Két zsinagóga – 280 embernek

 

 

 

Magyar iskolába járt?

Nem, orosz iskolába. A helyieket kerültük azután, ami 1944-ben történt. Az oroszokkal jobban kijöttünk, mert ők 45 után kerültek ide, és ők is idegennek érezték magukat. A zsidók többsége ekkor orosz iskolába járt.De ezek a zsidók már mások voltak. A túlélők jelentős része, miután hazatérve látta, hogy alig maradt élő rokona, távozott, amíg tudott. A város zsidó értelmisége eltűnt. A magyar elitet pedig az 1945 után berendezkedő szovjet hatalom hurcolta a Gulágra. (A város egyik parkjában álló emlékművük 197 elpusztult áldozat nevét tartalmazza.)

Munkács így 1945 után értelmiség nélkül maradt. A hiányzó orvosok, tanárok, mérnökök – és persze az új adminisztráció – a távolabbi szovjet területekről érkezett. Köztük sok volt a zsidó, akik kietlen szovjet lakóhelyüket szívesen cserélték föl erre a frissen elfoglalt vidékre, ahol még érezni lehetett az európai levegőt.

Ám ezek a szovjet rendszerben nevelkedett zsidók már nem nagyon vállalták identitásukat. Magánbeszélgetésekben esetleg, de a közösséghez nem közeledtek, egészen 1989-ig.A város számos zsinagógája közül 1956-ig az egyikben még lehetett imádkozni. Akkor a rendőrség azt is bezárta, s így a zsidó intézményrendszer utolsó darabját is fölszámolták.

1944 előtt Munkács nem zsidó lakosságának egy része is beszélt jiddisül („zsidóul” – ahogy akkoriban mondták), főként a ruszinok, akik gyakran vállaltak munkát a zsidóknál. 1956-ban a zsidók a nyilvános tereken már oroszul kommunikáltak. A közösség épületében a feliratok ma is orosz nyelvűek és ez a többség anyanyelve is.

Lebovics Ábrahám beszél magyarul, de kicsit régiesen, töredezetten. Feleségéhez is magyarul szól (előttem legalábbis), de a többiekkel oroszul társalog. A mosolygós, barátságos, de kissé megviseltnek látszó ember gyakorlott nyilatkozó: a munkácsi zsidók legendája az utóbbi időben szépen terjed, gyakran jönnek ide újságírók. Legutóbb épp a német 3SAT televízió stábja forgatott itt.A főtéren elvétve hallok magyar beszédet, magyar feliratot sem látok, de ha valakit megszólítok, előfordul, hogy magyarul válaszol.

Mihail Labos polgármester-helyettessel, magyar neve ellenére, oroszul beszélgetünk. A Mazsike nyári kulturális fesztiválja programjának részleteit tárgyaljuk meg vele, s ő legnagyobb készséggel és udvariassággal fogadja a javaslatokat. Biztosít arról, hogy Zoltan Zoltanovics (ahogy Lengyel Zoltán polgármestert nevezik) a maga részéről szintén támogatja a rendezvényt.

Kisétálunk vele a főtérre, ahol megmutatja, melyik lenne alkalmas hely a szabadtéri koncert számára.Mihail Labos szerint a lakosság nyolc százaléka orosz, a magyarok aránya ennél valamivel kisebb. Kárpátalján itt a legmagasabb a cigányok aránya. Politikailag korrekt stílusban beszél beilleszkedésük gondjairól, amelyek hasonlók, mint nálunk: nehezen birkóznak a tanulással, sok a segélyen élő. Viszont ők végzik a városban a legrosszabbul fizetett munkákat: ők az utcaseprők, takarítók. A feszültségek mégsem olyan nagyok: Munkács lakossága etnikailag kevert, sokféle ellentétet kell elsimítani, s ezek közt a cigányok ügye nem a legfontosabb. Így a témát nem is terheli meg annyira a politika.Az egyik feszültségforrás például a városháza előtt álló obligát szovjet hősi emlékmű, melyet itt elesett katonák sírjai vesznek körül. Néhány éve felmerült, hogy az egészet át kéne helyezni a köztemetőbe. Ám ez nemcsak az itt élő oroszokat bántaná. Az alpolgármester felidézi a pár évvel korábbi észtországi botrányt: a tallinni szovjet emlékmű áthelyezése után utcai inzultusokig fajult a feszültség észtek és oroszok között. A hősi emlékmű tehát marad.A főtéren álló Lenin-szobrot viszont már elvitték, helyén most a szláv írásbeliséget megteremtő két legendás szerzetes, Cirill és Metód emlékműve áll. Hogy mi közük van Kárpátaljához? A Lenin-szobor helyén támadt űrt valami hasonlóan egyetemes üzenettel kellett kitölteni, s oroszok, ukránok, ruszinok számára ez volt a közös nevező. A szobor fölött ukrán zászló lobog.A sztálini terror 197 magyar áldozatának a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége állított emlékművet a város egyik kisebb terén.

