És ki az a csipkebokor? III.

Ami életben tart minket, az az árulkodó hang, mely az Engesztelés
Napján, minden évben egyszer megszólal. Ez a csend vékony és törékeny
hangja.

 

 

Íme a csipkebokor ég vala, de a csipkebokor meg nem emésztetik vala (Kiv 3, 2). A vers mindkét állítása igaz, mert lám, mindnyájan éltek mind e napig (MTörv 4, 4). Ami életben tart minket, az a titokzatos hang, mely az Engesztelés Napján, minden évben egyszer megszólal: Halk és szelíd hang hallatszék (1Kir 19, 12). Ez a bizonyosság halk és szelíd hangja. Amikor megszólal a nagy sófár, ez a hang kíséri, mert szörnyű és félelmetes ez a nap (Unetané tokef). A nagy sófár harsogó és rikoltozó hangja mellett tisztán kivehető a halk és szelíd hang, mely semmitől nem riad vissza.

Milyen volt az Engesztelő Nap a Jeruzsálemi Szentélyben? Milyen volt a halk szelíd hang, a várakozás csendje, a remény, hogy a nap végére a vörös gyapjúfonál kifehéredik: Ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú (Ésa 1, 18). Ez a halk és szelíd hang a világ visszatartott lélegzete, melynek hallatán a bűn még idejében, a nap és a máglya melegétől remegő levegőben magára ismer, és azt teszi, amit tenni szokott: eltorzult arccal üvölt. Ekkor a falak is remegnek, mint az ember, a levegő és a legyek. Keleten a fehér falak, észak felől a vörös sziklák. A (bántó) meleg monoton, zöld szín sehol. Az erő vörös, az irgalom hófehér.