„Nem hagyom, hogy kettős kötődésem elvegyék tőlem…”

Szerintem egy nő sokkal empatikusabb és jobb válságkezelő. Bár a gender
közgazdaságtan szerint ebben nincs különbség, én mégis úgy látom, hogy
optimistábbak és válságtűrőbbek vagyunk.

 

 

Király Júliával készített interjúnk a Szombat áprilisi számában jelent meg

 

 

Alelnök asszony, Önt a sajtó és a közvélemény egy része is baloldalinak tartja. Joggal?

Amennyiben baloldalinak a társadalmi szolidaritásban hívő embert tartjuk, úgy én baloldali vagyok. Ugyanakkor a szocialista párthoz kötődő baloldalhoz se gondolatbeli, se tartalmi kapcsolatom nem volt, most sincs, mert a magyarországi baloldalnak a húszas évekbeli hagyományait érzem magamhoz közel állónak. Amennyiben a konzervatív gondolkodású ember az „örök emberi értékekben” hisz, én konzervatívnak vallom magam, gazdaságfilozófiai értelemben is. Bennem tökéletesen megfér a társadalmi szolidaritás a gazdaságfilozófiai konzervativizmussal, szerintem se egyik, se másik oldalnak nem kellene bizonyos kategóriákat kisajátítania.

A gazdaságfilozófiai konzervativizmus mit jelent?

Az egyéni döntésre, a választás szabadságára alapozott gazdaságfilozófiát. Az egyént nem ringathatjuk abban az illúzióban, hogy az állam majd gondoskodik róla. Ilyen értelemben a svéd, norvég, dán típusú gazdaság- és társadalomfilozófia áll közel hozzám.

Az Ön édesapja Király István irodalomtörténész volt. Híres az Adyról, Mikszáthról írott monográfiája. Nem kísértette meg Önt az, hogy filosz legyen?

Az egész családom bölcsészfoglalkozásokat űzött generációkra visszanyúlóan. Nagyon tudatosan nem filosznak nevelt az apám, ebben nem is volt igazán választási lehetőségem. Felmérte, hogy milyen görcsöket, buktatókat rejt számomra kilépni az ő fajsúlyos, komoly személyiségének árnyékából. Saját szakmámban nem szokták tudni, hogy kinek a lánya vagyok. Utólag nagyon hálás vagyok apámnak, hogy nem bölcsész pályára kerültem.

Fel tudja használni az irodalomból származó olvasottságot és látásmódot, amely közgazdászi munkájában?

Természetesen. Mindennapjaimban érzem, hogy irodalom nélkül szegényebb ember lennék. Számomra ez erősen ironikus világnézetet jelent, józan távolságtartást, ami nélkül nem lehetne a pénzvilág sokszor irracionális mozgásait tolerálni. Egészséges humorérzék nélkül pedig sehol nem lehet sikeres az ember.

Sokat lehet olvasni mostanában a jegybank és kormány közti konfliktusról. Ez az ellentét mit takar?

A hosszabb távú célokat kitűző gazdaságpolitika is csak rövid távra tud tekinteni, mert a politikusok választási ciklusokban gondolkodnak. A gazdaságban ugyanakkor vannak olyan alapvető mozgások, amelyek ténylegesen szükségessé teszik a hosszú távra tekintést. Ezért jöttek létre a független intézmények, melyeknek mandátuma négy évnél hosszabb időre szól. Ezek egyike a jegybank, amelynek feladata, hogy a hosszú távú árstabilitást biztosítsa, amelyet szívesen feláldozódnak a rövidtávú politikai érdekek oltárán.

Ugyanakkor egyáltalán nem szükségszerű, hogy a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája között ellentét feszüljön, hiszen mindkét fél a stabil, fenntartható növekedésben érdekelt. Ugyanazok a céljaink, csak mindenki a saját eszközeivel igyekszik azokat elérni. A sajtóban megjelenő hiszterizáló hangvételű, háborús pszichózist idéző cikkeket, a kapcsolat látványos rontását a gazdaság egészére nézve nagyon káros folyamatnak tartom. Ez úgy igaz a Gyurcsány-kormányra, mint a jelenlegire. Már 2004-05-ben a Gyurcsány-kormány idején is bebizonyosodott (ők is a jegybanktörvény módosításával gyakoroltak nyomást) hogy a jegybank nem a kormány játékszere, a rákényszeríteni kívánt gazdaságpolitikának ellenállt a jegybanki ethosz, amelynek a létezésében én hiszek.

A devizahitelek tömeges bedőlése egyre fenyegetőbb veszélynek tűnik. Ön milyen megoldásokat tart célravezetőnek?

A devizahitelek bevezetése ellen már a jegybank előző vezetése is élesen tiltakozott, ám szabályozási eszközök híján nem tudott hatékonyan fellépni ellene. Az adósok egy része még tudja fizetni a megnövekedett törlesztőrészleteket, más részük viszont feladta a törlesztést, és nekik szembe kell nézniük a nemfizetés következményeivel. Utóbbiak esetében csak közös megoldás lehet elfogadható. Ebben egyformán szerepet kell vállalnia az adósnak, az államnak és a banknak. Egy dinamikus szociális bérlakás piac mellett ez a probléma sokkal könnyebben oldódna meg, s még mindig nem késő, hogy a kormányzat ebbe az irányba tegyen lépéseket.

