Nem bírnak leállni – alterzsidók Budapesten

Ha a magyarországi alternatív zsidó zenéről készítünk összeállítást,
nyugodtan beszélhetünk sikertörténetről. Immár létezik olyan zsidó zene,
amely annyira megerősödött, hogy viszonyulási ponttá vált. 

Ha az ember ismeri a budapesti Sirály közösségi tér és a vonzáskörében tevékenykedő szervezetek kulturális arc- és harcvonalát, könnyen belefuthat olyan beszélgetésekbe, hogy „para van a magyar zsidó zenével, mert van ez a klezmer vonal, ami most már szinte olyan, mint a Lagzi Lajcsi zsidóban (elhangzott mondatokat idézek), és van a Kardos Dani meg a Vázsonyi”.

A klezmerrel szembeni egyik legerősebb kifogás az, hogy nem vezet vissza a gyökerekig, hiszen csak 200 éves múltra tekint vissza, és hát mi az a több mint 5700 éves hagyományhoz képest?Persze most a legszélsőségesebb, de nem a legritkább álláspontot idéztem. Abban azonban nagyjából mindenki egyetért, hogy a mai magyar zsidó alternatív zene három kulcsfigurája Kardos Dániel gitáros, Polnauer Flóra énekes és Vázsonyi János szaxofonos.

Női kántor vagy kántornő?

A zenei útkeresés a Shkayach-hal kezdődött, amelyet Kardos és Polnauer kettőse alkot. A duóhoz koncertről koncertre más-más zenészek kapcsolódnak. Polnauer Flóra ebben a formációban héber, ladinó és jiddis dalokat énekel. A héber nyelvű dalokban közel-keleti, a ladinókban spanyol és dél-amerikai, a jiddisben szláv, cigány és nyugat-európai zenei hatások dominálnak.

A duó most éppen nem játszik, mert Polnauer Flóra Berlinben él. Hogy került Berlinbe? „Úgy érzem, az élet változást követel. Szeretnék elmélyedni valamiben, tanulni és továbbképezni magam. Magyarországon kevesen játszanak alternatív zsidó zenét, viszont nagyon sok klezmer zenekar van, ezért sokan azt gondolják, hogy a klezmer maga a zsidó zene.” Ám a klezmer – Polnauer értelmezésében – viszonylag fiatal irányzat, őt viszont a legrégebbi tradíció, az ima érdekli. Az imádságok és dallamaik szinte mindig ugyanazok voltak. Nagy hatásuk volt a zsidó zenére, amely a diaszpóra különböző részein a helyi tradíciókkal keveredett. Polnauer szerint ezért ilyen sokszínű és izgalmas a zsidó zene. És hogy miért Berlin? Erre a válasz egyszerű: Magyarországon, nőként, nem lehet kántoréneket tanulni. Így marad az Abraham Geiger Kolleg reformzsidó egyetem.

Éjjeliőrből a jazz tanszék hallgatója

A duó másik tagja, Kardos Dániel viszonylag későn, 13 éves korában vett először gitárt a kezébe. Az érettségi és a pályaválasztás tájékán – pár klasszikus darab mellett – néhány Pink Floyd, Beatles és Illés számot tudott eljátszani, és (minimális mértékben) belekóstolt a jazzgitározásba. Természetesen ennyi tudással a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszéke szóba sem jöhetett. Kardos elszántságán azonban ez mit sem változtatott, és Izraelbe utazott, hogy a jeruzsálemi zeneakadémiára jelentkezzen. Egy északi kisvárosban, Naharián fél év alatt összeszedett héber nyelvtudással vágott neki a felvételinek, és a jeruzsálemi Rubin Tánc és Zeneakadémia jazz szakán keresztféléves hallgató lett.

Abban az időben, Izraelben az egyetemisták alapvetően három diákmunka közül választhattak: pincérkedés, takarítás és éjjeliőrködés. Kardos az utóbbit választotta, mert ott a szolgálat alatt lehetősége volt reggel nyolcig gyakorolni. A gondjaira bízott objektum a hatnapos háború halottainak állított emlékkert volt, a Givat ha Tachmoset városnegyedben. Ez a Meá Sárim és az arab negyed között húzódott. „Nem egyszer előfordult – mesélte Kardos –, hogy reggelre hatalmas vérfoltokra vagy üres fecskendőkre, esténként meg arab grafittikre bukkantam. Így többnyire kissé szorongva zártam magamra a fülke ajtaját, és bújtam bele a gitáromba, hogy ezerrel gyakoroljak és skálázzak gépiesen. Addig pengettem, ameddig le nem ragadt a szemem, de talán még azután is. Simán kifejleszthettem volna a mélyalvásos skálázás technikáját.” Ebben egyedül az óránkénti CB-rádiós ellenőrzés akadályozta meg az ifjú gitárost, aki így mind hangszerismeret terén, mind technikailag nagyon sokat fejlődött az őrszolgálat alatt, és a három izraeli esztendő után simán bekerült a hőn áhított budapesti jazz tanszakra.

