‘Élményeket gyűjtöttem, nem vagyont’
„Másfél órát álltam sorba a dedikálásra várók között, egyik kezemben Gyurcsány könyve, másikban a CD a városgazdálkodási javaslatommal. Mikor sorra kerültem, megmondtam, hogy két éve sikertelenül próbálom eljutatni hozzá az anyagot, mert a tanácsadói féltékenyen őrzik őt. Nevetett, de pár nap múlva fogadtak. Később az egész elakadt a pénzügyminisztériumban – Keller László levelét őrzöm, aki hosszasan bizonygatja, hogy ami másutt igen, Magyarországon miért nem működik.”
Gadó János / Mihály Amichay Éva portréja
Ő Mihály Amichay Éva városgazdász, újságíró. Középső, héber nevét 1985-ban vette fel, jelentése: népem él.
1953-ban született Pécsen, erősen asszimiláns családban. Apja, akiben alighanem élt az azonosulás vágya a zsidósággal, ezt soha nem mutatta ki. A Holokausztról szóló könyvek a polc belső részén, eldugva sorakoztak. Éva az egyetlen gyerek, a család szeme fényeként élt otthon 18 éves koráig. Akkor kirobbant a túlszerető közegből, férjhez ment és Pestre jött az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára. Az építész férj disszidens nagynénjének tágas lakásában éltek vidáman, sok munka és buli közepette, míg az állam a lakást el nem vette. Egy szobakonyhás VII. kerületi lakásban landoltak, amit fölújítottak és elcserélték egy rózsadombi romhalmazra, hogy megint építkezzenek. A főiskola utolsó évében Éva ott hagyott férjet, lakást és albérletbe költözött. Diplomázás utáni első munkahelye, akkori fogalmak szerint tuti jó állás, a Fővárosi Tanács városrendezési osztálya. Ám a belváros rehabilitációjával, ami a kutatási területe volt, alig van alkalma foglalkozni. Közben férjhez megy egy másik építészhez, gyerekei születnek, és írni kezd, mire jóindulatúan azt tanácsolják: ha írhatnékja van, menjen újságírónak. Megfogadja a tanácsot. A Budapest című lapba, a Valóságba, az Esti Hírlapba és a Népszabadságba is ír. Elvégzi az újságíró iskolát, későbbi jeles újságírók, rádiósok az osztálytársai. A zsidóság témája is ebben a közegben kezdi megérinteni.
Mindig tudtad, hogy zsidó vagy?
Egyáltalán nem. Lassú folyamat volt ez, mint valami ködből, úgy bontakozott ki a zsidóság. Egyik első emlékem, hogy kislány koromban egy barátnőm elsőáldozós képét nézegettem érdeklődve, de ő eltolt, mondván, hagyd, neked ilyen úgysem lesz. Mindenféle utalásokból, megjegyzésekből rakosgattam össze lassan-lassan a képet.
Szabadúszó újságíró lesz, bedolgozik a napilapoknak, a rádiónak. Utóbbi helyen, környezete hatására, már zsidó témákkal is foglalkozik. A rádiónál Rózsa T. Endre fogadja az anyagait. Elkezd a téma után járni, elvetődik a Rabbiképző könyvtárába (ahol óriási zűrzavar fogadja), majd Scheiber Sándor kiddusaira.
Időről időre elmentem valamilyen témával Scheiberhez beszélgetni, aki jó pedagógus volt és látta, hogy nekem szükségem van ezekre a beszélgetésekre.
A Scheiber Sándor vonzáskörzetében kerengő fiatalság persze szimpatizál Izraellel, de – többnyire biztonságos anyagi hátterükkel – az alija legtöbbjük fejében meg sem fordul. Éva viszont komolyan veszi, és alijázni készül.
Ekkor már nem éltél együtt a férjeddel?
Nem, a harmincadik születésnapomat már elvált asszonyként ünnepeltem. Eleinte fölnéztem rá, mint a nagy művészre, de ahogy alaposan megismertem, kiábrándultam belőle. Kiderült az intelligens antiszemitizmusa is…
?