A hitelét még törlesztő többség számára meghatározó, hogy olyan gazdaságpolitika alakuljon ki, amely csökkenti az országkockázatot és stabilizálja a forintot, ugyanis ha a gazdaság stabilan növekszik, az emelkedő jövedelmek mellett egy-másfél év alatt kezelhetővé válik a probléma. Nincs generális megoldás, mert a hitelek forintra váltása esetén is valakinek vállalnia kell a felmerülő hatalmas devizaárfolyam veszteséget.

A bankadót Ön több megszólalásában is támadta, pedig jól látható folyamat, hogy más országok is törekszenek bevezetésére.

Egy jövőbeni válság elhárítását célzó alap felállítása közös európai gondolat, ennek létrejöttét a jegybank is támogatja. A probléma az adó mértékével van, az ugyanis nálunk csaknem tízszerese az eddig Európában alkalmazottaknak. Ez a hatalmas elvonás ellehetetleníti a pénzügyi közvetítő rendszert, amely nélkül nincs működő gazdaság. Miután a bankadó megfelezte a pénzintézetek idei nyereségét, a magyar bankrendszer jövedelmezősége mélyen a régió átlaga alá került, s a magas országkockázat mellett a magyar bankok forrásbevonó képessége nagyon sokat romlott. Ebből következően a bankrendszer aktivitása hosszabb távon csökkenni fog. Márpedig elemi érdekünk, hogy a pénzügyi rendszerünk működőképes maradjon, mert ha leáll a hitelezés, se beruházások, se hosszú távú gazdasági növekedés nem lesz.

Úgy hírlik, sokan burgenlandi bankokba viszik ki megtakarításaikat. Holott az utóbbi időben erősödött a forint, javult az ország kockázati megítélése?

Jelenleg nem látjuk a jelét annak, hogy itthonról jelentős összegek kerülnének más országokba. A hazai lakossági megtakarítások a magyar bankrendszerben, a magyar befektetési alapokban csapódnak ki, egyre növekvő mértékben. Az érzékelhető, hogy van a gazdaságban egyfajta jogbizonytalanság, ami nem tesz jót a hosszú távú stabilitásnak. Kelet-Európába újból jelentős tőkebeáramlás indult meg, jelentősen gyorsítva a gazdaságot, ám nálunk ez nem látszik. A kockázati megítélésünk valóban javult az utóbbi egy hónapban, de ez nem nevezhető radikálisnak, mert megítélésünk még mindig sokkal rosszabb, mint a többi régiós országé. Mi is abban bízunk, hogy a kétharmados többség birtokában elkezdődik egy olyan hiteles gazdaságpolitika, amelynek eredményeképp kikerülünk a „túlzott deficit eljárás” alól, s ez tovább javíthat kockázati megítélésünkön.

Ön miben tartja a megtakarításait? Van-e pl. magyar állampapírja?

Az összes megtakarításomat 2002 óta magyar pénzintézetekben, magyar befektetési alapokban tartom. Kimondottan ügyeltem arra, hogy ne nyúljak a befektetéseimhez, főként 2007-es alelnöki kinevezésem után. Ennek két oka is van. Egyrészt hosszú távú befektető vagyok, másrészt úgy gondolom, hogy következetesnek kell lennem. Ha én az ország pénzügy stabilitásáért vagyok felelős, akkor a magyar pénzügyi rendszerben rezzenéstelenül megbízva, itthon kell befektetnem.

Van jelentősége egy vezető közgazdász számára az, hogy éppenséggel nő? Létezik különleges női látásmód?

Természetesen. Szerintem egy nő sokkal empatikusabb és jobb válságkezelő. Bár a gender közgazdaságtan szerint ebben nincs különbség, én mégis úgy látom, hogy optimistábbak és válságtűrőbbek vagyunk. Mikor 1990-ben egy rendszerváltó országban megszületett a fiam, én éppen munkahelyváltás közben voltam és meggyőződésem volt, hogy ez így rendben lesz. Nem tudom elképzelni, hogy stabilitásérzetem elhagyjon engem és fejvesztve csináljak bármit is. Ha van női tulajdonság, akkor a belső stabilitás fenntartásának a képessége feltétlen említendő.

Több Mazsike rendezvényen is találkozhattunk Önnel. Mi az, ami vonzotta ebbe a közegbe?

Bennem a talányként is értelmezhető egység valósul meg. A családom egyik fele igazi többgenerációs, mélyen vallásos tiszántúli református család, annak minden ösztönös, népi antiszemitizmusával. Tőlük örököltem nyakasságomat, kurucos makacsságomat. Az anyai ág szintén több emberöltőre követhetően igazi értelmiségi pesti zsidó család volt. Ha van két egymással szembenálló ág ma Magyarországon, akkor e kettő mindenképp az. Bennem ugyanolyan erős a zsinagógához való kötődés, az összes üldöztetést végszenvedő zsidó emberekkel való szolidaritás, mint a reformáció puritánsága iránti vonzódás. Ha megkérdi, mi vagyok inkább, nem tudok egyértelműen dönteni. Az apám számomra a legerősebb intellektust jelentette egész életemben. Református gondolkodású, puritán ember volt, aki soha nem tudta megszeretni a zsidó kultúrát. Ugyanakkor neveltetésem, létem, egész létem, baráti köröm beágyazott a zsidóságba. Úgy érzem, a legtöbben ilyenek vagyunk ebben az országban – kettős kötődésűek. És én nem hagyom, hogy ezt elvegyék tőlem…