Ez egy szerep, amit meg kell formálni

Virág Judit pályafutását 1978-ban a Kiscelli Múzeumban kezdi
muzeológusként. Tíz év után vált, a Műgyűjtők Galériájának munkatársa
lesz, ahol festménybecsüsként dolgozik. Egy francia ügyfele meghívja
Lyonba, hogy megtanulhassa az árverezés mesterfogásait. 1993-ban
megnyitja Mű-Terem Galériát. Tudását Amerikában fejleszti tovább a nagy
árverező házak aukcióinak tanulmányozásával.

 

Virág Judittal, A Mű-Terem Galéria tulajdonosával beszélget Pessl Gábor

 

 

Önéletrajzából egy nagyon tudatosan megtervezett életpálya körvonalazódik.

Tudatos építkezés azért nem volt, mert amikor végeztem, a műkereskedelmet még a Bizományi Áruház tartotta kezében, piacról, szabad versenyről tehát szó sem lehetett. Nem ábrándozhattam arról, hogy galériát nyitok, vagy árverező leszek, mert még az előszelét sem éreztük mindennek. Arra tudatosan készültem, hogy művészettörténész leszek. A múzeumban eltöltött évek után éreztem, hogy valami sokkal gyakorlatiasabb, érdekesebb munkát szeretnék végezni. A lehetőséget tálcán kínálkozott, így kerültem a Műgyűjtők Galériájához.

Első mestere, egy francia aukciós ház tulajdonosa, eltanácsolta Önt az árverezéstől, mondván, nem nőknek való.

Szerintem teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő az illető, annak való, aki bírja fizikummal, jók a reflexei, dinamikus a személyisége, és tudja, hogy mit kell eladnia. Nyilván kell hozzá egyfajta exhibicionizmus, mert az ember egy színpadon áll, és ez egy szerep, amit meg kell formálni.

Az árverező személyisége mennyiben határozza meg a leütési árat?

Az aukció mindig olyan, amilyen az árverező egyénisége. Megfontolt, lassú ember nem tudja pergőn vezetni az aukciót, ehhez kell temperamentum. Mindenki a saját gesztusrendszerét, mimikáját adja hozzá a munkájához. Az sem mindegy, hogy egy karmester hogyan dirigálja a zenekarát. Ám misztifikálni sem érdemes ezt a dolgot. Az biztos, hogy az árverezőnek észre kell vennie a közönség felől érkező jelzéseket, például ha valaki még hezitál. Több ügyfelem is van, akik azért ülnek az első sorban, hogy szemkontaktust tudjak velük tartani, s ha úgy érzem, hogy érdemes tovább menniük a licittel, elegendő egy ráutaló gesztust tennem.

Visszahatnak valamilyen módon az aukciók a közízlésre?

Biztos, hogy van összefüggés a műkereskedelem feléledése és a kiállítások látogatottsága között. Az embereket nagyon érdekli, hogy másoknál mi van otthon, izgalmas, hogy magas árakon kelnek el „vászondarabok”. Erősen megnőtt az érdeklődés az esemény, az árak, a műgyűjtés iránt. Ugyanakkor az aukciók nagyon sok művet, művészt, sőt festészeti iskolákat hoztak a felszínre, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Az utóbbi évek két legsikeresebb kiállítása között tartjuk számon a „Fauvizmus-t” („Vadak”) a Nemzeti Galériában vagy a „Nyolcak”-at Pécsett. Ezeken sok olyan kép látható, amelyek budapesti aukciókon bukkantak fel először.

Milyen most, a gazdasági válság idején a magyar műkincs-kereskedelem?

A világban most sok minden elcsendesedett. Ha nem lenne válság, akkor sem lenne tartható a felfokozott érdeklődés. Másfél évtizedig tartott az eufória, de véges az állomány, amiből mi dolgozunk, s a jelentős képek már előkerültek. Nagyon nehéz olyan darabot találni, amely fel tudja még csigázni a szenzációhoz szokott közönséget. Ugyanaz történt, mint a többi nagy aukciós piacon Európában, Amerikában: zajlanak az árverések, s néha akad egy-egy mű, amelyre felkapja a fejét a közönség, s kiemelkedő áron kel el.

Érdemes ma Magyarországon befektetési céllal festményeket vásárolni?

Ez mindig az adott festménytől függ. A közepes árkategóriájú – 5-15 millió forintos –képek értéke az utóbbi időben csökkent, alapvetően a válság miatt. A kvalitásos kép sokkal inkább tartja az árát. A 80-100 millió forintos képek piacán nem változott semmi az elmúlt három évben.

