Monológok, ha nem hallják egymást

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A népi írók mai megítélése a zsidóság körében nem más, mint az, hogy a
népiek „antiszemiták” voltak. A népi oldalon, illetve ott, ahol a népi
hagyaték hagyományként maradt fenn, a zsidósággal kapcsolatos erős
bizalmatlanság érhető tetten, mégpedig abban, hogy a zsidóság vagy a
vele azonosított kozmopolita liberálisok mennyire opponálták a népiek,
tágabb értelemben véve a magyar nemzet problémáit…

2011. november 4. / Novák Attila

 – A cionisták és a népi mozgalom 1945 után –

A népi írók mai megítélése a zsidóság körében nem más, mint az, hogy anépiek „antiszemiták” voltak. A népi oldalon, illetve ott, ahol a népihagyaték hagyományként maradt fenn, a zsidósággal kapcsolatos erősbizalmatlanság érhető tetten, mégpedig abban, hogy a zsidóság vagy avele azonosított kozmopolita liberálisok mennyire opponálták a népiek,tágabb értelemben véve a magyar nemzet problémáit,

Engländer Tibor, a Magyarországi Cionista Szövetség volt elnöke, a vele készült életútinterjúban évekkel ezelőtt arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy nem jött létre kapcsolat a cionisták és népi mozgalom között Magyarországon, hiszen mind a két mozgalom népi alapon állt(1). Ez a meggyőződés, ha nem is széles rétegekre, de a cionista mozgalom egyes jeles értelmiségijeire jellemző volt, ám aki ezt a nézetet képviselte, nem csak a zsidó, de a cionista táborban is elszigetelt maradt.

 
Halutzim_A második alija pionírjai.jpg
A második alija pionírjai

A cionisták és a népiek közti kapcsolatfelvételnek a lehetősége nem csak azért volt csekély, mert a közeledésnek, pláne 1945 után, nem voltak meg a szubjektív-érzelmi alapjai, hanem azért is, mert mind a két tábor – bár népben gondolkodott – de más konstrukció szerint tette ezt. Ugyanakkor a cionisták sokszor – a népiekével rokonítható – éles kritikában részesítették koruk zsidó társadalmát, melynek alapjául az a nézet szolgált, mely a zsidóságot objektív mércék alapján is közösségnek tartotta, mégpedig úgy, hogy az bármely más közösséghez hasonlóan elemezhető és elemezendő csoport. Bár a cionista mozgalomban nem születtek a zsidóságról olyan típusú és színvonalú szociográfiák, mint amilyenek a népi mozgalom virágkorában születtek a magyar parasztságról Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula és a többiek tollából, de számos színvonalas elemzés született a magyar zsidóság társadalmi helyzetéről, lehetséges jövőjéről, ugyanakkor ezek általában nemzetközi trendek magyar változatai voltak, mint amilyen Buk Miklós könyve (A kétezeréves út, Budapest, Javne kiadó, 1943) mely például a történelmi hullámelmélet segítségével magyarázta a galut (diaszpora) történetét, a zsidóság kataklizmáit. A cionizmus marginalizált helyzete, az, hogy a cionista intellektüelek többsége sem volt integrálva különösebben a zsidó közösség életébe s maga a zsidó közeg is érezhetően kezdett felmorzsolódni, nos ez mind-mind gátját szabta annak, hogy a magyar zsidóság életéről komoly szociografikus munkák szülessenek(2), csak az irodalom (pl. Hatvany Lajos: Urak és emberek; Zsiga a családban. Géniusz Kiadás Budapest, 1927.) adott olykor számot a valós zsidó társadalmi mozgásokról.

Faültetés - 1936, Tel Aviv.jpg

Faültetés Tel Aviv, 1936

A népi írók mai megítélése a zsidóság körében nem más, mint az, hogy a népiek „antiszemiták” voltak. A népi oldalon, illetve ott, ahol a népi hagyaték hagyományként maradt fenn, a zsidósággal kapcsolatos erős bizalmatlanság érhető tetten, mégpedig abban, hogy a zsidóság vagy a vele azonosított kozmopolita liberálisok mennyire opponálták a népiek, tágabb értelemben véve a magyar nemzet problémáit, illetve hogy indokolatlan vádjaikkal tönkretették egyes írók és közszereplők karrierjét. Talán csak a Németh Lászlót megvédő, a cionizmussal s általában a Palesztina-gondolattal rokonszenvező Kardos László(3) és a zsidó önkritika atyjaként számon tartott, zseniális Pap Károly életműve (aki viszont nem volt cionista) jelentett kivételt a népi mozgalom számára, illetve azok a zsidó eredetű írók és szerkesztők, akik a népiek mellé álltak. Pap Károly és Kardos zsidó identitása megkérdőjelezhetetlenül azonos volt önmagával, ám több, a népi táborhoz csatlakozó irodalmár ambivalens vagy éppen kifejezetten feszült viszonyban állt saját zsidóságával, nem látván benne mást, mint olyan történelmi és vallási ballasztot, melytől meg kell szabadulni, ha az ember – Hatvany Lajost parafrazeálva – jobb társaságba vagy akár a magyar nemzetbe szeretne befogadtatást nyerni. Bár a népi írók antiszemita vagy antijudaista megjegyzéseit a Vészkorszak emléke még inkább felnagyította és a túlélő zsidóság számára homogenizálta, sokan elsiklanak amellett, hogy a népieknek nagyon komoly mondanivalójuk volt a körülöttük lévő világról(4). Hogy ti. azok a problémák – a nyomor, a mélyszegénység, a földnélküliség, a jogok aszimmetriája és hiánya – melyekre a népi mozgalom, egyes tagjainak vitatható hozzállása mellett is reflektált, a magyar társadalom alapgondjai közé tartoztak. Ezek megoldatlansága, a magyar társadalom (komoly népjóléti kezdeményezések ellenére is) kasztszerű működése maga is elősegítette a magyar holokauszt akadálytalan véghezvitelét, annak az empátia- és szolidaritáshiánynak a kiteljesedését, mely között működhetett a terror gépezete.

A párbeszéd lehetősége

Lehetett volna párbeszéd a magyar népiek és a magukat népi alapon meghatározó cionisták között, hiszen – sok szempontból – mind a két csoport kollektivista kategóriákban gondolkodott a világról, azon kívül többségük a föld és a paraszt közti közvetlen, történelmi kapcsolatot hangsúlyozta s küzdött azok ellen a csoportok ellen, akik – legalábbis szerintük – elrontói ezeknek a bensőséges viszonyoknak. Alapvető különbség volt az, hogy az a zsidó nép, melyről a cionisták beszéltek, bár nyomai voltak a galutban (diaszporában), de nemzetként kizárólag Palesztinában volt elképzelhető. A népi írók a többmilliós, létező s földjéhez ragaszkodó helyi parasztságban viszont joggal látták meg magát a nemzetalkotó népet, melynek (a mainstream népi vélemény szerint) a zsidóság – éppen az ősi, történelmi kötődés hiánya miatt (ezt sokan etnikai alapon fordították le) nem volt s nem is lehetett része Magyarországon. A cionisták ezért – bár magukra mint népi mozgalomra tekintettek – a nép megszervezését tűzték ki célul (például a hitközségeket 1945 után népközösséggé akarták átszervezni), hogy a jövőben nemzet lehessen. Ezért egyes csoportjaik (pl. a Hasomer Hacair) a felsőoktatásban való részvételt is megtiltották a tagjaiknak, hiszen aki a palesztinai építőmunkára készül, az ne akarjon értelmiségi lenni.

Kubikosok - Tel Aviv 1910.jpg

Kubikosok, Tel Aviv, 1910

Az egészséges népként való megjelenés útja a produktivizáláson, a termelő munkában való részvételen keresztül történhet meg. Ezért a cionista mozgalom – főleg annak balszárnya – a zsidóság egészségtelennek tekintett foglalkozási struktúrájának megváltoztatására törekedett, ám úgy vélte, hogy erre csak a történelmi hazában, Palesztinában kerülhet sor. A munkának a kizárólag a fizikai munkát tekintő szemlélet meglehetősen elterjedt volt a cionista mozgalomban is. Eszerint a kereskedelem és egyéb, nem termelői tevékenységek túlsúlya nemcsak azért káros a zsidóság számára, mert túlzott és nem harmonikus a népi jelenléte benne (tehát a zsidóság a számarányához képest túl nagy mértékben van jelen), hanem azért is, mert az ezekben való foglalatosság „messze helyezkedik el” attól a földben gyökerező termelőtevékenységtől, melyet a paraszt/pionír végez (a kibucban) a saját földjén, s mely összeköti a múltat a jövővel, s Palesztinában egyesíti az egyént az Országgal.

