100 millió dollár a tét: folytatódhat a Herzog per

Írta: MTI - Rovat: Politika

Az illetékes bíró pénteken úgy határozott, hogy a Herzog-gyűjtemény örökösei folytathatják a pereskedést a magyar állam ellen a holokauszt alatt lefoglalt, több mint 100 millió dollárt érő műkincsek visszaszerzéséért.


MTI
/ 2011. szeptember 3.

A bíró ugyanakkor a per alapját képező, több mint 40 festmény közült 11-gyel kapcsolatban elutasította az örökösök igényét. Herzog Mór Lipót gyűjteményében a többi között El Greco és Francisco de Zurbarán alkotások is találhatók. Herzog dédunokája, David de Csepel és két másik örökös azt szeretné elérni, hogy több magyar állami múzeum szolgáltassa ki nekik az általuk őrzött műkincseket.

Herzog 1934-ben hunyt el. Kollekcióját, amely a fénypontján összesen mintegy 2500 darabból állt, a felesége 1940-ben bekövetkezett halála után a három gyermeke örökölte. A második világháború és a zsidóüldözések következtében a gyűjtemény szétforgácsolódott; a nácik, a Vörös Hadsereg, valamint a magán tolvajok fosztogatása után megmaradt darabokat a kommunista magyar kormány lefoglalta. Szakértők szerint a magyar zsidók haláltáborba küldéséért felelős Adolf Eichmann is gazdagította képtárát a Herzog-vagyonból.

A Herzog-örökösök által követelt alkotásokat jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őrzik.

Georg Pencz 16. századi német festő Sigismund Baldingerről készített portréja (képünkön), amelyet a német állam tavaly szolgáltatott vissza a Herzog örökösöknek, júliusban 5 millió fontért kelt el egy Christie’s-árverésen.

 

herzogper.jpg

 

[popup][/popup]