Hogyan látja a műkereskedelem jövőjét?

Az árak kiegyensúlyozottak, beálltak. Minden jelentős művészről van már annyi aukciós tapasztalatunk, hogy tudjuk, várhatóan hogyan fog szerepelni. Ezért kiegyensúlyozott, reális kereskedésre számítok a jövőben, nagy kilengések nélkül. Azt szokták mondani, hogy a magyar festmények indokolatlanul alulértékeltek, de a nemzetközi árszintet nem is fogják elérni. S nemcsak azért, mert nálunk nincsenek Klimtek és Picassók, hanem mert ez egy kis ország kicsiny felvevőpiaca. Egy magyar festő felvevőpiaca sokkal kisebb, mint egy francia festőé. Sajnos azt is ki kell mondanunk, hogy nekünk nincsenek „világklasszis” festőink. A magyar festők fantasztikusak, eredetiek – addig, amíg itthon vannak, majd kiutaznak Párizsba, ahol a festészeti forrongás és forradalom zajlott. Ott képesek a nagy mesterekkel egyenrangú színvonalon festeni, de ez csak egy rövid szakasz az életükben, mert hazatérésük után rendszerint egész életművük „elfárad”. Ez az igazán nagy baj: vannak egyenértékű darabok, de egyenértékű életművek nincsenek.

A kortárs alkotók nem lendíthetnek a piacon?

A mi galériánk kiemelten foglalkozik kortárs alkotókkal, évente több kiállítást is tartunk. Árverezni is szoktuk kortárs festők alkotásait, de mindig ügyelünk arra, hogy soha ne olyan képet árverezzünk, ami pár éve született, mert az ilyen művek még a műtermekben is elérhetőek, és így kevésbé izgalmasak a gyűjtők számára. Nehéz a kortárs festészeti piacon kereskedni, mert nincsenek olyan íratlan szabályok, amelyek Nyugat-Európában már léteznek. Ahhoz, hogy a kortárs festészeti piac kiegyensúlyozottan működjön, a gyűjtőknek és az alkotóknak is meg kell érteniük, hogy az alkotásoknak csak egy árat szabad adni, mert ha a műtermi ár alacsonyabb, mint a galéria ára, az a kép hitelét rontja. A gyűjtők egy része gyakran jár műterembe alkudozni, ám arra nem gondolnak, hogy ha ott lenyomják egy alkotás árát, azzal a saját, otthon lévő képeik árát is tönkreteszik. A gyűjtők azt is figyelmen kívül hagyják, hogy egy galériatulajdonos rengeteg pénzt és munkát öl abba, hogy kiállítást szervezzen, katalógust adjon ki. Ám az a kép, amely nincs valahol kiállítva, bemutatva, nem is létezik, ezért a galériák megkerülhetetlen szereplői ennek a piacnak.

Ön emblematikus alakja a magyar műkereskedelemnek. Minek tulajdonítja sikereit?

Nyilván kell hozzá alapos szakmai tudás. Ezen kívül a tisztességes üzleti magatartás is elengedhetetlen. Ez nagyon diszkrét szakma, nem kerülhetnek ki bizalmas információk. A galériát, amióta csak létezik, elkerülte mindenféle balhé és jogi ügy.
Továbbá: én ezt nem egyedül csinálom. Törő István, a férjem tizenhárom éve üzleti partnerem is. Az egész vállalkozásnak ő a motorja, stratégiai megálmodója. Az ő üzleti habitusa, kockázatvállalása, marketing tudása szükséges volt a cég felfuttatásához. Én vagyok az előtérben, mert én vezetem az árveréseket, de ő végzi a munka oroszlánrészét.
Sokak szemében szálka, hogy a galériák milyen nagy haszonnal működnek, ezért mi nagy hangsúlyt fektetünk a nonprofit tevékenységre is. Gyakran szervezünk tetemes összegeket felemésztő kiállításokat, életmű-bemutató tárlatokat, amelyek belépőjegy nélkül is megtekinthetők. Éveken keresztül tartottunk térítés nélküli szabadegyetemeket is. Elismertségünkhöz a nonprofit tevékenység is hozzájárult.

Számon tart a szakma jelentős zsidó származású, vagy zsidó témákat, motívumokat megfestő művészeket?

Nem látom, hogy a származás hívószó lenne. A festmény témája annál inkább. Talán a legjobb példa erre Váli Dezső, akinek Zsidó temető című képei a legtöbbet érnek, miközben hívő katolikus ember.