Alterzsidó Fesztivál

A fesztivál hirdetése (forrás – szutszsuzsa.blogspot.com)

A budapesti belváros egy hétvége erejéig leköltözik egy kis nógrádi hegyi faluba, Bánkra – legalábbis aki először érkezik a fesztiválra (különösen, ha gyakori látogatója a régi zsidónegyed alternatív szórakozóhelyeinek) bizonyára így foglalja össze első benyomását. Az ismerősöknek – akik persze sokszor egymásnak is ismerősei – se szeri, se száma: a pesti „mindenki mindenkit ismer” jelenség amolyan kicsúcsosodása ez. S kétségtelen, sokak számára ez adja meg a látogatás alapélményét: nap, mint nap ugyanazokba az ismerősökbe botlik. Olyan terep ez, amelyre már föl lehet építeni a fesztivál fő üzenetét: az egymás elfogadását, a kultúrák és a kisebbségek tiszteletét, a cselekvő társadalmi részvételt, valamint a környezettudatosságot. A cél ezért inkább tapasztalatcsere, mint szemléletformálás – aki ide érkezik, amúgy sem áll távol e gondolatkörtől.

A Marom és a fesztivál igazgatója, Schönberger Ádám, valamint az évek során sokszor kicserélődött csapata eredetileg csupán a budapesti Zsidó Nyári Fesztivál alternatíváját akarta létrehozni, és a Művészetek Völgye keretében szerveztek zsidó napokat Kapolcs környékén. A Király utcai Sirály szórakozóhely és kulturális befogadótér megalakulása után azonban nagyobb távlatokban kezdtek gondolkodni, s három évvel a törzshely megnyitása után a bánki rendezvénysorozatot is útnak indították. Az évek során a profilja is átalakult: eredetileg a zsidóság újraértelmezését tűzték ki célul, mára a különböző kisebbségek egymással folytatott párbeszédére, valamint az ország jövője iránt elkötelezett, tenni akaró fiatalok szervezeteinek tapasztalatcseréjére került a hangsúly. Olyannyira, hogy nemzetközi zsidó alapítványok nem is támogatják a fesztivált – a Maromnak járó évi rendes Mazsök- és Mazsihisz-támogatást leszámítva a költségeket főleg a brit és az izraeli nagykövetség, valamint a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) roma alapjának pályázatai fedezik. Az egyáltalán nem olcsó jegyárakból (a helyszínen ötezer forintért váltható napijegyből, illetve a tízezer forintot elővételben is meghaladó hetijegyből) a költségek legfeljebb negyede folyik be – az évi körülbelül háromezres látogatószám ugyanakkor nem is igen növelhető: kétszer ennyi fesztiválozó befogadására már sem a terület mérete, sem a programok jellege nem tenné alkalmassá a rendezvényt.

A bevételt tovább mérsékli a rengeteg szervező, fellépő, valamint a több tucat segítő, aki a hetijegy fejében önkéntes munkával vesz részt a rendezvények koordinálásában. A látogatókhoz hasonlóan zömmel a fővárosból érkező önkénteseket is változatos motivációk hajtották: van, aki a kivételesen nyitott és befogadó közeg miatt vállalkozott a feladatra; van, aki azért, mert az állatbarát rendezvény keretében együtt tud nyaralni a kutyájával; s akad, aki csupán külföldről hazalátogató barátjával akar itt találkozni. A mintegy százötven program közreműködői túlnyomórészt ugyancsak társadalmi munkában, a belépőért cserébe vesznek részt a fesztiválon.

A két részre jól elkülöníthető programkínálat egyik felét a nappali rendezvények teszik ki: kiállítások, alternatív színházi produkciók, társadalmi, művészeti és vallási műhelyek, illetve gyerekműsorok közül választhatott, aki napközben a faluban vagy a tó környékén mászkált. A TÁP Színház villámelőadásai vagy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) workshopja mellett a társadalmi emlékezetről, a szociális építészetről, a szlovák zenéről, a melegség, az identitás és a tolerancia kérdésköréről éppúgy folyt műhelybeszélgetés, s agyagozó, krav maga- és jógafoglalkozásokon is részt vehettek az arra fogékonyak. A Bánkgyöngye panzió teraszán imakönyvet készíthettek az Open Sidur programon, a Recycling Judaism elnevezésű műhelymunka során pedig kidobásra szánt tárgyak újrahasznosításával állíthattak elő zsidó vallási tárgyakat.

