Örökjáradék – újabb egyeztetés a kormány és a zsidó hitközségek között

Írta: MTI - Rovat: Politika

Gál András Levente kormánybiztos előkészítő egyeztetést kezdeményezett
az örökjáradék kifizetésének rendjéről a zsidó közösségek képviselőinek
részvételével tartott csütörtöki tanácskozáson.

 

 

Gal_Andras_Levente.jpg

Gál András Levente

A kormánybiztosnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint a felek megállapodtak abban, hogy december 14-én, jövő szerdán hivatalos egyeztetést tartanak, amelynek keretében a teljesség igényével számba veszik az örökjáradékkal kapcsolatban eddig keletkezett iratokat, egyeztetik az esetleges véleménykülönbségeket, illetőleg meghatározzák az örökjáradék elosztásának szempontrendszerét.

A közleményben rámutatnak arra, hogy az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta jelentős változások történtek a hazai zsidó közösségek szervezeti viszonyaiban, valamint 2012. január 1-jén hatályba lép az Országgyűlés által elfogadott új egyházi törvény.

Mint hozzátették, a felülvizsgálattal kapcsolatban Gál András Levente a Zsidó Közösségi Kerekasztal ez év szeptember 22-én tartott ülésén javasolta a zsidó közösségek közötti tárgyalások megkezdését. A kerekasztal szeptemberi ülése után a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a megváltozott helyzetet elismerve ajánlatot tett, de a kifizetés jogcímére és módjára vonatkozólag a felek nem tudtak megállapodni.

A kormánybiztos egyeztetéseket kezdeményezett a hatályba lépő törvény által megjelölt három zsidó közösség – Mazsihisz, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség – vezetőivel, valamint a regisztrációs kérelmét már benyújtó hazai reformzsidóság képviselőivel.

A közlemény szerint a csütörtöki megbeszéléssel kapcsolatban Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke levélben jelezte, hogy – részben az azt megelőző idő rövidsége miatt – nem tud részt venni ezen a tanácskozáson.

 

[popup][/popup]