Izraeli csapás az iráni atomprogramra?

Az Egyesült Államok és az Európai Unió további szankciókat fogadtak el Iránnal szemben, többek között embargót mondtak az iráni olaj importjára. Ennek hatályba lépését megelőzve, Irán azonnal felfüggesztette a Nagy-Britanniába és Franciaországba irányuló, egyébként csekély mértékű olajexportját. 

 

Az iráni atomprogramot, valamint ennek lehetséges politikai, diplomáciái és katonai következményeit számos nagy világlap elemzi.

Röviddel az orosz elnökválasztások előtt fellendült a nyugatellenes és Iránt védelmező retorika, mely minden bizonnyal alábbhagy majd Putyin megválasztása után – feltéve, hogy a választások során valószínűsíthető „rendellenességeket” a Nyugat nem bírálja olyan hevesen.

A német nyilvánosságban eközben egyértelmű utalások hallhatóak arról, miként segíti Németország Izraelt és milyen további támogatási lehetőségek merülnek fel egy esetleges katonai konfrontáció során. Mindeközben Németország, csakúgy, mint szövetségesei, a diplomácia megoldást részesítik előnyben. A brit külügyminiszter is inkább egy nukleáris hidegháborús helyzettől óvott, hangsúlyozva a szankciók és a diplomácia kettős stratégiájának fontosságát.

A fokozódó nyomás hatására Teherán jónak látta ismét beengedni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) delegációját – amely néhány nap múlva dolgavégezetlen távozott, miután az irániak nem engedték, hogy felkeresse a vitatott létesítményeket. Az Egyesült Államok kormánya a múlt év szeptembere óta fokozta diplomáciai erőfeszítéseit az eszkaláció megelőzése érdekében. Ugyanakkor Irán két – már nem a legfejlettebb – hadihajóját a Földközi-tengerre vezényelte. Az elmúlt időkben merényletek áldozatává vált iráni atomtudósok, illetve az izraeli diplomaták ellen megkísérelt merényletek szintén a helyzet elmérgesedéséről tanúskodnak.

A bonyolult helyzetben a diplomatikus nyilatkozatok sem feltétlenül segítik elő a tisztánlátást. Ezen próbált segíteni a napokban a New York Times és a Die Welt. Részletes elemzésükben eddig nem tapasztalt nyíltsággal veszik számba a – a több elemző által immár biztosra vett – izraeli preventív katonai fellépés esélyeit, a kapacitásokat, lehetőségeket, a létező és feltételezett terveket.

A Die Welt február 16-i számában Hans Rühle atomfegyver szakértő, a német Védelmi minisztérium tervező stábjának volt vezetője tekintette át a lehetőségeket. Írását Berta József foglalta össze a Szombat számára.

Az iráni elnök a natanzi urándúsítóban

Iránban 25-30 olyan létesítmény van, mely kizárólag vagy túlnyomó részben az atomprogram szolgálatában áll. Közülük hat kulcsfontosságú: a natanzi urándúsító; az iszfaháni konverziós üzem; az araki nehézvizes reaktor; a parchini fegyver- és lőszergyártó üzem; a fordowi urándúsító és a busheri könnyűvizes reaktor.

A hat láb

A natanzi urándúsító egy hat épületből álló komplexum, 220 ezer m2-es területen. A valóságos gyártóüzem két csarnokból áll, melyeket 8 méter mélyre ástak a földbe. 2004-ben a csarnoktetőt több méter vasbetonnal és 25 méter földdel megerősítették. Jelenleg Natanzban mintegy tízezer centrifuga van felszerelve, melyből 6500 működik.

Izrael legerősebb bunkertörő rakétája, a GBU-28 hét méter vasbetonon és 30 méter földrétegen képes áthatolni, ami elegendő a natanzi üzem tetejének átvágására. Ezt a bombázást GPS vezérléssel lehet végrehajtani, ami 10 méteres pontosságot eredményez. Az összes centrifuga megsemmisítéséhez néhány bomba elegendő, valószínűleg épületenként illetve csarnokonként egyetlen darab. A centrifugák ugyanis a legkisebb rázkódást sem viselik el. Egy szétrepedt centrifuga pedig több kézigránátnak megfelelő hatás vált ki. Így Natanzban akár néhány találat is elég ahhoz, hogy az összes centrifugát működésképtelenné tegyék.

