„Uram! Miért teremtettél nőnek?”
A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető
úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők
is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez
sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox
neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a
férfiak privilégiuma volt.
S alkonyatra letöri az élet.
Uram, perbe szállok tevéled.”
(Miklós Militzer Jutka)
Németh Ványi Klári
A Magyar Irodalomtörténet évszázadokon át „guzsalyra, tőre kárhoztatta a szelíden érző szép nemet”, hiába kardoskodott zengzetes sorokkal Berzsenyi Dániel 1815-ben a női emancipáció mellett. Dukai Takách Judithoz írott versét a nők egyenjogúságáról csak egy különleges szerelmi vallomásként értelmezte az utókor. Dukai Takách Juditnak sikerült belopnia magát a „Parnasszus szívébe”. Kazinczy csupán a Judit nevet kifogásolta. Dudinak keresztelte el a költőnőt, „mert az az izraelita név, Judit nem szépen hangzik” – írta Berzsenyinek. A széphalmi mester később ezekkel a sorokkal bátorította Dudit, amikor a leány, az őt ért kritikák miatt le akarta tenni a tollat, hogy ismét fakanalat fogjon: „Ne rettegje kisasszony azt a vádat, hogy amely leány verset ír, nem lehet jó asszonya a háznak, így ítél a közönséges ember.”
Dukai Takách Judit
Évtizedekkel később, 1858-ban Gyulai Pál a következőket írta: „Az írónő pályáján átok fekszik, a természet és a társadalom nemezise. Lehetnek kivételek, de a kivételek keveset bizonyítanak, mert egyszersmind a kivételes nők csekély írói tehetségét bizonyítják.”
A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a férfiak privilégiuma volt. Engel Angyal Anna (1848–1874) a hódmezővásárhelyi zsidó iskola tanítójának lánya, ennek ellenére mégis elindult a „szép tiltott táj felé”. Az első írónő, aki témaválasztását, és felekezeti hovatartozását tekintve is megmaradt zsidónak. 1865-ben a Magyar Izraelita (az első magyar nyelvű zsidó hetilap) folytatásokban közölte Előítéletek című regényét. A mű a magyar zsidóság sorsába nyújt betekintést. Azokat a problémákat tárgyalja, melyekkel a zsidók szembesültek különböző társadalmi rétegekben és élethelyzetekben. Jóval Kaczér Illés előtt dokumentálta a magyar zsidóság megpróbáltatásait, életkörülményeit. Angyal Anna megcáfolja a téves állítást, miszerint „a zsidó írónők műveikben nem foglalkoztak saját zsidó identitásukkal”.
Angyal Anna nevével Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című kötetében is találkozhatunk, noha az 1899-ben megjelent mű mindössze négy sort szentel az írónő munkájának. Mintegy méltatásként megemlíti, hogy Ilonka és Elemér címmel történelmi regényt írt. Az Előítéletekről hallgat.
Dr. Bánhegyi Jób bencés paptanár, irodalomtörténész 1939-ben megjelent Magyar nőírók című tanulmánykötetében mellőzi Angyal Annát, helyette Wohl Jankát (1846-1901) és nővérét, Wohl Stefániát (1848-1889) jegyzi első zsidó írónőként. A Wohl nővérek édesapja, a Szabadságharc alatt honvéd-főorvosként tevékenykedett. Lányai protestáns hitben nevelkedtek. Janka és Stefánia híres irodalmi szalont tartottak fent Budapesten, ahol megfordult Liszt Ferenc, Arany János, Jókai Mór, Justh Zsigmond is. Irodalomszervező tevékenységük mellett Divat (1870-1872) majd 1872-ben Nők munkaköre címmel lapot indítottak. A kéthetente megjelenő közlöny nevelésügyi, gazdasági és szépirodalmi rovatokat tartalmazott.
Wohl Janka és nővére Wohl Stefánia
Wohl Janka „egy nagyvilági hölgy”, később Zichy Camilla álnéven publikált különböző korabeli sajtóorgánumokban. A fiatal nő meghitt barátságot ápolt a már idősödő Arany Jánossal. Talán egy kicsit szerelmes is volt belé? Talán csak kamaszos rajongással csüngött rajta? Azt, hogy Arany miként viszonyult ehhez a „nyiladozó szerelemhez”, mi, késői olvasók nem tudhatjuk, viszont Wohl Janka emlékkönyvébe rótt sorain elmerenghetünk: „To love, to like, enyelgénk, / Amaz sok, ez kevés” (1858. június 29.).
Janka Jókait is elbűvölte. 15 évesen debütált verseskötetével, melynek kiadásában az ünnepelt író jelentős szerepet vállalt. A két kékharisnya diszkréten elhallgatta izraelita gyökereit. 1944-ben Vitéz Kolozsváry Borcsa Mihály államtitkár, a sajtóügyek kormánybiztosa nem vette fel a zsidó irodalmi termékek listájára a Wohl nővérek műveit. Ők az egyedüliek, akik mindvégig elhitették magukról, hogy hazafias érzület csak „magyar kebelben gyúlhat”. Arany János és Jókai neve pedig több mint egy évszázadon keresztül őrizte honleányi méltóságukat.