Szerette a zsidó nőket… Azt hitte, hogy a zsidóknak van valami titkuk, és ha közel kerül, akkor megfejtheti… Amúgy sokat köszönhetek neki, mert a megjegyzéseivel ő fordította az érdeklődésemet a zsidóság fel.
Éva 32 évesen, két kisgyerekkel 1985-ben alijázik.
Nem vagyok nagy nyelvtehetség, de a héberrel nem volt gondom. Gyorsan megbarátkoztam a közeggel, otthonos volt a nyelv is. Hamar átvettem az izraeli mentalitást: feltaláltam magam, ezt értékelték, s lettek barátaim, ami sokat segített. Már az ulpán idején volt munkám. Igaz, először lépcsőházat mostam, de aztán áttértem a lakások tervezésére – az átlagos lakást egyéni szükségletekre alakítottam át. Másként viselkedtem, mint az építészek általában. Odafigyeltem a megrendelőim életére – újságíróként kérdeztem, a műszaki tudásommal terveztem. Az Ybl-ben jól tanítottak, én pedig megtanultam a leckét. 1987 elején már saját cégem volt, és rengeteget dolgoztam. Izraelben a kreativitást díjazzák. Aki valamit jól csinál, az megleli a helyét.
Kinti magyarokkal nem jártál össze?
Nem akartam gettóban élni Izraelben. Voltak magyar barátaim is, de nem volt jellemző. Viszont olyan izraeli művészekkel hozott össze a jó sorsom, akik a maguk területén meghatározó személyiségei az országnak, mint Zvi Hecker építész, Moshe Gershuni vagy Dani Karavan képzőművészek, Gideon Shemer vagy Smuel Vilozsnyi színészek.
Éva húsz évet töltött Izraelben. Gyerekei tőrőlmetszett izraeliek lettek, hamar önállósodtak, kibuci gimnáziumba jártak, és csak a hétvégéket töltötték otthon. 18 éves korukban egyik a másik után bevonult a hadseregbe. Leszerelésük után, mint a legtöbb izraeli gyerek, nekivágtak a világnak.
Éva, munkája mellett, részt vett a civil küzdelmekben, többek között a libanoni kivonulást követelő Négy Anya mozgalomban. Ennek a női szervezetnek komoly szerepe volt abban, hogy 2000-ben Ehud Barak „hazahozta a fiúkat” Libanonból
.
2004-ben Pesten jár, találkozik Perczel Annával, megismerkedik a zsidónegyed problémájával, majd ezen keresztül a budapesti gondokkal. A Népszabadság honlapján a budapesti városrendezésről indít blogot (Tel Avivból), amely egy hónap alatt a legolvasottabb Nol-blog lesz, annak ellenére, hogy „a szerk” nem népszerűsíti. Álláspontja kezdettől az, hogy a baloldali városvezetés projektekre épülő fejlesztési koncepciója elavult, a hetvenes években tervezett négyes metróra nincs szükség, a felszíni tömegközlekedési hálózatokat rendszerben kell fejleszteni. Nem keres protektorokat, de felveszi a kapcsolatot független szakemberekkel, elemzéseket készít, tanulmányokat ír, és rendszeresen elküldi ezeket az illetékeseknek. 2005-ben a Demszky-vezette fővárosi program bírálatából megszületik a podo-program, mint a budapesti városfejlesztés stratégiája.
Azt hittem Budapest is úgy működik, mint az izraeli társadalom: a szakemberek véleménye fontos a politikusoknak. Izraelben erős a civil társadalom, dolgoztam civil szervezet keretében a városvezetéssel szemben, máskor pedig az egyik polgármesterjelölt programjának kidolgozásában vettem részt mint városgazdász. Mindkét esetben a város érdeke motivált. Ez Pesten mintha nem érdekelte volna a politikusokat. Minden ismerősöm panaszkodott, hogy rémes, ami Budapesten megy.
Ha nem jó a főpolgármester, akkor le kell cserélni – ez a demokratikus válasz. Független főpolgármesterként jelölteti magát. A kopogtatócédulák gyűjtését még Tel Avivból indítja el, s csak a választások közeledtével tér haza. De kétszáz cédula hiányzik a hivatalos jelöltséghez.