Péntek este ugyanitt került sor a magyarországi neológiától merőben különálló Dor Hadas közösség progresszív-konzervatív (maszorti) szombatfogadására. Mivel a fiatal közösség – amely Pesten a Király utcai Mózes Házban tart hetente szombatköszöntést – saját rabbival még nem rendelkezik, a nyolcvan jelenlévő imádságát Polyák Ariel, az Országos Rabbiképző növendéke vezette, Kardos Dániel gitárkíséretével. Több külföldi látogató mellett jelen volt Radvánszki Péter, a londoni Leo Baeck College reform irányzatú rabbinövendéke is. A főszervező Schönberger kérdésünkre kiemelte: zsidó szempontból a fesztivál fő erényének tartja, hogy a zsidóság ilyen keretek között a környezetébe beleolvadva, természetes formában képes megjelenni.

Szombatfogadás a panzió teraszán. Kardos Dániel (balra) gitározik, mellette Polyák Ariel vezeti az imádkozást. A földön ülő sor bal szélén Schönberger Ádám, a fesztivál igazgatója. (Fotó: Kárpáti György Mór)

A társadalmi műhelyek egyike a régi bánki táborral foglalkozott: Leveleki Eszter pedagógus az 1930-as évek végétől egészen a ’80-as évekig nyaraltatta a faluban fővárosi, 1945 után jellemzően értelmiségi, többnyire baloldali, később ellenzéki családok gyermekeit. A legendás tábor néhány hajdani résztvevőjét az elmúlt egy év során a témát kutató anBlokk társadalomtudományi folyóirat szerkesztői hozták le a faluba, hogy a gyerektáboron keresztül szerezzenek mélyebb benyomásokat a Kádár-rendszer működéséről. Egy másik kerekasztal-beszélgetés az emlékezetpolitika tárgykörével kapcsolatban hívta meg György Péter esztétát és Ungváry Krisztián történészt.

A huszonéves látogatók egyik kedvenc helyszíne mindemellett a fesztiváltól függetlenül működő Harcsa kocsma volt, ahol a pestihez viszonyítva kimondottan baráti áron juthattak az otthon megszokott minőségű meleg ételhez és alkoholhoz. A Kertész utcából a tó menti színpadra kitelepült „M” – a „demokratikus ellenzék szakácsából” a rendszerváltás után vendéglátóssá avanzsált Sulyok Miklós étterme – meg is sínylette a Harcsa kiváló forgalmát. („M” a nevét Petri György Magyarázatok M. számára című verséről kapta, s mint munkatársai lapunknak elmondták, jelenlétével is azt a képet szerette volna erősíteni, hogy gasztronómiai irányultsága mellett komoly szellemi elkötelezettséggel bír.)