A Wohl-szalon
A pezsgő, nagyvárosi élet és a dinamikusan működő irodalmi szalonok egyre nagyobb teret és lehetőséget biztosítottak különböző művészi pályákon a „gyengébb nem” képviselőinek. Kiss József 1890-ben alapította meg a Nyugat előhírnökeként emlegetett Hét című folyóiratot. A századforduló legjelentősebb lapja nem zárkózott el az írónőktől, olyannyira, hogy 1904-ben elsőként közölte az akkor még teljesen ismeretlen Kaffka Margit Arckép című elbeszélését.
Ambrus, Ignotus, Cholnoky, Szomory, Tömörkény, Krúdy neve mellett találjuk Czóbel Minka, Kaffka Margit, Kóbor Noémi és Váradi (Weisz) Ilona nevét is. Utóbbi (1882-1962) Vándor Ivánként számos elbeszélést és regényt írt. Témaválasztását illetően előszeretettel fordult a XVI-XVII. század felé. Balassi Bálint és Petrőczy Kata Szidónia különösen megmozgatták a fantáziáját. Álnév-választásában szerepet játszott Gyulai Pál dörgedelme, miszerint „az írónő pályáján átok fekszik”, így az átkos Ilonát áldásos Ivánra változtatva adta ki regényeit és publikált többek között a Nyugatban. Tóth Árpád 1909-ben kelt levelében a következőket írta róla: „Ott volt Vándor Iván ő bájossága. Ady udvarolni kezdett Vándor Ivánnak (ez egy nő)”. Váradi Ilona később merész lépésre szánta el magát, megalapította a Magyar Írónők Körét, melynek hosszú évekig elnöke volt.
A zsidó származású írónők közül a legerőteljesebb hang Ehrenthal Regina, vagyis Erdős Renée. Igazi botránykő volt kora prűd, álszent társadalmában. Ortodox zsidó családban született, mégsem azonosult a neki szánt hagyományos női szereppel. Katolizált és viszonylag fiatalon Budapestre ment hírnevet és dicsőséget szerezni.
Erdős Renée gyermekeivel
„Az utóbbi évtizedekben alig volt magyar író, akiről többet beszéltek volna Magyarországon, mint Erdős Renéeről, és nagyon kevesen vannak, akik olyan zajos könyvsikerekre tekinthetnének vissza, mint ez az írónő. Erdős Renéet a jelenkor nagy magyar írói között emlegetik lelkes hívei, míg a legkomolyabb és a legtekintélyesebb irodalmi kritikusok különösen az írónő újabb alkotásairól éppen nem nyilatkoznak elragadtatással.” Dr. Bánhegyi Jób ezekkel a sorokkal méltatta Erdős Renéet. A bencés szerzetes előszeretettel hívja fel az olvasók figyelmét az írónő származására és erkölcsi feslettségére. A harmincas években Erdős Renéet a magyar lányok és asszonyok „megrontójaként” emlegette a Katolikus klérus. Erdős Santerra Bíboros című regénye igazi vörös posztó volt az egyház szemében. A szöveg Santerra bíboros és Lavínia szobrásznő „lelki kéjelgésébe” nyújt betekintést Bánhegyi szerint. Erdős asszonyfigurái érzékiek, szenvedélyesek, hisztérikák. A szövegek tele vannak „a nemi életnek minden perverz eltévelyedésével, homoszexualitással, szadizmussal” – vetik az írónő szemére kritikusai.
Erdős Renée az ortodox zsidóság körében is nagy felháborodást keltett. Az Új sarj című önéletrajzi elemeket tartalmazó írása hiteles képet fest a falusi, kisvárosi ortodox zsidóság környezetéről, jellegzetes alakjairól, zárt világáról. Az ortodox zsidó család ábrázolása sem túlzottan hízelgő: alárendelt nők és erős férfiak alkotják. Erdős Bánhegyi Jóbtól kapta a legerotikusabb magyar írónő címet. Cinizmus és szánalom vegyült a paptanár kritikájába, annak ellenére, hogy tanulmánykötetében részletesen tárgyalja Erdős Renée életútját, műveit. Egyszerre méltatja és megveti. Erősebb a bencés szerzetes hangja, mint az irodalomkritikusé.