Főleg a baloldali cionizmus kapcsolta tehát össze a zsidó nemzeti otthon megteremtése programját a zsidóság (általuk egészségtelennek tartott) foglalkoztatási struktúrájának megváltoztatásával s ezt átrétegződésnek hívták(6). „…A zsidóság  társadalmi struktúráját súlyosan terheli egy túlméretezett értelmiség és ugyanakkor a zsidó népnek kisszámú kivételektől eltekintve nincsen haladó, első vonalbeli, zsidó kultúrájú értelmisége” – írta Lisszauer Ávri, a baloldali Hasomer Hacair publicistája 1945 augusztusában(7). A cionista mozgalomra jellemző erős és társadalmi alapú zsidóságkritika főleg a Hasomer Hacair közegében jelent meg. Így a kibucra való felkészülés szempontjából is kategorizálták, minősítették és megkülönböztették az úgynevezett „vidéki zsidó gyerekeket” és a „zsidó értelmiséget”: „…nagyon jó anyagnak bizonyultak a vidéki zsidógyerekek, akik komoly számban jöttek ebben az időben Pestre plugára (ipari telep – N. A.). Ha ezáltal a plugák átlagban vesztettek tarbuti (kulturális – N. A.) mélységben, bőven ellensúlyozta ezt az élet komoly, érett és egyszerü felfogása, a kevesebb nyavalygás, a munkához való természetes, problémamentes hozzáállás. Ugyanez vonatkozik a hasonló pestkörnyéki emberanyagra. Igen értékes volt az a réteg is, amely több-kevesebb felismerés után jött át hozzánk a munkásmozgalmakból, vagy pártifjuságaikból. Hamar akadt közöttük vezető, aki rövidesen magáévá tette világnézetünket, és akire nyugodtan lehetett a pluga vezető tafkidjait (feladatait – N. A.) bízni. Sokkal ingatagabbnak bizonyult az u.n. zsidó „értelmiségi” réteg, különösen ennek „lipótvárosi” tipusa és teljesen használhatatlannak a jassz társaság, ami szintén sodródott egy ideig velünk….(8)”

Ha ezeket a mondatokat egy magát a népi mozgalomhoz tartozónak valló szerző szájából olvasnánk, biztosan előkerülne az antiszemitizmus vádja, holott – a somérok esetében – kizárólag éles önkritikáról beszélhetünk, azaz a zsidó társadalom különféle csoportjairól alkottak olykor nem teljesen megalapozott, de releváns (ön)kritikát.

18-pioneers4.jpg

Faültetés, 1947

A kritika kiterjedt az irodalom területére is, s az urbánusokat, a városi középosztályt bíráló szemlélet más cionista csoportoktól sem volt idegen. Antal Gábor a szociáldemokrata beállítottságú Ichud Mapai fő irodalomkritikusa volt, ilyen minőségében támadta az úgynevezett „polgári” irodalmat: Szép Ernő „művidékiségét” és Molnár Ferenc „felületességét”(9). Antal szerint (Zsidó írók magyar útja)(10) „…Szép Ernő szerette magát »vidéki magyar gyerek«-nek nevezni, de ismerte-e vajjon annyira a parasztgyerekek lelki életének legmélyebb rétegeit, mint Pap Károly például a »Muzsika« című novella tanulsága szerint… Mi a konkrét formája Molnár Ferenc »emberiességé«-nek, melyet több bírálója annyiszor említ? Ez az »emberiesség« szétfolyik, mint a cukrozott limonádé, éppen mert nincs emberi alakja. Megható és kápráztató, olyan, mint a »nagyszabású« hollywoodi revüfilmek, melyeket nagypolgárok produkálnak és félművelt kispolgárok tapsolnak végig…”(11) Antal később ki is tűzte a zsidó írók feladatát: a zsidó íróknak olyan társaságot kell alapítaniuk, amely Palesztina szellemi és erkölcsi értékeivel ismerteti meg a zsidókat.(12)