Arra pedig, hogy a város lakosságának felét 1944-ben Auschwitzba hurcolták, egy 50×75 cm-es tábla emlékeztet, a hajdani zsidó utca bejáratánál, ahol akkor a gettó kapuja állt. Ezt a zsidó közösség állíttatta. A sötétszürke emléktáblát kicsit nehéz észrevenni, mert sok körülötte a színes reklám. (Felavatásán közreműködött a Goldmark-kórus, és a Mazsihisz is képviseltette magát.)

Az új zsidó temetőben álló Holokauszt-emlékmű nagyobb, impozánsabb. A megemlékezéseket is itt tartják. De ebben a temetőben áll Spira rabbi sírja is, és a fölé emelt ohelt is sokan látogatják. Imádkoznak itt és elhelyeznek egy kvitlit (kívánságot tartalmazó cédulát).

A zsidó közösség intézményeit a városközpontban találjuk: konyha és étkező, zsinagóga, irodák és egy nagy, üresen álló épületrész. Ezek egy részét 1996-ban visszakapta az 1989-ben újjáalakult közösség, más részét a New Yorkból rendszeresen idelátogató munkácsi rebe vásárolta meg és újíttatta föl. Köztük a saját szülőházát is, amelyet zsinagógának rendezett be. Itt, dicséretes módon, minden nap összejön az imához szükséges tíz férfi.

Aki ugyanis imádkozik, reggelit kap. Ingyen ebéd negyven rászorulónak jár a Joint által fenntartott konyhán, ahol az ebédlőben Spira rabbi, valamit a mostani rebe arcképe látható.
A szovjet rendszerben szocializálódott munkácsi zsidók nemigen értik, miért kéne fizetniük az ebédért, pénteki vacsoráért, pészachi borért, maceszért.
Hát nem ingyen van a macesz? –idézi föl méltatlankodó kérdésüket Lebovics úr.

A fiatalok is így gondolkodnak?

Fiatalok itt nincsenek, elmentek Izraelbe, Amerikába, Kanadába.
A nagyzsinagógát is visszakapta a közösség – alig három éve, mert a hadsereg vonakodott kiüríteni itt berendezett raktárát. Miután a közösség birtokába került, a munkácsi rebe pazarul felújíttatta az épületet.

Minek még egy ekkora zsinagóga 280 nem túl vallásos embernek?

A rebe megmutatja, hogy Munkácson volt zsidóság és lesz is. Már többször járt itt a híveivel. Legutóbb áprilisban volt itt nyolcvan emberrel és a helyi zsidókkal együtt imádkoztak. Együtt voltak vagy kétszázan.
Legközelebb júniusban várható a rebe, aki egy rokona bár micvóját tartja majd itt, minden bizonnyal fényes külsőségek közepette. A hagyomány kötelez: a harmincas években, Spira rabbi lányának esküvőjén több ezres tömeg vett részt, s a hatalmas esküvői menet, lovas bandériummal az élen, a zsidó utcán felállított diadalkapun haladt át. (Az akkor készült filmfelvételek ma láthatók az Interneten.)
A költséges beruházásokat és rendezvényeket egy Roth nevű, Kárpátalján született, New Yorkban élő zsidó segítségével fedezi a rebe. Roth úré a város legelegánsabb, négycsillagos szállodája. Ez volt az első, igényesen fölújított épület a főtéren, s az ezt követő felújítások ezt tekintették mintának.