Bánhegyi egyetlen írónővel foglalkozik csak ilyen részletesen tanulmányában: Báró Tormay Cecillel. Az utóbbit csak méltatja. „A nagy magyar asszony közéletünk keresztény és nemzeti szellemű megújhodásán fáradozik.” „A magyar asszonyok szellemi vezére” – bókol visszafogottan az irodalomtörténész. Erdős Renée hús-vér nőiessége taszította az erkölcsös, hazafias irodalomkritikát. Tormay férfiakat megszégyenítő bátorsága, érces hangja elbűvölte a kortársakat. Erdős Renéevel ellentétben a Nagyasszony gyűlölte a férfiakat, elsősorban a zsidó férfiakat. Bujdosó könyvének – melyben a „patkány forradalmat” tárgyalja – minden egyes lapján taszító, torz, kommunista zsidó férfiak tűnnek fel. Szövegében hemzsegnek a „jellegzetes sémi arcok, a pájeszes galíciai fiúk, a Dob utcai gettó lakói nemzeti kokárdával és fehér őszirózsával, a szabadkőművesek, a feministák, a judeo-liberális bolsevikok és a kaftános galíciai menekültek”. Ellensúlyozásként ott találjuk a bárónőt, halált megvető bátorsággal, dacolva a veszéllyel, késő éjjel a forrongó pesti utcán, azért, hogy tudósítson. „Lángoló magyar asszony lelkében tükröztetik történelmünk legszégyenletesebb korszakának véres és gyászos eseményeit”.
Tormay Cecile
Bizonyára elkerülte a bárónő méltatóinak figyelmét Gróf Zichy Rafael válókeresete, amit felesége, Pallavicini Edina ellen nyújtott be 1925-ben. A válókereset indoklásában Zichy gróf kifejti, hogy neje, Pallavicini Edina és báró Tormay Cecil szeretők. A bárónő szerint szervezett bosszúhadjárat áldozatai lettek, melynek személyesen Horthy Miklós kormányzó vetett véget.
Uzdóczy Páter Zadravecz István ferences rendi szerzetes, aki 1920 és 1927 között a Magyar Királyi Honvédség tábori püspöke volt, 1925. november 27-én titkos naplójában a következőképpen rögzítette mindazt, ami a Kormányzó szájából elhangzott:
„Na, a mai napot a legfőbb triumfom napjának tartom, mert másfél évi börtönre ítélték azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay Cecil megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erős közbelépésemre történt. Maga az igazságügy-miniszter is kételkedett, vajon egyáltalán hoznak legalább elmarasztaló ítéletet?… De én megszorítottam a dolgot. Különben itt nem kevesebbről van szó, mint a zsidó Vázsolyi (Zichy Rafael ügyvédje – N. V. K.) bosszújától megmenteni Tormay Cecilt, akire haragudott a gyönyörű Bujdosó könyv megírása miatt.”
Az irredenta írónőtől Hankiss János 1939-ben íródott méltatásával búcsúzzunk „Szép szürke szemeiből a jóság és erő olyan szövetsége sugárzott, amilyent a kor leghíresebb vezérférfiainál sem tapasztaltam.”
„Uram, miért teremtettél nőnek” – száll perbe a szöveg címadó versében, Miklós Militzer Jutka az Örökkévalóval. (Miklós Militzer Judit 1888-ban született Berettyóújfaluban. Egyetlen női szerzője a Holnap című antológiának. 1976-ban halt meg New Yorkban). Miklós Jutka kérdőre vonja Istent. Hangja alázatosság helyett pimasz és közvetlen. Szövege a reggeli imádság (sáchrit): „Áldassál Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki nem teremtett nőnek” soraira reflektál. A férfiak imádságával szemben a nők imádsága így hangzik: „Áldassál Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki akarata szerint teremtett”. Ezt az isteni akaratot kérdőjelezi meg Miklós szövege. Miértek sorával bombázza az Örökkévalót. „Miért adtál elpiruló arcot, mimóza lelket?!” Merészebb elődeinél, míg azok csak magukban töprengtek sorsuk felett és halkan sóhajtoztak, Miklós Jutka felkiált. Veszi a bátorságot és számonkéri a Teremtőt, „Miért küldtél hófehér mezbe / Vad lőporos ütközetbe? / Lehet itt fehéren maradni? És győzni? Diadalt aratni? / Vae victis / Jaj a legyőzöttnek! / Uram, miért teremtettél nőnek?”
Berzsenyi Dániel 1815-ben a következő sorokat írta Dukai Takách Judithoz.
„Hogy a szelíden érző szép nemet / Letiltva minden főbb pályáiról / Guzsalyra tőre kárhoztatni szokta / A férfitörvény, vajjon jól van-e / Igen: ha az csak úgy tekintetik / Mint ösztöninknek szenvedő edénye / S nyers kényeinknek játszó eszköze / De hát csak erre vagynak-é teremtve?”
Dukai Takách Juditnak Berzsenyi és Kazinczy támogatására volt szüksége, hogy elinduljon művészi pályáján, a Wohl nővéreket Arany és Jókai menedzselték. Erdős Renée és Miklós Jutka nem várt segítséget, önálló, független nők maradtak, ahogy báró Tormay Cecil is, a férfilelkű, „szép szürke szemű” nemzetes asszony.
Felhasznált irodalom:
