Minden japán zsidó

Hogy lehet az antiszemitizmuson és a zsidóság önemésztő paranoiáján
hasfájósan röhögni? Hogy lehet ezekhez a témákhoz nem a megszokott,
bemerevedett magatartásformákkal közeledni? A Gólem Színházban Vinnai
András darabja, a Lefitymálva, Borgula András rendezésében megmutatja,
hogyan is kell ezt. A darab lassan három hónapja fut, és már most alig
lehet decemberre jegyet kapni.

 

 

 

Interjú Borgula Andrással, a Lefitymálva rendezőjével, a Gólem Színház vezetőjével

 

Miért a humor felől közelítette meg az antiszemitizmus és a zsidókról szóló összeesküvés-elméletek problematikáját?

Mi, akik ezt a darabot létrehoztuk, nem vagyunk se szociológusok, se pszichológusok, de még eszmetörténész sincs közöttünk. Egyszerű színészek vagyunk és a színházcsináláshoz értünk. Amikor kitaláltuk, hogy olyan darabot szeretnénk bemutatni, amely minket, zsidókat mutat meg úgy, ahogy a többségi társadalom láthat bennünket, akkor arra jutottunk, hogy ehhez olyan, nem zsidó írót kell keresnünk, aki ezt valahogyan ábrázolni képes és kívül van a zsidók nem ritkán őrületig paranoiás társadalmi körein.

Mik ezek a paranoiás körök?

Ez nagyjából arról szól, hogy minden velünk, zsidókkal történő negatív dolog egyedüli oka a saját zsidóságunkban keresendő, és még véletlenül sem jut eszünkbe, hogy mondjuk egy munkát azért nem kap meg egy zsidó ember, mert az adott munkára nem alkalmas, ne adj’ isten, volt nála tehetségesebb. Szóval arra jutottunk, hogy az effajta ördögi körből mi a humorral tudunk hitelesen kitörni.

És valóban ki lehet törni a darab segítségével?

Hogy pontosan mi lesz a hosszú távú hatás, azt nem tudom, de a darab után, ott a színházban az emberek úgy „zsidóznak”, hogy ennek nincs se negatív, se pozitív tartalma. Például amikor a nézők újramesélik, hogy láttad azt, amikor a zsidó öregasszony kimászott innen és innen, akkor és ott ez nem jelent többet, mint hogy tényleg egy zsidó öregasszony mászott ki a színpadra.

A darab írásakor Vinnai András nem tévedt olyan területekre, amelyekre a színészek vagy ön azt mondta, hogy ez már kicsit sok, ezt a színpad már nem bírja el?

Dehogynem, nagyon gyakran felmerült a kérdés, hogy nem lépünk-e túl egy határt, de mindketten mindig meggyőztük magunkat, hogy pont azért vagyunk itt, hogy túllépjünk minden határt. Azonban fontos szempont volt a jelenetek kiválasztásánál, hogy ne más kárán, hanem a saját kárunkon szórakozzunk.

Nem tesztelték valamilyen formában a darabot?

De, egyszer. A Bálint Házban idén, Sávuot éjszakáján a készülő darabból olvastam föl a neccesnek vélt jeleneteket, hogy kiderüljön, bírja-e a közönség. Vinnai András is ott ült a közönségben, és a kirobbanó siker és a biztató szavak után jöttünk rá, hogy tulajdonképpen mindent lehet.

Mennyire él párhuzamosan a darab a mai közélettel?

Nagyon is. Három hónapja játsszuk, és van olyan rész, amely még az elején hangos nevetést váltott ki, azonban ma már nem nevet senki, mert a valóság és a jelenet elég közel került egymáshoz.

A Gólem Színház színészei nemcsak zsidókból állnak. Ez nem okozott problémát?

Mi úgy dolgozunk, hogy a színészek is alakíthatják a szerepet, hozzárakhatnak és elvehetnek a karakterekből. Ehhez a munkához egyrészről az kell, hogy senki se jöjjön zavarba, ha azt kell mondani, hogy „zsidó” vagy „holokauszt”. Másrészt nem lehet valamiből poént csinálni vagy egyszerűen csak színészként előadni, ha azt sem tudja a színész, miről beszél. Ennél a darabnál azt is kerülni szerettem volna azonban, hogy például a mikvéről (rituális fürdő – a szerk.) a dramaturg beszéljen. Ehhez olyan valaki kell, aki valóban alámerült. Éppen ezért a visszaolvasó próba után tartottunk egy „bezsidulós” hetet. Ez azt jelentette, hogy ezen a héten mindenféle emberrel – vallásossal és nem vallásossal, neológgal és ortodoxszal – találkoztak a színészek, beszélgettünk a történelemről, a kultúráról, a holokausztról, s tulajdonképpen mindenről, amiről a színészek úgy érezték, hogy kérdezniük, beszélniük kell.

Jól viselte ezt a társulat?

Igen, és ennek a zsidulásnak az is a része volt, hogy nagyon komolyan búvárkodtunk az Interneten is, és fantasztikus gyöngyszemeket találtunk. Például egy forrás szerint az időjárás előrejelző készülékek egy kapcsoló segítségével bármikor átkapcsolhatók emberi agyhullámokat manipuláló eszközzé, és ez a kapcsoló természetesen Izraelben van. De azt sem kevesen vallják, hogy minden japán tulajdonképpen zsidó, csak meg kell várni, amíg felfedik magukat. Egyrészt végtelenül jól szórakoztunk, másrészről ezeket az összeesküvés-elméleteket egyszerűen csak be kellett építenünk a darabba. A hatás nem maradt el.