London zsidó arca

Írta: - Rovat: Politika

Van Angliában antiszemitizmus? Izrael politikáját erőteljesen bírálja
egy bizonyos, a palesztin sérelmeket felhánytorgató réteg, de ez nem
mutatkozik meg az angliai zsidók iránti ellenszenvben. Némi
antiszemitizmus tapasztalható olyanok körében, akik mindenféle
különbözőséget rossz néven vesznek.

sárközi_london.jpgNagy-Britanniában él Európa második legnépesebb, becslések szerint mintegy 300 ezer fős zsidó közössége, s e közösség kétharmada londoni lakos. Van, aki rendszeres zsinagóga-járó, van, aki nem, van, aki évek óta nem tette be a lábát zsinagógába, ám a fontosabb zsidó vallási szabályokat tiszteletben tartja, és a szokásokat megőrzi. Annyi bizonyos, hogy szinte minden nagy-britanniai zsidó élénken érdeklődik a zsidóság sorsa és kultúrája iránt, a közösségnek szorosabb vagy lazább módon, de valamiképpen tagja.

1070-ben Hódító Vilmos telepített be először zsidókat, a kereskedelem és a gazdaság élénkítése céljából. Abban az időben csak zsidók adhattak kölcsönöket. Azután 1290-ben Edward király (az angol király, ki léptet fakó lován) kiűzte őket. (London pénzügyi központjában, a nagy múltú Cityben megtekinthető egy XIII. századi mikve, azaz rituális fürdő romja). A zsidók csak 1656-ban, Cromwell forradalma idején térhettek vissza. Négy évszázados múltú zsidó család persze alig van a szigetországban, a közösség tagjainak nagy része harmadik generációs bevándorolt, felmenői Németországból, Kelet-Európából vagy ugyanonnan, de dél-afrikai kerülővel érkeztek ide. 61 % az askenázi, 27 % a reform zsidóság, 11 % az ortodox hitsorsosok aránya.

Négyszázötven zsinagóga található Nagy-Britanniában. Ha London hajdani zsidónegyedében, az East End vidékén, Aldgate táján sétálunk, megtekinthetjük a legrégebben épült, még ma is működő templomot, a Bevis Marks spanyol és portugál zsinagógáját, ami 1701-ben, az amszterdami portugál imaház mintájára épült, s természetesen egy udvarban áll, mert az akkori rendszabályok szerint közvetlen utcai bejárattal nem rendelkezhetett. „Hajdani zsidónegyedet” említünk, de ez a jelző mindössze fél évszázadnyi visszatekintést jelent. Az 1960-as években kezdték kiszorítani panelházak és emberibb léptékű, de hasonlóan jellegtelen architektúrájú, bár általában ápolt zöldterületekkel körülvett lakótelepek a kopott sorházakat, ugyanakkor üzletláncok váltották fel a száz meg száz apró bizniszt: boltot vagy kisüzemet, melyek bejárata fölött tipikus zsidó nevek sorjáztak, Cohenek és Greenek, meg -berger vagy -owitz végződésűek. A méltatlanul elfelejtett, ötvenhatos menekült és angliai dokumentumfilmes: Vas Róbert (1931-1978) örökítette meg kamerájával utolsónak az East End utcáit, ahol az ószeres üzlete előtt székre kirakott gramofon régi orosz-jiddis kuplékat nyekergett, pajeszos-kalapos járókelők sürögtek, de a háztetők fölött, a magasban már forgolódtak a toronydaruk.

A hangulatos East End-re a Bloom-féle kóser étkezde kedvéért is érdemes volt ellátogatni, bár sólet nem volt az étlapján. Hogy mi történt ezzel a városnegyeddel, azt a Spitalfields-i nagyzsinagóga története ábrázolja legszemléletesebben. Ez eredetileg hugenotta templomnak épült, azután – amikor a francia protestáns menekültek beilleszkedtek az angol társadalomba – metodista imaházzá változott át, majd megérkeztek a pogromok által Kelet-Európából elűzött zsidók, és ez a Brick Lane-i tágas csarnok lett, egészen a közelmúltig, a londoni Nagyzsinagóga. Ma viszont Maszdzsid Dzsámi a neve, és a környéken élő sok ezer bengáli nagymecsetje. A XIX. században betelepült kisiparos, kiskereskedő, kispolgár zsidóság újabb nemzedéke diplomás réteggé kupálódott ki, a (főleg észak-londoni) kertvárosi negyedekben vásárolt kétszintes családi házat, oda költöztette magához öreg szüleit, ott neveli a gyermekeit.