Négy év akklimatizálódás Budapesten. Folytatja a város-kutatást, és rájön, hogy a város működésképtelenségének alapvető baja az önálló gazdálkodás hiánya. A „forrásmegosztás” nem gazdálkodás, az önállósághoz, közteherviselésen alapuló bevételekre van szüksége az önkormányzatoknak. Elkészíti a szolgáltatás-alapú, dinamikus helyi adó és a srófadó-konstrukciót, amely a városfejlesztés hatékony eszköze – ezt igyekszik eljuttatni Gyurcsányhoz. Bátor politikust keres, de nem talál.
A roma ügy kezelésére kidolgozza a Podo-kibuc koncepciót, melynek lényege a tanulás és munka felelősségteljes egysége. Javaslatát eljuttatja Dobrev Klárához, a miniszterelnök feleségéhez.
A kibuc szó hallatán húzták a szájukat, de én ragaszkodtam hozzá, mert a kibuc – noha ma már Izraelben nagyon átalakult – az együttműködés kezdeti stádiumában roppant eredményes forma, ezért lenne jó éppen az újra-alakuló roma közösségek számára. – A javaslat elakad. Kiábrándul a baloldali vezetésből. – Amit Demszky és csapata csinált itt éveken át, azt nem tudom nekik megbocsátani. A rossz helyre telepített szennyvíztisztítót, a kierőszakolt metrót, a rengeteg elszalasztott lehetőséget, azt, hogy húsz éven át fordítva ült a lovon, hátrafelé vezette a várost.
Saját online magazint indít podo-pro.hu néven. (A podo szójáték Podmaniczky Frigyes városatya nevéből. Később tudja, meg, hogy a szó cigányul hidat jelent. Attól kezdve következetesen használja.) Környezet – kultúra – közösség. Hogy mindezt mi köti össze? „Tikkun Olám” – a világjobbítás szándéka.
A hatékony városi adórendszerről készült javaslatom most Tarlós István előtt van. Alapjait a Brit Birodalomban dolgozták ki, az izraeliek javítottak rajta, de én annál is sokkal jobbat készítettem: adaptáltam a számítógéphez és Budapest sajátosságaihoz. Tel-Avivban egyébként, a 2011-es költségvetés 88,5%-át helyi forrásból finanszírozzák, és ennél is nagyobb önállóságra törekszenek.
És gondolod, hogy ez Budapesten is elérhető?
Csak elhatározáson múlik. Bátor politikai döntésen. Persze, kell hozzá néhány éves, sziszifuszi, következetes szakmai munka is, de az elhatározás a lényeg. Káoszból rendet csinálni, kezdetben nem népszerű dolog, de megcsinálta Penalosa Bogotában, Giuliani New Yorkban, Ron Huldai Tel-Avivban.
Gyerekeid hol élnek?
A fiam Ausztráliában, fiatalkorú bűnözők rehabilitációjával foglalkozik. Reklámgrafikát tanult, de úgy látszik, hogy az a hivatása, amire katonai éveiből is a legbüszkébb volt: parancsnoksága alatt néhány srácnak új életcélt adott a közösség. A lányom Londonban tanult drámaírást, két darabját be is mutatták, de ez a megélhetéshez nem volt elég. Így inkább Indiában jógatanári oklevelet szerzett, és ma Montreálban él, boldog házasságban.
Hatalmas erőfeszítéssel teremtettél egzisztenciát újra és újra, amit aztán könnyedén otthagytál újra és újra.
Egész életemben élményeket gyűjtöttem, nem pedig vagyont. Életem luxusa, hogy többé-kevésbé azt és addig csináltam, amit és ameddig szerettem, amíg kihívást jelentett. Sose unatkoztam, az biztos! Sajnos, öregszem: huszonévesen a rózsadombi lakást otthagyni még semmiség volt. Most a tel avivi lakásomat felszámolni, a felgyülemlett tárgyakat szelektálni már nagy fájdalommal járt. De túlélem.
Eva Amichay 2011 augusztusa óta ismét Izraelben él.