Antal Gábor később olyan szociáldemokratákat és polgári liberálisokat támadott, mint Fejtő Ferenc és Ignotus Pál(13). A támadás alapjául szolgáló írás Lukács Györgynek az „Írástudók felelőssége” című kötetében jelent meg.(14) Lukács itt a „Szép Szó” című folyóirat íróit bírálta azért, mert „idegenkednek a tömegektől”, a földreformtól, míg Antal ezeket a tulajdonságokat egyértelműen zsidóságuknak, pontosabban zsidó „világpolgáriságuknak” tudta be. Fejtő és Németh László – e logika szerint – egyazon táborhoz tartozik: „…A különbség csak annyi, hogy míg Fejtőék a chamberlaini »világ«-politikában, addig Némethék a nyilasok »népi« politikájában nem látnak többet megrontott ideálnál, melynek soha meg nem hallgatott jótanácsokat osztogatnak…”(15) Az urbánusok „gátlás”-át Fejtőék zsidó volta okozza: „ Éppen azért, mert mindig elnyomták önmagukban a zsidót és világpolgárrá szublimálták, tudatuk mélyén valami homályos és téves fogalmuk keletkezett a zsidó egybetartozásról. Nem véletlen, hogy a fabiánus Ignotus Pál, a georgista K. Havas Géza és a világpolgár Fejtő Ferenc azokban a helységekben védték eszméiket, ahol Goldberger Leó vagy Madarassy-Beck Marcell elnököltek. Mennyire igaza volt a megvetett, kicsúfolt Pap Károlynak, aki felismerte, hogy az »Est«-lapok körül, a Cobden-club körül, az egész radikális, szabadelvü, világpolgár-társaság körül a hazugság és rothadás légköre terjeng. Nem merték volna a világért sem kimondani önmagukról, hogy zsidók, és hogy problémáik a nemesebb életformára vágyó, kétszeresen elnyomott, deklasszált polgárok problémái, hanem keserüségüket vagy pátoszba rejtették, mint Ignotus Pál, vagy Faludy György, vagy pedig olyan maró gúnyba, mint K. Havas Géza és ezzel csak még homályosabbá tették, mind a haladó értelmiség, mind a fasizmus elleni aktiv harc kérdéseit…” – írta a szocialista-cionista Antal Gábor(16).

Antal, aki politikailag elhatárolta magát Németh Lászlótól, a népi mozgalomhoz hasonlóan nagyon is éles kritikát gyakorolt az urbánusok felett, ugyanakkor (természetszerűleg) a zsidó népi utat a cionizmusban, nem pedig a szerinte kompromittálódott magyar népi mozgalomban látta. Mert külön népnek gondolta a magyart és a zsidót – és ez az, amit a népiek többsége szintén hasonlóan gondolt.

Amiért mégsem lett párbeszéd

Éles különbség volt a népi mozgalom és a cionisták között az, hogy az összes cionista mozgalom a munkáspártok támogatására szólítottak fel 1945-ben, míg a népiek esetében nem tudunk ilyen egyértelmű politikai útmutatásról, bár kommunista tagjaik is voltak, ráadásul a baloldali Nemzeti Parasztpárt teret adott eszméiknek. A cionisták választásának nem pusztán politikai okai voltak. Álláspontjuk szerint a zsidóság népi fennmaradása a munkáspártok győzelmének záloga. A zsidó középosztály népi érdekei ellen döntött – vallották. „Míg tehát a választásokban (az 1945-ösről van szó – N.A.) a magyarság nemzeti öntudata nyilatkozott meg, a zsidóságnak, a népi öntudat rovására az osztályöntudata bizonyult erősebbnek”.(17)

Földművesek az öntözőcsatornában - Bet Arava, 1947.jpg

Földművesek az öntöző csatornában, Bet Arava, 1944

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy – hiába a népiek és a cionisták fontos csoportjainak erős baloldali velleitása – a cionisták nem tudtak (mert nem lehetett) túllépni a Vészkorszak emlékén, és ez nemhogy a népi mozgalomhoz, de a baloldalhoz történő akadálymentes kapcsolódásukat is megakadályozta. Így paradox módon éppen a zsidó történelem radikális megváltoztatásának képviselete, az új ország iránti rajongás és a zsidó állam létrejöttének látványa kapcsolta vissza – a Vészkorszak emberi-érzelmi veszteségén és traumáján keresztül – a cionista mozgalmat abba a zsidó folyamatosságba, mely gátat képezett azok előtt a népi kollektivitásban gondolkodó mozgalmak (így a népi mozgalom) előtt is, amelyek – szerencsés történelmi időben és helyen – akár partnerükül is szegődhettek volna. Két kollektív „Mi” csak akkor tud párbeszédet kialakítani egymással, ha nem csak egymás fogalmait sajátítják el, de nem egymást tekintik a saját csoport fejlődése történelmi kerékkötőjének. Mivel a népi mozgalom tekintélyes része eleve bizalmatlanul tekintett a magyar parasztság elnyomójának tartott bérlő-hitelező zsidókra s ebből többen általánosító álláspontot vontak le a teljes zsidóságra nézve, a kollektív zsidó öntudat nemcsak ezt nem tudta elfelejteni a népieknek, de – eszméik rokonsága ellenére is – felelősnek tartotta több képviselőjét a Vészkorszakért. Ez az időben eltolódó, de egymást kizáró ellenszenv pedig megpecsételte a köztük létrejövő dialógusnak még a lehetőségét is, pedig ennek a sikertelensége egyáltalán nem volt eleve elrendelve. 

