Egyoldalú szerződésszegés vagy örvendetes fejlemény – 1.5 millárd forint sorsa

December 14-én ismét leültek tárgyalni a zsidó felekezetek, valamint
az állam képviselői, hogy áttekintsék az állami örökjáradék
újraosztásának kérdéseit. A tárgyalásokat Gál András Levente államtitkár
szorgalmazta, hogy kibillentse a holtpontról a folyamatot.

 

 

A meghívóra válaszul a Mazsihisz éles hangú közleményt adott ki, melyben leszögezi, hogy az újraelosztás elfogadhatatlan, az előző Orbán-kormánnyal kötött egyezség szerint az örökjáradékra csak a Mazsihisz jogosult. „Már most kinyilvánítjuk – írja levelében a Mazsihisz két vezetője – hogy bármilyen, ettől eltérő döntést nem fogadunk el, és azt kizárólag erőszak útján hozott, jogtalan, Magyarország alaptörvényét sértő, egyoldalú szerződésszegő magatartásnak fogjuk tekinteni, amelyet minden eszközzel és minden jogi fórumon meg kívánunk támadni.”

Fenti levél helyenként erősen hasonlít egy korábbira, amelyet a magyar ortodox rabbikar írt 1950-ben, midőn a neológiával való egyesülésre kényszerítették őket: „Már most kinyilvánítjuk és kihirdetjük…, hogy kényszer hatása alatt létrejött „egyezség” csak addig marad érvényben, amíg el nem múlnak a kényszerítő körülmények.” Ezt a levelet Gál András Levente kormánybiztos mellékelte, egyéb anyagokkal együtt a tárgyaláshoz.

A Mazsihisz válasza ekképp egyértelmű utalást tesz a „jogtalanság korára” – vagyis a kormány által tervezett lépést a XX. századi diktatúrák jogfosztó intézkedéseivel hasonlítják össze.

Hogy egy ilyen közlemény után miről lehetett tárgyalni, az kérdéses. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató „az udvariasság szabályait szem előtt tartva, megfigyelőként” vett részt a tanácskozáson.

Mi a tét?

A kérdésről lapunk 2011. novemberi számában már írtunk. Mint köztudott, a tárgyalások tétje az ún. állami örökjáradék, vagyis a zsidó közösség 1945 után államosított, és 1989 után vissza nem kért/adott ingatlanai után fizetett állami juttatás. Ez a szerződéskor (1996) megállapított érték öt százaléka, évente fizetendő, értéke jelenleg mintegy 1.5 milliárd forint. (A minta a Horn-kormány és a katolikus egyház között létrejött ún. Vatikáni szerződés volt.)

A kormány álláspontja szerint a 2012. január 1-jén életbe lépő új vallásügyi törvény négy egyenrangú zsidó felekezetet ismer el (Mazsihisz, EMIH, ortodoxia, reformzsidók), így semmi nem indokolja, hogy a zsidóságnak juttatandó járandóságból csak a Mazsihisz részesedjen.

A december 14-i tárgyaláson Gál András Levente államtitkár előterjesztette újraosztási javaslatát. A hajdani ingatlanok, illetve a ma végzett feladatok arányában az örökjáradék 1.5 milliárdját a következőképpen osztaná föl az állam: Ortodoxia: 320 millió; EMIH: 260 millió; reformzsidók: 70 millió. Az eddigi 1.5 milliárd kevesebb, mint kétharmada maradna a Mazsihisz kezében.
Az ortodoxia (hivatalos nevén: Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség – MAOIH) eddig 100 millió körüli összeget kapott a Mazsihisztől, az évi szokásos huzakodás után. Így a kormány javaslatával most előállt a történelmi lehetőség, hogy az 1950-ben rájuk kényszerített együttélést felmondják. Ezt – a hírek szerint – örömmel ragadják meg. A másik két felekezet eddig nem kapott állami juttatást, így ők sem tiltakoztak a kormány javaslata ellen.

A Mazsihiszt – megfigyelőként – képviselő Zoltai Gusztáv a helyszínen is kijelentette, hogy nem fogadják el a határozatot, és az előző Fidesz-kormánnyal kötött megállapodást tartják érvényesnek. Előadta szokásos érvét a szeretetkórházról és más szociális intézményekről, melyek gazdálkodása így veszélybe kerül (s amelyeknek gazdálkodásába soha nem engedtek betekintést). Ám a másik három felekezet képviselője biztosította, hogy ha szükséges, támogatni fogják ezeket az intézményeket.

Az EMIH közleménye természetesen „a hazai és nemzetközi zsidóság üdvözletéről” számol be, s külön említi, hogy Izrael Állam főrabbija is „nagy megelégedéssel fogadta az előrelépés hírét”.

A két reformzsidó közösség (Szim Salom, Bét Orim) ernyőszervezet keretében részesednének a juttatásból, ám ennek létrehozása időigényes jogi folyamat, eltarthat jövő márciusig is.

Az egyházi törvény körüli bonyodalmak (az alkotmánybíróság vétója, a törvény újraszövegezése) az örökjáradék ügyét valószínűleg nem érintik, mert az érintett közösségek státusza ennek nyomán nem fog változni.

A fent említett elosztási arányokat egyik közlemény sem említi, így ezek aligha tekinthetők bizonyosnak.

A Mazsihisz szerződésszegést emleget. Az ellenérdekeltek viszont azt hangoztatják, hogy a szerződés megkötésekor még nem létezett sem az EMIH, sem a reformzsidó felekezet, így őket akkor nem vehették figyelembe. Márpedig az örökjáradék nem kárpótlás, hanem a zsidóság újjáépítését szolgálja, s ekként mindenki, aki ezt az ügyet szolgálja, jogosult ebből részesedni.

