A szavak kisajátítása
„A javaslat
hívei meg voltak győződve arról, hogy… az intézkedéssorozat igazságos, jogos,
sőt mondhatni nagyvonalú a zsidókkal szemben. Sokan nem is értették, miért
nevezik mások a javaslatot igazságtalannak és méltánytalannak és a zsidóságtól
megértést, sőt egyenesen együttműködést, tevékeny közreműködést vártak volna
el”.
2011. április 26. / Gadó János
„A javaslathívei meg voltak győződve arról, hogy… az intézkedéssorozat igazságos, jogos,sőt mondhatni nagyvonalú a zsidókkal szemben. Sokan nem is értették, miértnevezik mások a javaslatot igazságtalannak és méltánytalannak és a zsidóságtólmegértést, sőt egyenesen együttműködést, tevékeny közreműködést vártak volnael”.
K. Farkas Claudia:Jogok nélkül – A zsidó lét Magyarországon, 1920-1944. Napvilág Kiadó, 2010, 360oldal.
A könyv alcímenem egészen pontos: a szerző kutatómunkája az 1938-as esztendővel indul, amegelőző korszakot csupán egy szükséges bevezető erejéig idézi föl.
Úgy ismondhatnánk, hogy könyve a híres (általa is idézett) bibói mondat alátámasztásagazdag kutatómunkával: a törvényhozás „legális formák közt hozzászoktatta amagyar társadalmat a zsidóknak az emberi méltóság közös sáncaiból valókirekesztéséhez”. Az 1938 és 1942 közötti időszakra fókuszálvaszemléletesen idézi föl, hogy az első (és akkor sokak által egyben utolsónak isremélt) zsidótörvény miként nyitotta meg az utat az egyre radikálisabbjogfosztás felé, melynek során az egyik zsidóellenes rendelkezés hozta magávala másikat és a gyűlölködő kijelentésekben egymásra licitáltak a szélsőségesképviselők.
A téma nem új (aHolokauszt témakörében nehéz új témát találni), de az országgyűlési vitákatilyen részletesen nem dolgozta még föl kutató. Eddig nem ismert részletességgeltárulnak fel az olvasó előtt a törvénytárak, az előkészítő anyagok, azországgyűlési jegyzőkönyvek és a témára reflektáló korabeli sajtó.
A könyv érdeme,hogy megpróbálja a zsidótörvények beterjesztői, illetve az ennél isradikálisabb lépéseket sürgető szélsőjobb szemével is láttatni a világot. Azelső zsidótörvény kapcsán megjegyzi: „A javaslat hívei meg voltak győződvearról, hogy… az intézkedéssorozat igazságos, jogos, sőt mondhatni nagyvonalú azsidókkal szemben. Sokan nem is értették, miért nevezik mások a javaslatotigazságtalannak és méltánytalannak és a zsidóságtól megértést, sőt egyenesenegyüttműködést, tevékeny közreműködést vártak volna el”.
A náci nürnbergitörvények, illetve az acsarkodó honi szélsőjobb árnyékában az első zsidótörvényvalóban akár enyhének is nevezhető. Ha ugyanis a nürnbergi törvényeket tekintikigazodási pontnak és nem az európai jogegyenlőség eszméjét…
A parlamentivitákat végigkövetve átélhetjük – mindössze négy év alatt – a hangnem végteleneldurvulását, a szélsőjobb felfogásának uralkodóvá válását, a humanistanyelvezet száműzetését. 1938-ban a szociáldemokrata Kéthly Anna és a liberálisRassay Károly még bátran támadják a törvényt. Előbbi figyelmeztet: „Azsidóságot ez a törvényjavaslat valósággal fizikai halálra ítéli… Aki ennekhangulatát kitermelte, nagyon könnyen tud továbbmenni, ha akarja pogromot vagyvérvádat is csinálni, nincs megállás.” 1941-ben Rassay Károly már tétova, apolgári egyenlőség eszméi már kiúsztak a látómezőből, így a biztosabbfogódzónak tűnő konzervatív keresztény tanításra hivatkozik, mondván: az újtörvény még ennek is ellentmond. Egy nyilas képviselő gúnyosan „nagy éskeserves erőlködésnek” nevezi Rassay felszólalását.
