„Le kell lepleznünk a keresztény antijudaista gőgöt”
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze az alábbiakban válaszolt a tiszaeszlári vérváddal kapcsolatos Jobbikos parlamenti felszólalással kapcsolatos kérdéseinkre.
{loadposition include}
Lehet-e a keresztény egyházaknak szerepük abban, hogy az ilyen gyűlölködő, babonás hiedelmeket eloszlassák?
A babona születésében is van felelősségük az egyházaknak. Elvben minden bibliaolvasó kereszténynek (reméljük, ezek vannak többségben) tudnia kellene, hogy a zsidóság (sem az ókorban, sem azóta) semmilyen formában nem fogyaszt(ott) vért. A „szűzlányok véréhez” való ilyetén vonzódás éppúgy ostoba mese, mint mondjuk Báthori Erzsébet alsó végtagjainak ugyancsak hajadonok meleg vérében való fürdetése. A vér „ivása” gondolat –valószínűleg – Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavaira épül: „…vevé Jézus a kenyeret …megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat … adá azoknak … mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.”(Máté evangéliuma 26,26-28).
Nyilván meghökkentőek és talányosak voltak első elhangzásakor is ezek a szavak, s az értelmezési vita az egyes keresztény felekezetek között ma sem csitul. A különféle pogány babonákkal keveredő népi vallásosságban ugyanúgy megtelepedhet a húsvéti pászkába kevert bakfisvér (!) hiedelme, mint, mondjuk, a tót paraszti gondolatvilágban az, hogy a gyerekeknek azért nem szabad a fedetlen kútba belepillantaniuk, mert „leviszi őket magához a Jezsi baba” (aki nyilván a csecsemő Jézus). Hogy mindezt a mesék iránti fogékonyság mellett még a politika által szított, keresztény antijudaizmusban fogant antiszemitizmus is tüzesíti, az sajnos cseppet sem meglepő. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmussal, nyilas beszéddel, zsidózással szembeni egyértelmű és egységes beszéd (a politika csúcsán és a vasárnapi asztal mellett, illetve az italmérések és a sportrendezvények hevült hangzavarában) elengedhetetlen az ilyetén gyilkos babonák felszámolásához. Ugyanez vonatkozik az egyházi működés alkalmaira: az igehirdetésben, a vallásoktatásban és a lelki gondozói beszélgetésekben egyaránt tudatosan küzdeni kell a romlott, zsidóellenes babonák ellen. Le kell lepleznünk a keresztény antijudaista gőgöt, s Jézusról, szüleiről, családjáról és tanítványairól, mint eredeti vallásukból soha ki nem keresztelkedett zsidókról kell folyamatosan beszélnünk, avval a hálával, mellyel az önfeláldozást – hitünk szerint – értünk is vállaló, az egész teremtett világot szerető názáreti rabbinak örökre adósai vagyunk.
Mi motiválta a MET vezetőit, hogy ebben az ügyben hallassák a hangjukat?
Igyekszünk minden ilyen ügy kapcsán megszólalni. Amikor ifjabb Hegedűs református lelkész évekkel ezelőtt megírta hírhedt „galíciánerező” antiszemita uszítását, akkor nemcsak tiltakoztunk, de el is utaztunk az ukrajnai Kamenyec Podolszkijba (hogy mi is galíciai ment-jöttek lehessünk), s onnan kiemeltünk egy cserjét, mely most ismét bontogatja tavaszi lombját itt a Wesley főiskola udvarán. Ugyanabból a parkból, mely nyolcvanezer zsidó mártír testvérünk testét rejti (köztük van a mi 1941-ben kiüldözött húszezer honfitársunk is) egy zsák földet is hoztunk az ültetéshez, és hogy az áldozatok hozzátartozói meríthessenek belőle. Minden évben megtartjuk itt emlékező és bűnbánati istentiszteletünket, s többször rendeztünk az említett városba zarándoklatot, konferenciát. 2004-5-ben sorra jártuk a hazai vasútállomásokat (30-40 helyen voltunk), ahol ugyancsak bűnbánati és emlékező istentiszteletet tartottunk és emléktáblákat helyeztünk el. Fájdalmas kötelességünk az emlékezés, az emlékeztetés, és annak megvallása, hogy húsz évszázada igazán meg nem bánt és jóvá nem tett keresztény gyűlöletünk és bűneink miatt egyrészt nem vagyunk méltók igét hirdetni, másrészt az Örökkévaló színe előtt csakis a zsidó Fiú ártatlan vérében, bocsánatában és közbenjárásában bízhatunk.
