Kettős mérce – zsidózni szabad?

Miközben a jobboldali többségű Fővárosi Önkormányzat – egyetlen publicisztikájának a magyarságot sértő mondataiért – a szélsőjobboldali szavazatok támogatásával megfosztotta Kertész Ákost díszpolgári címétől, ugyanez a Fővárosi Önkormányzat – a szakmai testület ezzel homlokegyenest ellentmondó véleménye ellenére – a szélsőjobboldali nézeteiről és megnyilvánulásairól ismert Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház élére

Dörner pályázatában így fogalmaz:

„A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival, Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és Illyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen”.

Dörner György

Természetesen tudjuk, ez nem nyílt antiszemitizmus, s Dörnert nem is vádolnánk ilyesmivel. Ám a frazeológia jól ismert a harmincas évekből, s olyan kortárs antiszemita lapok hasábjairól, mint amit például Csurka István, Dörner György megnevezett intendánsa szerkeszt két évtizede. Az a Csurka István, aki lapjában, nem is olyan régen, például a következőket írta:

 „Látva és tapasztalva a magyarság kiszolgáltatottságát, másodrendűségbe taposását és a folyamatba tett idegen, elsősorban zsidó, izraeli megszállást és a teljes hatalomátvételre való előkészületeket, a MIÉP felkér és felszólít minden becsületes hazáját, népét szerető magyart, keresztényt, hazafit, szegényt, középosztálybelit és tehetősebbet az utolsó óra utolsó percében való összefogásra. (…) egy szörnyű korszak végéhez érkeztünk, amelyet csak a Károlyi-féle kloáka kiömléséhez és a Kun Béla-féle zsidó, bolsevik rémuralomhoz lehet hasonlítani. Ugyanezek a sötét, magyarellenes erők most nem akasztással ölnek, hanem kizsákmányolással és médiaterrorral, egészségügyi népirtással és a nevelés-oktatás tönkretételével, falurombolással és egzisztenciális fenyegetéssel.”
                                                (Magyar Fórum, 2008. szeptember 4.)

Miközben a Fővárosi Önkormányzat megfosztotta Kertész Ákost díszpolgári címétől egyetlen publicisztikájának a magyarságot sértő kitételeiért, azon közben kinevezte színigazgatónak Dörner Györgyöt, aki pályázatában Csurka Istvánt úgy aposztrofálta, mint a színház „szellemi egybentartó”-ját, „mondjuk intendáns”-át.

Csurka bizonyára nem véletlenül része e pályázatnak, hanem koncepcionális, mi több, szimbolikus eleme. Dörner nem árult zsákbamacskát, előre jelezte, kivel kíván dolgozni, s milyen szellemiséggel – a Fővárosi Önkormányzat így nevezte ki őt igazgatónak, puttonyában Csurkával.

Csurka nem egy, nem két, hanem számos publicisztikájában fejtette ki az elmúlt két évtizedben zsidógyűlölő, a zsidóság ellen uszító nézeteit – a Tarlós István főpolgármester vezette testület pontosan tudhatta, kire és milyen szellemiségre adta voksát.

Mindazok, akik eddig úgy hitték, egy erkölcsi mérce uralkodik a közéletben, világos üzenetet kaptak: tévedtek. A magyarságot egyetlen alkalommal megsértő írót megfosztják kitüntetésétől, a zsidóságot számtalanszor becsmérlő író szellemiségét zászlajára tűző pályázót állami színházi kinevezéssel jutalmazzák.

S akkor még Dörner György pályázatának művészeti kvalitásairól, a fővárosi döntés szakmai megalapozottságáról nem is ejtettünk szót. Igaz, ezt megtette a döntés előtt a szakmai bizottság, a döntés után számos színigazgató.