Az iszfaháni konverziós üzem, ahol a tömörített uránérc feldolgozása folyik, túlnyomórészt a föld felett található. A mintegy 35 ezer m2-es üzem alig van megerősítve, de erős légvédelem óvja. Elpusztításukhoz néhány GBU-27 bunkertörő bomba elég lenne.

Az izraeli légierő számára a legkisebb problémát a nehézvíz termelőegységek és a még építés alatt álló araki nehézvizes reaktor jelenti. Az üzemek nem túlságosan nagyok, föld felett találhatóak és nincsenek megerősítve. Lerombolásukhoz 10 – lézer- vagy GPS-vezérelt – bunkertörő bomba elég lenne.

Az iráni nukleáris program fontos része a sokáig titokban tartott fordowi urándúsító, mely Qhom (a síiták egyik szent városa) közelében található. Jelenleg 696 db P-1-es centrifuga működik itt, de az üzemet 3000 centrifugára tervezték. Az üzemet egy hegybe vájták, így 70 méteres sziklaréteg védi. Ezt izraeli eszközökkel a levegőből nem lehet feltörni. Jelenleg még Amerika sem rendelkezik olyan konvencionális bombával, ami Fordow-ot meg tudná semmisíteni. A támadás első fázisában így csak az a lehetőség maradna, hogy a két alagútbejáratot GBU-28-as bombákkal lerombolják, és ezzel átmeneti időre bezárják azokat.

Szóba jöhet esetleg különleges egységek akciója, melyek behatolnának az üzembe és azt a magukkal hozott robbanóanyaggal megsemmisítenék, vagy legalább használhatatlanná tennék.

Ennél a pontnál megállnak az elemzők. Ha egy nukleáris program fent említett kapacitásai elpusztulnak, az a program a továbbiakban nem működőképes. Ennek ellenére izraeli szempontból nagy hiba lenne, ha a robbanófejeket gyártó központi üzemet Parchinban épen hagynák. Erről az üzemről, amely több mint 100 épületből és komoly alagútrendszerből áll, annyit biztosan lehet tudni, hogy itt nukleáris fegyverek számára készülő hasadásos robbanófejen dolgoznak. Parchin elpusztítása garancia lenne arra az esetre, ha Irán további titkos üzemekkel rendelkezne. Bárhol dúsítanak is uránt, azt a jelenlegi ismeretek szerint csak Parchinban lehet egy robbanófejben integrálni. Parchin az üveg nyaka, amin keresztül minden áthalad, amiből atomfegyver készülhet.

További fontos cél Izrael számára a busheri könnyűvizes reaktor. Ennek ugyan nincs közvetlen köze Irán nukleáris programjához, de potenciális rizikófaktor. A busheri reaktor normális üzemmódban 250 kg szennyezett plutóniumot termel egy évben. Ez a plutónium kémiai szeparáció után atomfegyverek építésére is alkalmas. A reaktor elpusztítása technikailag nem jelentene problémát az izraeli légierő számára. A busheri reaktort azonban már hetekkel ezelőtt üzembe helyezték, így elpusztítása nagyobb iráni területek és szomszédos öböl-országok sugárszennyezésével járna.

A busheri könnyűvizes reaktor

Mely úton induljak?

Rizikót jelent, hogy minden izraeli repülőgépet útközben fel kell tankolni – oda is, vissza is. Ehhez Izraelnek hivatalosan öt KC-130H és négy B-700-as tankgépe van. Ez nem túl sok. Az izraeli kormány még George W. Bush elnök kormányzása alatt nyomatékosan kért további tankgépeket. Felmerült annak a lehetősége is, hogy rövidtávon egy segéd-kifutópályát tartsanak fenn a szír, a török vagy az iraki határsávban, az utántöltés lehetőséget biztosítandó. Ez azonban rizikót jelent, mert nem tudhatni, hogy vajon nem lép-e működésbe az érintett államok légvédelme.

