogy a palesztin gyerekek azért születnek-e, mert Arafat azt mondja, avagy azért, mert a szülők mindig is szerettek volna gyereket – nos, én az utóbbit tartom valószínűnek.Sergio Della Pergola (A szerző felvétele)

A kettő nem zárja ki egymást.

Nem állítom, hogy az előbbinek nincsen hatása, de nem ez a legfontosabb tényező. Zsidóknál és araboknál is a család utáni vágy áll az első helyen. A zsidók átlagban négy gyereket szeretnének és három születik. Az arabok is négyet terveznek és valóban négy születik.

Vajon mi az oka akkor, hogy az iszlámista uralom alatt álló Gázában olyan roppant magas a gyerekszám?

Különböző mentalitások a társadalom különböző fejlettségi állapotát tükrözik. Archaikus társadalmakban, ahol az emberek túlnyomó része iskolázatlan, a gyerekek csak úgy születnek, mindenféle kontroll nélkül. A következő szakaszban megjelenik a családtervezés. Így a gyerekek száma már a szülők szándékát tükrözi. Azt gondolom, Gázában a gyerekek egy része még mindenféle tervezés nélkül születik. Az izraeli társadalom – beleértve az arabokat és az ultraortodoxokat is – meglehetősen pontosan tudja, hogy mit akar. Ezt vizsgálatok támasztják alá. A tudatosság igen nagy. Az izraeliek nagyobb része több gyereket szeretne, de nem engedheti meg magának a magas megélhetési költségek miatt, vagy azért, mert a nők a karrierjükkel is törődnek.

Egyszóval a politikai atmoszféra nem játszik szerepet a gyerekszám alakulásában?

Nyilván van valamekkora hatása, de nézzük például Iránt: Khamenei ajatollah mondhat, amit akar, az átlagos gyerekszám már 1.8-ra csökkent, vagyis a reprodukcióhoz szükséges kettőt sem éri el. Gázában az átlagos gyerekszám öt, ami igen magas. A Nyugati Parton közelebb van a négyhez. Az Izraelben élő moszlimok körében 3.7, a zsidók között pedig három. Utóbbiak körében előfordul, hogy kvalifikált, karrier-orientált nők negyven éves koruk táján vállalnak még egy harmadik vagy negyedik, néha ötödik gyereket is. Megtehetik, hogy 1-2 évre kimaradnak a munkából, amíg a gyerek óvodába megy, aztán tovább építik a karrierjüket.

Előadásában említette a boldogságindex fogalmát, mellyel világszerte az emberek komfortérzését próbálják mérni. Izrael ezen a világranglistán a kilencedik – az ország közismert problémái ellenére. Van adat a diaszpórában élő zsidóságról is?

Nem, sajnos nincs. De valóban érdekes lenne ezt megismerni. Azt gondolom, ez kontinensenként nagyon eltérő lehet. Európában, attól tartok, nem nagyon jó ez a mutató. Amerikában hagyományosan jobb.

Vajon a diaszpóra zsidók hangulata hasonló az országéhoz, amelyben élnek?

Ez igen összetett kérdés. A magas társadalmi-gazdasági státusz köztudottan magasabb boldogság indexet eredményez. Ugyanakkor a kisebbségi helyzet, a többségi társadalom indulatai, a média barátságtalan attitűdje miatt sok zsidó kényelmetlenül érzi magát, nem találja a helyét. Ez a helyzet Nyugat-Európában és Latin-Amerikában. Az Egyesült Államok e téren egészen más: nem fertőzte meg oly mértékben az antiszemitizmus. Európában a helyzet hol jobb, hol rosszabb. Angliában, Franciaországban vagy Hollandiában hullámokban jelentkezik a zsidóellenes érzület. Ez a migráción mérhető. Ezekben az években néhány százan mindig azt mondják: elég volt, és elmennek Izraelbe.

Van olyan zsidó közösség Izraelen kívül, amely növekszik, méghozzá a természetes szaporulat révén?

Nincs.

Még Észak-Amerikában sem?

Ott az ötvenes évek baby boomja a zsidókat is érintette. Aztán ez megszűnt, de amikor a baby boom generáció szülőkorba ért, ez a hullám megismétlődött és ismétlődik manapság is, a harmadik generációnál. Amerikában van tehát némi hullámzás, de a trend a nyolcvanas évek óta ott is lefelé megy. Európában a trend egyértelműen negatív. Még Németországban is, ahová a ’90-es években szovjet zsidók tízezrei vándoroltak be. Ma a német zsidó közösség elöregedett, hanyatlik. Magyarországon pedig általános probléma a rendívül alacsony születési arány. Az egyik legalacsonyabb Európában. A zsidó közösség pedig még ezen belül is elöregedett. Latin-Amerikában az utóbbi időben erősödő emigráció figyelhető meg. Mexikó a közelmúltig kivétel volt, a zsidó közösség szerény növekedést mutatott, de már ennek is vége. Latin-Amerikából az emigránsok főleg Kanadába, Ausztráliába tartanak.

Jól gondolom, hogy a zsidó közösségekben még alacsonyabb a születési ráta, mint az országban, ahol élnek?

Igen, ez alapvetően igaz. A magas iskolázottság persze együtt jár a születésszabályozással. De a kisebbségi sors, a presszió, a bizonytalanság érzése ennél lényegesebb.

Tekintse meg az interjúhoz kapcsolódó demográfiai adatokat!