Az esti zenei rendezvényeket a fesztivál fő helyszínén, a falu határában elhelyezkedő egykori tábor területén tartották, ahol idén az Akácfa utcai Fogasház romkocsma szolgáltatta a pultot. A szervezők találó üzenetként a táncteret a Köztársaság térről, a nagyszínpadot a Moszkva térről nevezték el. Ez utóbbi ugyanúgy otthont adott Szalóki Ági vagy egy holland klezmer-zenekar koncertjének, ahogy a Sirály pincéjében sűrűn koncertező Hagesher együttesnek is. Ugyanitt lépett föl a Qualitons nevű formáció, az etiópiai születésű izraeli szaxofonos, Abate Berihun vendégszereplésével, aki az etióp dallamot klasszikus zsidó és izraeli zenei elemekkel vegyíti (s aki Schönberger szerint a fesztivál legsikeresebb koncertjét adta). Eljött a hazai alternatív könnyűzenei szcénából jól ismert Másfél vagy a Korai Öröm, de színre lépett az alig fél éve alakult, trip-hop jazzt játszó Marge együttes is. A zenekar máskülönben gyermekek hangterápiájával foglalkozó énekese, Mészáros Zsuzsanna egy soproni nevelőotthon tízfős gyerekcsoportját is magával hozta. A gyerkőcök másnap önálló koncertet adtak a tószínpadnál, ahol végre azt érezhették, „nevelőotthonosnak lenni szexi” – ami utalás a fesztivál „zsidónak/cigánynak/magyarnak lenni szexi” feliratú plakátjaira. A rendezvénysorozat amúgy sem szűkölködött szlogenekben: jelmondata a Magyarország nem volt, hanem let’s dance! és a Szexibb Magyarországot volt, állandó jelszava pedig a Tekerj a tóra!, amely egyaránt utal a tóratekercsre és a fesztivál kerékpárbarát jellegére is (amit a Magyar Kerékpárosklub biciklikölcsönzővel támasztott alá).

Mészáros Zsuzsanna (Marge) koncertje. A háttérben Komjáti Áron gitáros. (Fotó – Tóth Evelin Judit)

A lapunknak nyilatkozó látogatók mást és mást jelöltek meg részvételük okaként. Volt, aki azt emelte ki, más fesztiválra nem is megy idén – ezt sokkal barátságosabbnak érezte a hasonló rendezvényeknél. Többen puszta kíváncsiságból vagy a szép táj miatt érkeztek; van, aki semmi különöset nem talált a fesztiválban, csupán pihentetőnek érezte. Akadnak azonban olyanok is, akik számára immár megszokást, sőt „illemet” jelent a Bánki-tó, ahol félismerős emberekkel beszélgethetnek, s a húszas és harmincas korosztály között is több ismeretség szövődik. Egyikük azt is kifejtette, más fesztiválokkal ellentétben a Bánki-tónál nem rúg be, „nem piszkít a saját fészkébe”. Van, aki a fesztivál zsidó vonatkozásait jelölte meg vonzerőként, azonban közülük kevesen vannak, akik ezt minden öngúny, irónia vagy vicceskedő (ön)reflexió nélkül tették. Még kevesebbeket vonz kimondottan a vallási program – zsidó vonatkozás alatt a legtöbben az ismerős közeget értik. Ami annál is összetettebb, mivel a fesztivál látogatóinak nagyobb része aligha zsidó.

A néhány száz lelket számláló falu lakosai alapvetően befogadónak tartják magukat, amiből már csak azért sem engedhetnek, mert a falu részben amúgy is a turizmusból él – árulta el kérdésünkre egy helybéli, aki csupán a hagyományos népzenét hiányolta a kínálatból, és hozzátette, nem ez az egyetlen fesztivál a faluban. A helyiek – az üdülőtelep ugyancsak néhány száz állandó nyaralóvendégével ellentétben, akik inkább a hangerőre panaszkodtak – lakcímigazolvánnyal ingyen látogathatják a fesztivált. Schönberger is hasonló tapasztalatokról számolt be: bár az önkormányzat külön nem ösztönzi a jelenlétüket, készséges együttműködést tanúsít; szomorú jelenségként említette ugyanakkor, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén már megjelentek gyűlölködő megjegyzések is a fesztiválozókkal szemben. Mint tudomásunkra jutott, az egyik pesti művészeti egyetem homoszexualitását nyíltan vállaló hallgatóját fizikai atrocitás is érte. Schönberger mindazonáltal az egyik legnagyobb kudarcnak azt nevezte, hogy hiába próbáltak komoly hangsúlyt fektetni a roma programokra, ezúttal nem tudtak elég résztvevőt összeverbuválni az ország különböző roma közösségeiből.

Fesztiválozó és idős helyi lakos beszélget a tószínpadnál (Fotó – Balla Csönge)