„Magyarország vállaljon szolidaritást Izraellel!”

Írta: - Rovat: Politika

Három zsidó szervezet: az EMIH, a Mazsike és a Cionista Szövetség levélben kérte a Magyar Országgyűlés képviselőit, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét és minisztereit, valamint az államfőt, hogy vállaljanak szolidaritást Izrael államával, és az ENSZ Közgyűlésben Magyarország utasítsa el a tárgyalásos megegyezés nélküli Palesztin állam megalakítását célzó egyoldalú javaslatot. Mint fogalmaznak: „Izrael és mi magunk is támogatjuk a két állami megoldást, de ennek békeszerződés keretében kell létrejönnie”.

izraeltérkép.pngA személyre szóló megszólítás után a felhívás a következőképpen folytatódik:

„Három reprezentatív magyarországi zsidó szervezet nevében fordulunk Önhöz, de az általunk leírtakkal, tájékozódásunk szerint, a magyarországi zsidóság igen nagy többsége egyetért. 

Ezekben a hetekben zajlik az ENSZ közgyűlés fórumán a Palesztin állam egyoldalú kikiáltásáról szóló vita. Izrael abból a megfontolásból ellenzi az ilyen módon való állam-alapítást, mert ha az, az előterjesztők szándéka szerint, és az oslói szerződés ellenére, mindenféle biztonsági garancia nélkül valósulna meg, akkor rövid időn belül súlyos háborús helyzet alakulna ki. Ezt mi, magyar zsidók mindenképpen el szeretnénk kerülni és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy testvéreink ne válhassanak egy újabb genocídium áldozataivá.  Magyarországnak is érdeke, hogy a tudomány, a technika és a művészetek terén hatalmas eredményeket felmutató országgal a jövőben is a mindkét fél számára előnyös együttműködés folytatódjon. De van egy erkölcsi kötelezettsége is Magyarországnak Izraellel szemben. 1948-ban Izrael a Holokauszt romjain jött létre, hatmillió égő áldozat kellett hozzá, hogy a nemzetek közössége kétezer év után ismét elismerje a zsidó nép saját államához való jogát. A hatmillió közül minden tízedik magyar állampolgár volt, akiknek megmentéséért az akkori hivatalos Magyarország semmit nem tett. Elismerésünk azoknak a keveseknek, akik mentettek. Most itt az idő, és a lehetőség is, hogy a mai Magyarország szolidaritást vállaljon a fennmaradásáért küzdő baráti Izrael államával és az ENSZ Közgyűlésben NEM-mel szavazzon a tárgyalásos megegyezés nélküli Palesztin állam megalakítására. Izrael és mi magunk is támogatjuk a két állam megoldást, de ennek békeszerződés keretében kell létrejönnie.  Amennyiben Önnek nem volt módja behatóbban megismerkedni az izraeli állásponttal, kérjük, nézze meg Benjamin Netanjahu miniszterelnök beszédének mellékelt, magyarra szinkronizált felvételét.”

A levél a következőképpen fejeződik be:

„Azt kérjük Öntől, hogy lehetőségei szerint hasson oda, hogy Magyarország a most tárgyalt előterjesztésre NEM-mel szavazzon. Amennyiben szükségesnek tartja, készséggel állunk rendelkezésre személyes konzultációra is.

Budapest, 2011. október 10.


Kiváló tisztelettel

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH),
a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE),
a Magyarországi Cionista Szövetség  (MCSZ) nevében

Dr. Olti Ferenc koordinátor, [email protected]


***


Kapcsolódó írásunk:

Keressük az igazságos és tartós békét – Benjamin Netanjahu beszéde az ENSZ Közgyűlés előtt

 

[popup][/popup]