A jelenlévők szerint, Gál András Levente államtitkár elszántnak tűnt, és közölte, hogy javaslatát szerdán (december 21-én) a kormányülés elé terjeszti. Ez azonban nem történt meg, és az sem bizonyos, hogy az év utolsó kormányülésén, december 28-án erre sor kerül. Nem biztos, hogy a kormány, mely számos törvénymódosítás miatt áll pergőtűz alatt a nyugati média és különböző EU-hivatalok részéről, még egy új frontot akar nyitni. Márpedig a Mazsihisz alighanem minden lehetséges fórumot meg fog keresni, hogy fölpanaszolja az általa szerződésszegésnek vélt lépést.

Történelmi háttér

Egy sokéves folyamat újabb, fontos állomásához érkeztünk. 1989 után a zsidó élet demokratizálódott, minden kezdeményezés előtt szabaddá vált az út, de egy dolog változatlan maradt: a „magyarországi zsidóságot” mint kollektívumot, az állammal szemben a (MIOK-ból létrejött) Mazsihisz képviselte. Így a zsidóságot megillető minden kollektív jóvátétel is a neki jutott. Az évi 50-100 millióval gazdálkodó Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) létrejötte hozott e téren némi változást.

1989 után rövid ideig úgy látszott, hogy a liberális értelmiségi középnemzedék alapította Magyar Zsidó Kulturális Egyesület megtöri a monopóliumot, de nem volt meg bennük ehhez az elszánás. Ez, úgy tűnik, csak a Köves Slomó színrelépése után megalakult EMIH-nek sikerül.

Az EMIH, létrejötte után nem sokkal, a hajdani Status Quo Ante hitközség jogutódjává nyilvánította magát. Ezt a jogi huszárvágást sokan kifogásolták, vallásilag, jogilag megalapozatlannak találták. Ám az EMIH ezzel hivatkozási alapot talált, hogy a hajdan volt magyar zsidóság egyik örököseként lépjen föl, kikezdve ezzel a Mazsihisz monopóliumát.

Mindehhez társult az EMIH intenzív munkája, látványosan gyarapodó intézményei, amely a támogatási igények benyújtásakor szintén hivatkozási alap volt. Ugyancsak szerepet játszottak az EMIH intenzíven épített politikai kapcsolatai.

A Mazsök kuratóriumának újjáalakítása tovább borította a korábbi egyensúlyt. A kuratóriumban megszűnt a Mazsihisz dominanciája, és az EMIH – a hozzá közelállókkal együtt – azonos súlyú partnerként van jelen. A Fidesz-kormány azzal is új helyzetet igyekezett teremteni, hogy – konzultáció végett – összehívta a zsidó szervezetek kerekasztalát, ahol a Mazsihisz csak egy volt a többi között. Mindez tovább erodálta képviseleti monopóliumát.

 

Az áttörés azonban akkor következett be, amikor az egyházakról szóló új törvényt elfogadta a parlament. Ebben az egyházként funkcionáló szervezetek száma kétszáz közeliről 14-re csökkent. Az újonnan „bevettnek” deklarált egyházak között megjelent az EMIH, amely ezek után még több alappal hangoztathatta igényét az örökjáradékból való részesedésre. A zsidó kerekasztalon a kormányt képviselő Gál András Levente államtitkár is megegyezésre buzdította a feleket, világosan állást foglalva ezzel a status quo megváltoztatása mellett.

A Mazsihisz legerősebb aduja e kérdésben az, hogy az örökjáradék-megállapodás közte és az állam között köttetett, s megváltoztatása a felek kölcsönös akaratával lehetséges. Egyoldalú módosítása az állam részéről szerződésszegés lenne. A Mazsihisz erről nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó tehát birtokon belülre engedni másokat. Váratlan, de érthető lépéssel azonban, hajlandó önként, jogi formaságok nélkül, az örökjáradék tíz százalékát, 150 millió forintot átengedni a többi zsidó szervezetnek. Ennek részleteiről azonban semmit nem árultak el.

A Mazsihisz nehezen kikezdhető jogi érvelésével szemben az ellenérdekelt felek inkább történelmi, politikai, erkölcsi érveket hoznak föl. Köves Slomó arra emlékeztet, hogy az örökjáradék nem annyira kárpótlás, hanem a zsidóság újjáéledését szolgáló támogatás, amiből mindenki jogosult részesedni, aki ezt a célt szolgálja.

Guba Gergely, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség elnöke szerint az elorzott javak létrehozásához, működtetéséhez minden ma élő zsidó felmenője hozzájárult, így a kárpótlásra is minden szervezet egyformán jogosult.

Sessler György, a MUSZOE elnöke a kerekasztal-tárgyalásokon úgy becsülte, hogy az 1948 után államosított és számításba vett 154 ingatlan mintegy kétharmada szociális intézmény volt, negyede oktatási intézmény, és csak 15 százaléka szolgálta közvetlenül a hitéletet. (Miközben túlnyomórészt a hitközségek üzemeltették őket.)

***

A Szombat novemberi számában még arról értekeztünk, mik lennének a méltányos felosztás alapelvei – ám az államtitkár számszerű javaslatai nyomán ez már a múlté. Ugyancsak novemberi számunkban merengtünk arról, hogy a zsidó szervezeteknek (nem csak a felekezeteknek) önállóan, állami felügyelet nélkül kéne megállapodniuk. Ez a kísérlet hamvába holt, az állami kezdeményezés megelőzte. Honlapunkon közöltük a Mazsike nyilatkozatát a civil szerveztek bevonásáról – de úgy tűnik, ezt sem hallgatták meg. A megállapodni képtelen zsidók helyett az állam lép.