Ha az izraeli légierő a szír–török határ mentén, Észak-Irakon keresztül repül be Irán légterébe, az katonailag és politikailag is kedvező. A Jordánia-Szíria-Irak, illetve a Jordánia- Szaúd-Arábia-Irak útvonal viszont kockázatos.

További rizikófaktor az iráni légvédelem. A légierő nem kihívás. Ha az elöregedett iráni gépek fel is tudnának szállni, könnyű zsákmányt jelentenének Izrael vadászgépei számára. Komolyabban kell venni azonban az iráni légvédelmi rakétákat, akkor is, ha legalább részben azok is elöregedettek. Azonban Izrael csak olyan fegyvereket vetne be, melyeket (típustól függően) akár 50 kilométerrel a cél előtt indítanak útnak.

Nem lehet kizárni, hogy Oroszország az elmúlt években titokban szállított Iránnak korszerű légvédelmi rakétákat. Ezek az akció eredményességét nem veszélyeztetnék, de a veszteségeket komolyan megemelnék. Ám ettől is csak akkor kell félni, ha Izraelnek nem sikerül olyan kibertámadással megbénítani az iráni légvédelmet, mint amit 2007-ben Szíria ellen már sikeresen alkalmazott.

Hány évig tart a hatás?

Izrael így egy hét alatt elpusztítaná az iráni nukleáris programot. De mennyi időre? Hogy mennyi ideig tart, míg egy komolyan sérült reaktort újra felépítenek, az Busher történelméből ismerhető. A Német Atomerőmű-Szövetség (Deutsche Kraftwerksunion) által több mint 50 százalékban elkészített reaktor építését Oroszország fejezte be –15 év alatt.

A fordowi urándúsító kivételével a leírt katonai eszközökkel az összes iráni atomlétesítményt el lehetne pusztítani úgy, hogy azokat nem lehetne kijavítani. Némely szakértő úgy gondolja, hogy Irán a mai tudására alapozva tíz év alatt tudna egy új programot lábra állítani.

Ám az atomprogramokat világszerte felügyelő nemzetközi szervezet, az IAEA Irán fokozódó nehézségeiről tudósít, amikor különleges nyersanyagokat és félkész termékeket próbál beszerezni. Régen elmúltak azok az idők, amikor ezeket csaknem korlátlan mennyiségben meg lehetett venni a nemzetközi piacokon. Ez különösen igaz Iránra, amely ellen szankciók vannak érvényben, így külkereskedelmét élénk figyelemmel kísérik a titkosszolgálatok. Így azt mondhatjuk: ha az izraelieknek sikerül az iráni atomprogram fontosabb részeinek lerombolása, akkor a probléma egy generáció számára megoldódott.

Izrael kormánya nehéz döntés előtt áll. A hadművelet kilátásai jók, de maradnak kockázatok. Katonaságára azonban számíthat Izrael. Az izraeli légierő első osztályú, a pilóták morálját az örökösen veszélyeztetett zsidó állam történelme alakította.

Az izraeli légierő összes épületében látható egy plakát ezzel a szöveggel: „IAF Eagles over Auschwitz”. A képen három izraeli F-15-ös gép repül a hírhedt koncentrációs tábor kapuja felett. A kép 2003-ban készült, egy közös, lengyel-izraeli megemlékezés során. Az Auschwitz fölötti repülés ötlete a kötelék parancsnokától származott. Amir Eshel dandártábornok maga is holokauszt-túlélők leszármazottja.

Auschwitz fölött Eshel és bajtársai ezt a fogadalmat tették: „Mi, az izraeli légvédelem pilótái, a borzalmak tábora feletti égen, áldozatok millióinak hamvából feltámadva, az ő néma segélykiáltásaikat hallva, tisztelgünk bátorságuk előtt és fogadjuk, hogy megvédünk minden zsidót és Izrael államát.” Amir Eshel 2012 februárja óta az izraeli légierő parancsnoka.