Kadhafi ‘heteken, hónapokon és éveken át’ ellenáll a szóvivője szerint
Moammer el-Kadhafi ezredes a szóvivője szerint jól van, biztonságosan rejtőzködik, és irányítja a harcot a lázadók ellen, a szabadságért és függetlenségért. Musza Ibrahim ezt telefonon mondta el csütörtökön az AP amerikai hírügynökségnek egy rejtekhelyről.
2011. augusztus 25
Kadhafi szóvivője szerint az ország vezetőjének a harci szelleme töretlen, az egész családja jól van, és közeli munkatársai is vele maradtak. A szóvivő azt állította, hogy Tripoli jó részét ők tartják ellenőrzésük alatt, ami ellentmond a helyszíni tudósításoknak. Ibrahim szerint Kadhafi képes az ellenállásra “heteken, hónapokon és éveken át”. A vezér hollétét természetesen nem árulta el, csak annyit, hogy Líbia területén tartózkodik.
A líbiai felkelők bekerítettek Tripoliban egy lakóépület-csoportot, amelyek egyikében reményük szerint Moammer el-Kadhafi rejtőzik a fiaival együtt. A tűzpárbaj már az épületeken belül zajlik. Azt nem mondták, miért hiszik, hogy az ezredes ott van. “Együtt vannak egy kis lyukban. Ma befejezzük. Ma véget vetünk ennek” – mondta az egyik harcos. Előzőleg a felkelők egyik szóvivője Tripolitól 150 kilométerre sejtette a politikus búvóhelyét. Egy másik katonai illetékes azt mondta az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak, hogy még a nap folyamán fel akarják számolni az utolsó ellenállási gócokat Abu Szelim (Szlim) negyedben, amely még Kadhafiék kezében van. A negyedben “néhány száz” kadhafista lehet – mondta, hozzátéve, hogy a felkelők sok ezren vannak.
Tripoliban egyes kerületekben kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba, az utcákon megjelentek a civil személygépkocsik, és kinyitott néhány pékség is. A város nyolcvan százaléka van a felkelők kezén a saját állításuk szerint, de még a békés helyeken is káosz uralkodik, és nem ritkák a hirtelenül kitörő lövöldözések. A NATO is besegít a Kadhafi utáni kutatásba – közölte a brit védelmi miniszter a Sky News tv-csatornán. Liam Fox elmondta, hogy a katonai szövetség hírszerzéssel és felderítőeszközökkel segít a líbiai felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) Kadhafi és “a rezsim megmaradt tagjai” felkutatásában. Oana Lungescunak, az atlanti szervezet szóvivőjének ugyanakkor olyan értelmű kijelentését ismertette az AFP francia hírügynökség, hogy nincs katonai koordináció a NATO és a líbiai felkelők között. Lungescu eszerint azt hangsúlyozta, hogy a NATO szerepköre nem változott meg: figyelemmel kíséri a helyzetet, és ha veszélyeztetve látja a líbiai polgári lakosságot, akkor közbelép.
A brit védelmi miniszter közlése szerint viszont a NATO elsősorban légi felderítéssel segít a felkelőknek. Arra a kérdésre, hogy különleges alakulatokat is bevetnek-e Líbiában, például a brit hadsereg elitalakulatát, az SAS kommandót, a miniszter azt felelte: “Jelenleg nem közölhetünk semmit a különleges erőkről”. Lungescu a maga részéről annyit elismert, hogy a NATO valóban fenntart “kapcsolatokat” a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal, de szerinte ez nem megy túl a szokványos politikai kapcsolatok mértékén. A Daily Telegraph című londoni napilap azt írta, az SAS “kulcsszerepet játszott” a líbiai főváros, Tripoli bevételét célzó hadműveletek összehangolásában. Az újság azt is tudni véli, hogy az elitegység azt a parancsot kapta, hogy próbálja felkutatni Kadhafit. A líbiai vezető eltűnt tripoli rezidenciájából, amelyet kedden elfoglaltak a felkelők. Az ÁNT átszámítva 1,6 millió dollár vérdíjat tűzött ki Kadhafi fejére.