Magyar bevándoroltak is akadtak a régi zsidónegyedben. A világhírű brit színműíró, A konyha című drámájáról is nevezetes Arnold Wesker szülei például tipikus East End-iek voltak: Joseph Wesker és magyar felesége, Perlmutter Lea, együtt dolgoztak a kis szabászatban. Ezek az igyekvő újonnan jöttek a gyerekeiket rendszerint színvonalas angol-zsidó középiskolákba küldték, onnan kerültek a fiatal tehetségek akár Oxford vagy Cambridge egyetemére.

Az egyre növekvő kertvárosai miatt szétterjedő London csinos új részekkel bővültortodoxok londonban_web.jpg az 1920-as években, ezekbe rajzottak ki a brit társadalomba immár szervesen beilleszkedett, elangolosodott zsidók. Valójában 1935 után, a hitleri Németországból menekülő zsidó középosztály formálta mai arculatára St. John’s Wood és Golders Green új zsidónegyedeit. Golders Green és Stoke Newington kerületekben találkozunk a legtöbb szakállas, kaftános, kepelés vagy fekete kalapos zsidó férfival, parókás és többnyire sok kisgyerekes zsidó asszonnyal, azaz az ortodoxokkal. De Golders Green nem-ortodox részein is sok a héber feliratú, kóser üzlet, ide költözött át a Bloom vendéglő, amely elegánsabb, mint a régi (de sóletet még mindig nem főz).

St. John’s Wood azok számára vonzó, akik kertes családi ház helyett szívesebben laknak bérpalotákban. A Swiss Cottage kerület ezt is nyújtja, de mellékutcáiban tágas családi házak vásárolhatók, az Angliában szokásos jelzálogkölcsön útján. Sigmund Freud természetesen villát bérelt majd vett ezen a környéken (jelenleg emlékmúzeum), hogy élete utolsó éveiben még nyesegethesse a rózsáit, ha pázsit-nyírásra már nem is volt ereje. 

A nácizmus gyilkos szándékai elől az 1930-as évek során ötvenezer zsidó menekült Nagy-Britanniába Németországból, Ausztriából és Csehszlovákiából. 2.500 eminens tudós volt közöttük. 1933 és 1960 között a tudományos Nobel-díjak egy harmadát német jutalmazott kapta, de csak egy nyolcad volt ezek közül német állampolgár, a többiek az Egyesült Államokba vagy Angliába távozott, korszakos eredményeket elérő kutatók. S persze a Németországban állásukat vesztett tehetségek között jó néhány, a numerus clausus miatt ottani egyetemekre vagy laboratóriumokba került magyar zsidó is volt, olyan brit tudományos kiválósággá vált személyiségek, mint a Nobel-díjjal kitüntetett Gábor Dénes, a közgazdász trió: Lord Balogh, Lord Káldor és Lord Bauer, továbbá Polányi Mihály, Kürti Miklós, Mannheim Károly, Wilde János vagy Hauser Arnold. S említhetnénk művészek, zenészek, filmesek (Korda Sándor, Pressburger Imre, Biró Lajos) egész sorát. Németországi menekültek alapították a Glyndebourne-i nyári operát éppúgy, mint az Edinburgh-i Fesztivált. Az uralkodó által lovaggá ütött hét magyar közül hat született zsidónak.

Nuovo cemetery London_web.jpg

Nuovo Cemetery London

Van Angliában antiszemitizmus? Izrael politikáját erőteljesen bírálja egy bizonyos, a palesztin sérelmeket felhánytorgató réteg, de ez nem mutatkozik meg az angliai zsidók iránti ellenszenvben. Némi antiszemitizmus tapasztalható olyanok körében, akik mindenféle különbözőséget rossz néven vesznek. De a brit zsidóság már olyan szerves része az angol társadalomnak – annak minden szintjén, hogy a jelenség elenyésző. A bevándoroltak unokája egyszerre lehet öntudatos zsidó és öntudatos brit. Magyar szemmel nézve igencsak elgondolkodtató látvány, amikor minden év novemberében, a brit hadsereg által vívott XX. századi háborúkra emlékezik az ország, felvonulnak veteránok ezrei az Ismeretlen Katona Whitehall-i emlékművéhez, s ott menetelnek, kitüntetéseikkel, amennyire koruk engedi, katonás-peckesen, győztes csaták zsidó hadastyánjai is.

 

 

támogatás
[popup][/popup]