A szerző egyhelyütt idézi Sztójay Döme berlini magyar követ (a későbbi deportálóminiszterelnök) jelentését, aki szerint a zsidókérdés magyarországi kezelésévelelégedetlen német külügyi tisztviselők „Európa legkonzervatívabb országának”tekintik Magyarországot. Vagyis az akkor domináns felfogás azt tekintettehaladónak, aki a zsidókérdés radikális megoldására törekedett.
Ezt támasztjaalá Makkai János kormánypárti képviselő felszólalása, aki úgy vélte, valójábanéppen a zsidótörvénnyel sikerült helyreállítani a jogegyenlőséget. Makkaiszerint egyébként a törvényhozás a zsidótörvénnyel csupán „honorálta a népbenés a középosztályban élő vágyakat.”
K Farkas Claudiatörténészként csupán a források feltárását érzi feladatának. Ezek valóbanmagukért beszélnek, nem szükséges fölöttük újra és újra erkölcsi ítéletetmondani. A recenzensnek azonban a történettudományon túli meglátásai islehetnek: ezekben az években a zsidótörvények meghozói nemcsak a zsidókgazdasági hatalmát szerezték meg, hanem a szavak fölötti hatalmat is, amikor „nép”,„nemzet”, „haladás”, „jogegyenlőség” azt jelentették, amit ők akarnak. Szavakhíján nem születhetett meg az ellenállás nyelve, s így az ellenállás szellemétis hiába keresnénk a parlamenti hozzászólások között. Bírálat, tiltakozás mégelhangzik, de az embertelenség nyílt elutasítására már nincsenek eszközeik.
A magukatnyeregben érző nyilas képviselők kigúnyolják, lehurrogják azokat, akik defenzívmódon, gyakran dadogva, ügyetlenül, de mégis elvetik a törvényjavaslatot.Érződik, hogy már utóbbiak nyelvezetébe is beszivárogtak az új világgondolatai.
1941-benmegtiltják keresztények és zsidók közötti nemi kapcsolatot. Ravasz László, areformátus egyház képviselője a felsőházban legalább bizonyos kivételeketszeretne keresztülvinni. Javaslata szerint egy „magas bizottság” elé lehetnetárni a kérelmező helyzetét, hogy a házasság „nemzeti szempontból kívánatos-e”.Szép példájaként annak, hogy a korszak nyelvezete a keresztény egyházfőszóhasználatába is beszivárgott.
A szerzőbemutatja a zsidóság reakcióit. (Ehhez áttanulmányozta a korabeli zsidó sajtót,számos könyvet és más nyomtatványt, különös tekintettel a cionistakiadványokra.)
Leírásábólkiderül, hogy a zsidóság képviselői minden követ megmozgattak az elsőzsidótörvény ellenében: befolyásos politikusokkal tárgyaltak, ügyvédekkelbeadványokat készítettek, a zsidóság nemzeti elkötelezettségét bizonyítókiadványokkal fordultak a magyar nyilvánossághoz, saját lapjaikban pediggyásznapnak nyilvánították a jogfosztó törvények elfogadásának napját. Mindent megtettektehát, amit lehetett – de szigorúan a jogfosztó törvények adta lehetőségekenbelül. Még a külföldi zsidóság fellépési kísérleteit is elhárították.
A korszaklégkörében ezeken nem is nagyon lehetett túllépni. A nem túlságosan bőkülpolitikai összefoglalóban a szerző megemlíti, hogy 1938-ban sem az angolpolitikusok, sem az angol sajtónyilvánosság nem tiltakozott az elsőzsidótörvény miatt. Még a Zsidó Világkongresszust képviselő Perlzweig rabbi iskonciliáns hangon tárgyalt a magyar kormány képviselőivel és csupán „emberségesvégrehajtást” kért.