Az urbánus fiú története

Kardos és Polnauer duójához Vázsonyi János szaxofonos később csatlakozott. Vázsonyi szerint Kardos Dani és Polnauer Flóra olyan elemeket hozott át a dzsesszből és a pop-kultúrából, illetve az archaikus és tradicionális zsidó zenei világból, amely meglepetést okozott – és ez mindenképpen fontos volt a sikerhez. „Azért furcsa nekem a fiatal zsidó zene meghatározás, mert ebbe sokkal több minden beletartozik. Nekem Dani és Flóra hozzáállása példaértékű, mert Flóra megtanult egy csomó liturgikus zenét, Dani is érti és beszéli a nyelvet, és magam is úgy vélem, ahhoz, hogy valaki identitásról beszéljen, az a minimum, hogy beszélje az adott közösség nyelvét. Ehhez képest én inkább urbánus fiúként kerültem ebbe a zenei világba, amit nagyon megszerettem, és jól érzem magam benne.”

Az már másik kérdés, hogy meddig számít valaki fiatal zsidó zenésznek. Vázsonyi szerint ötvenévesen is lehet fiatal zenész valaki. (Hogy a zsidó itt most jelző vagy definíció, és mit definiál, az másik kérdés.) Kardos szerint „zsidó zenész” lehet az ember zsidó származásúként, aki szívesen játszik bármilyen zenét, de lehet bármilyen származású zenész, aki szívesen játszik zsidó zenét. „Nálam véletlenül és szerencsére ez a két dolog összeolvadt.”

Merre tovább?

„Akármennyire is tág a klezmeren túlmutató zenei világ, itthon a piac eléggé behatárolt” – állítja Vázsonyi János. „Én negyvenéves vagyok, és ma már elmondhatom, hogy elég jól megélek a zenélésből, de ehhez kellett húsz év. A fiatal magyar zenekarok nehezen veszik tudomásul, hogy egy hazai karrierhez ilyen időtávlat szükséges. Másik fontos elem, hogy ebben a zenei irányzatban nem lehet egy zenekarból megélni.”

Kardos Dániel is úgy véli, nem könnyű ebben a zenei világban mozogni, de a problémát a zenekarok szemléletében is látja. A mai zsidó alternatív zene rengeteget köszönhet például a Budapest Klezmer Bandnek, de a mai magyar zenei formációknak nem feltétlenül kell a Fegyáék által kitaposott úton haladni.

Kardos a fiatal hazai zsidó zenéből hiányolja a modern vagy a kortárs klezmer elmeit. Persze vannak kivételek. Ilyen a Nigun együttes, amit hivatalosan is klez-jazznek ismerünk; a Hagesher, amelynek zenéjében gyakran bukkannak fel funky, hip-hop, reaggae és ska elemek; valamint a szegedi Sheket, amely magyar, román népzenei elemekkel keveri a klezmer dallamokat. A Sheket együttesből megkérdeztük Velcsev Dejanov Kostát, aki azt mondta, náluk a klezmer megjelenéséhez semmilyen zsidó viszonyulás nem társul, egyszerűen megszerették a klezmer zenei világát, noha újabb darabjaikban ettől már mintha távolodnának, s a hangsúlyok inkább máshová kerülnek.

Külföldön egyébként az ilyen típusú zenekarok ismertek és népszerűek. Hogy csak párat említsünk: a német Rotfront, vagy Purimkor a Gödörben koncertező Oi Va Voi, de mondhatnánk a szintén angliai Emunachot, az amerikai chaszid reggaeman Matisyahu-t és a New York-i free jazz-klezmert játszó Massada-t.

Vázsonyi János ezzel szemben úgy látja, jellemzően nem a zsidó zenének van ma piaca, hanem a fúziós zenének, amikor számos kultúra zenei irányzata megjelenik a zenében. Ilyen magyar zenekar a Butterfly Effect, amely Kardos és Vázsonyi kettősére épül. A duó már megjárta Párizst, Berlint és Bécset is. Eddig minden külföldi városba vissza is hívták őket újabb koncertekre.

Miért éppen ők?

Végezetül próbáljunk arra is válaszolni, hogy miért Kardos, Vázsonyi és Polnauer jut mindenkinek az eszébe, ha a fiatal zsidó zenéről beszélünk? Kardos Dániel szerint azért, mert „sokat pörgünk különböző mai aktív, fiatal zsidó közösségek háza táján és szívesen veszünk részt az ünnepek környékén megrendezett összejöveteleken. A zenélés ugyan a munkánk, de inkább szenvedélyként éljük meg. Az is sokat segít, hogy a zsidó motívumok mellett a balkán, a jazz is megjelenik a zenénkben, és ez könnyebben utat talál a fiatalabb közönséghez. Nálunk ugyan sokkal komolyabb és autentikusabb képviselői is vannak a zsidó zenének idehaza, de ha koncertezünk, a végén, az örömzenéléskor többször kell kérni, hogy most már elég, tegyük el végre a gitárt és a szaxofont, mert mit szólnak majd a lakók.”