ÉLJ ÉS BOLDOGULJ!

Írta: Gyulai Gábor - 2012-01-25 Rovat: Politika

Radu Mihaileanu már belopta magát a szívünkben az Életvonattal, amelyben
a zsidó közösség álszerelvénnyel, álnácikkal és áldeportálással
próbálja átvészelni a Holokausztot. Az Élj és boldogulj visszafogottabb,
csendesebb, kevés szatírával operáló történet arról, hogy néha milyen
egyszerű az ember identitását elvenni és milyen nehéz is visszaszerezni
azt.

Élj És boldogulj! 1984-ben a Moszad titkos akció keretén belül az etióp zsidókat megkísérelte visszatelepíteni az óhazába, Izraelbe. A hosszú, már-már új exodusnak is beillő vándorlás során a tizenkétezer emberből nyolcezren vészelték át a hosszú utat. A szudáni menekülttáborokban várakozók sorsa teljesen kilátástalan, mindössze egy jobb élet reménye tartja bennük a megmaradt lelket. A hányattatott sors ellenére már itt megmutatkoznak a kulturális különbségek: csak zsidó családok léphetnek Izraelbe. A film alapkonfliktusa igen gyorsan, de hatásosan sokkol: egy keresztény anya egy időközben elhunyt halott zsidó kisfiú helyébe teszi saját gyermekét. Az ösztönök és szeretet ezt diktálja az asszonynak, tudja, hogy fiának (legalább neki) csak így van esélye kikerülnie innen. Utolsó szavai fiához: „Menj, élj és boldogulj”. A kis Slomó (ezt a nevet aggatja rá egy hivatalnok) így kénytelen magának múltat, halott szülőket és identitást hazudni, hogy esélyt kaphasson új hazájában. Élj És boldogulj!

Egy Tel Avivban élő francia család befogadja a fiút, ahol ő eleinte zárkózott és gondosan őrzi titkát. A család tele van kiválóan megírt és eljátszott karakterekkel: a liberális nézeteket valló apa, a sokat látott alexandriai nagyapa, és az új fiáért szenvedélyesen harcoló, büszke és gyönyörű anya, Yael Abeccassis. A film egyik drámai pillanata, amikor a fiú megkapja a családfőtől első kipáját, és a kamera hátulról mutatja a kis kobakot, amelyre a fejfedő majdnem tökéletesen illeszkedik, ám egy kis kanyar marad az anyagban – ebben a képsorban a történet egész dramaturgiája bújik meg.

Élj és boldogulj! A fiú a többiekétől eltérő szemszögből látó szemén keresztül bepillantást nyerhetünk egy vallási különbözőségektől terhes világba. A kánaán tudniillik nem teljes, a tárt karok időnként úgy maradnak. A felnőtt Slomó világa a játékidő egy pontján új csavart kap a rendezőnőtől, a dramaturgia vékonyodása és az álomgyár-kompatibilis zárlat ellenére a történet sokkolóan kerek.

De többet nem is árulnánk el – nézzék meg a filmet! Ez a dokumentarista, halkszavú film valójában egy felettébb fontos fejlődéstörténet arról, hogy minden helyzetben vállalnunk kell önmagunkat. Nem sikersztori, hanem példabeszéd, aminek nem kell reklám.