Wikileaks: Izrael átfogó háborúra készült
Izrael egy nagyobb háborúra készült a Közel-Keleten, feltehetően a Hamász és a Hezbollah ellen, derül ki az egyik norvég lapban nyilvánosságra hozott Wikileaks-iratokból. A dokumentumok szerint az izraeli vezérkari főnök azt mondta, hogy egy kiterjedtebb háborút könnyebb kisebb hadműveletekké alakítani, mint fordítva.
Gabi Askenázi izraeli vezérkari főnök 2009 végén azt mondta az amerikai kongresszus egy küldöttségének, hogy “átfogó háborúra” készülnek a Közel-Keleten, írta az Aftenposten című norvég napilap a Wikileakstől megszerzett diplomáciai táviratokra hivatkozva.
A hadműveletek feltételezett célpontja a Hamász szélsőséges palesztin és a Hezbollah libanoni síita szervezet lett volna.
Askenázi az Egyesült Államok tel-avivi nagykövetségének 2009. november 15-én kelt távirata szerint kijelentette, hogy az izraeli hadsereg azért készül inkább egy nagyobb háborúra, mert azt könnyebb kisebb hadműveletté átalakítani, mint a korlátozottat átfogóvá.
“Az Izrael elleni rakétatámadások veszélye nagyobb, mint valaha: ez az oka annak, hogy Izrael akkora fontosságot tulajdonít az elhárító rendszereknek” – mondta a vezérkari főnök a demokrata Ike Skelton vezette delegációnak.
Askenázi hozzátette, hogy Iránnak mintegy 300 Sahab rakétája van, amelyekkel elérheti a zsidó államot, és annak mindössze 10-12 perce van reagálni egy ilyen támadásra. Mindazonáltal a fő kockázati tényező a Gázai övezetet irányító Hamász és a libanoni Hezbollah. Askenázi szerinte a Hamász támadásai elérhetik Tel-Avivot, a legsűrűbben lakott izraeli várost.
Izrael “katonai műveleteinek legcsekélyebb korlátozását sem fogadja el a lakott területeken” – mondta a vezérkari főnök, ugyanakkor hozzátette, hogy a hadsereg szándékosan sohasem támadott polgári célpontokat.