Török-izraeli vita – Uniós csatlakozást érhet a békekötés
Ankara kiutasította az izraeli nagykövetet, miután Izrael azután sem hajlandó bocsánatot kérni a gázai segélyflottilla elleni tavalyi támadásért, hogy az ENSZ jelentése azt ésszerűtlennek és túlzottnak nevezte. Washington és az ENSZ egyelőre hiába próbál békíteni.
MTI / Szombat
Az Egyesült Államok pénteken kapcsolatainak rendezésére szólította fel Törökországot és Izraelt, amelyek egy ENSZ-jelentés után mérgesedtek el ismét.
Az úgynevezett Palmer-jelentés a tavaly nagy vihart kavart gázai segélyflottilla elleni izraeli kommandós támadással foglalkozik. Az incidensben nyolc török és egy török születésű amerikai állampolgár vesztette életét.
A segélyflottilla-ügy okozta a török-izraeli kapcsolatok válságát
A Geoffrey Palmer egykori új-zélandi kormányfő által vezetett vizsgálat arra a következésre jutott, túlzott és ésszerűtlen volt az az izraeli döntés, hogy ekkora erővel és előzetes figyelmeztetés nélkül vette ellenőrzés alá a hajókat a blokád alá vont területtől nagy távolságra. Másrészről viszont úgy vélte, hogy nemzetközi jogi szempontból jogszerű volt a Gázai övezet elleni izraeli blokád.
A dokumentumban ugyanakkor hozzáteszik, hogy a hat hajóból álló flottilla meggondolatlanul cselekedett, amikor megpróbálta erőszakkal áttörni a Hamász palesztin iszlamista szervezet által ellenőrzött Gázai övezet körüli tengeri blokádot.
A jelentés azt javasolta Izraelnek, hogy, kérjen bocsánatot és fizessen kártérítést az áldozatok hozzátartozóinak. Izrael azonban sajnálkozáson kívül nem hajlandó más engesztelő gesztusokat tenni Törökországnak.
Ez alaposan felbosszantotta Ankarát, amely pénteken bejelentette: válaszlépésként kiutasítja az izraeli nagykövetet, felfüggeszti katonai megállapodásait Izraellel, és másodtitkári szintre fokozza le diplomáciai képviseletét Izraelben.
Victoria Nuland amerikai külügyminisztériumi szóvivő leszögezte: mindkét ország Washington régi jó barátjának számít, ezért rendkívül sajnálja, hogy szövetségesei nem tudnak felülkerekedni ellentéteiken még a jelentés hivatalos nyilvánosságra hozatala előtt.
Benjamin Netanyahu és Ban Ki-moon
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szintén kapcsolataik javítására, a további elmérgesedésüket kiváltó Palmer-jelentés elfogadására szólította fel Törökországot és Izraelt szombaton.
Ban Ki Mun szerint Törökország és Izrael egyaránt nagyon fontos állam a közel-keleti térségben, s normális kapcsolatukra nagy szükség van a közel-keleti helyzet kezelésében. Az ausztráliai látogatáson tartózkodó főtitkár nem kommentálta az újságíróknak a Palmer-jelentést. “Csak azt kívánom, hogy próbálják meg javítani a kapcsolatukat és tegyenek meg minden, amit tudnak a jelentésben szereplő ajánlások végrehajtása érdekében” – hangoztatta.
Alain Juppé az európai uniós (EU-) tagországok külügyminisztereinek a lengyelországi Sopotban rendezett, szombaton záruló nem hivatalos tanácskozásán közölte: óhajuk egybeesik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkáréval, aki már szorgalmazta, hogy a török-izraeli vitát párbeszéd útján rendezzék, ne más eszközökkel próbálják megoldani.