Küszködés a sziklás földdel - Biria kibuc 1937.jpg

Küszködés a sziklás földdel, Kibbuzt Biria, 1947

Lábjegyzetek:

1. Engländer Tibor interjúja (II. kazetta). in: Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tára
2. Bár Komoly Ottó Cionista életszemlélet-e (Kolozsvár, 1942, Magyar Cionista Szövetség) megrendítően értékes vallomás a cionizmus aktualitásáról, mégsem tartozik a szociografikus mű kategóriájába.
3. Kalangya-vita és a következményei. „Jegyzetek a Németh-ügyhöz” (1934). In: Harminchárom arc. Szépirodalmi könyvkiadó. Budapest, 1983. 423-427. Eredetileg a Debreceni Független Újságban jelent meg. Amúgy Németh Lászlót szintén megvédte Keszi Imre, a Libanon hasábjain. (II/47.)
4. Némedi Dénes: A népi szocográfia 1930-1938. Budapest, Gondolat, 1985.
5. Náchum Benári: Kvuca és kibbuc. A közösségi eszme útja Erec Jiszráélben. Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége. Budapest.
6. Arthur Ruppin, Soziologie der Juden. I-II. Berlin 1930 – 1931.  Lásd még Yosef Gorny, From Rosh Pina and Degania to Demona. A History of Constructive Zionism. (Tel-Aviv, 1989), 42-58.o. (V-VI.).
7. Lisszauer Ávri: „A zsidó értelmiség és a zsidóság”. in: Haderech 1945 augusztus 23.(VI.évf.-20.sz.-1-2.l.). 2.o.
8. Ben Szade: Szafiach. (Ben Szade cikke: 16-24.o.). A „Szafiach” szó jelentése: „Függelék”. „Beszámoló a Magyarországi Hasomer Hacair Párt munkájáról 1945-47 (A továbbiakban: Beszámoló). in: Givat Haviva /3/1.6-2.
9. Ichud-Mapai Füzetek 1. Bp. 1945 szeptember.  27.o. (Az egész cikk: 23-28.o.).
10.  Uo.
11. 27. In: uo.
12. Antal Gábor: „Zsidó írók feladata 1945-ben (Vallomás) „. in: Ichud-Mapai Füzetek 3. 21-24.o.  1946 február. Antal ebben a cikkében rendkívül borúlátó: „Nem kell példákat felsorolnom, nagyon jól tudjuk, hogy a pozitív zsidó fiatalságnak az a kísérlete, hogy a magyar zsidóság belső problémáját gazdasági,politikai és szellemi reformokkal megoldja, vagy legalább is közelebb vigye a megoldáshoz, csődöt mondott. És nem kétséges, hogy ezért a csődért nem annyira a magyar politikai pártok ellenállása – mely sokszor személyes, mondhatni individuálpszichológiai okokból fakadt, – felelős, hanem a magyar zsidó polgárság rothadási folyamata… (22.o.).
13. Antal Gábor: „A gátlás”. in: Ichud-Mapai Füzetek 5-6.  52-54.o. Bp. 1946 aug. -szept.
14.  Lukács György: „Harc vagy kapituláció (Fejezetek a Szép Sző néhány számáról)”. Ezt a cikket Lukács 1940 februárjában írta. in: Az Írástudók felelőssége. Bp.1946. 76-103.o.
15. 52.o.  Antal Gábor: „A gátlás”. in: Ichud-Mapai Füzetek 5-6. Bp. 1946 aug.-szept.
16. Uo. 53.o. Ezenkívül a zsidó nagypolgárság ellen is kíméletlen harcot kell folytatni. Pap Károly ajánlotta fel „Ahasvérus szövetségét” Tiborcnak. (53.o.) Azonkívül leszögezi: „…Még mindig vannak makacs és merev „urbánusok”, akik pl. a Nemzeti Parasztpártban antiszemita és reakciós fészket látnak, akik a mi mozgalmunkat is „fasiszta”-mozgalom leutánzásának tartják…” (53.o.).
17.  „Nemzeti öntudat és osztályöntudat” (-r-ó-). In: Haderech 1945 október 18.(28.sz.) Nincs lapszámozás.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]