“Letisztultak a dolgok…”

“A közeljövőben pedig színrevisszük A rabszolgát, majd pedig a Teibele és a démont. Aztán Mihail Sebastian darabjának a bemutatója következik: miután előadtuk tőle a Vakációsdit, most a Névtelen csillag következik. És egy jelkép erejű bemutatóra készülünk, amelynek a címe: Egy színházéji álomra – a romániai jiddis színjátszás 130 évének kiemelkedő mozzanatait álmodjuk benne újra.”
 

Beszélgetés Harry Eliaddal, a bukaresti Állami Zsidó Színház igazgatójával

 

2010. november 23. / Zsehránszky István

– Kérjük, szóljon a színház jövőjéről, a tervekről, kilátásokról.
– Van egy jó tulajdonságom: perspektívában gondolkodom, két-három évre – tervezgetek. Lehet, hogy ezért álmodozónak tartanak, de ilyen vagyok. Színházunknak nagyon széleskörű a repertoárja. Megtalálható benne a zsidó klasszikus dráma, a világirodalom klasszikus színműveivel együtt, és a jelenkori dráma, a Holokauszt témája, de mindenekelőtt a jelen égető nagy kérdéseit szeretnénk megszólaltatni, amelyeket azért viszünk színre, amiatt aggódva, nehogy ezek a problémák is olyan helyzetet idézzenek elő, mint amilyen a második világháborút megelőző időszakban volt; nehogy megismétlődjék az az idő… És a Holokauszt. Nem azért szedjük elő minduntalan ezt a témát, mert szeretünk vájkálni a múltban, hanem azért, hogy figyelmeztessünk, hogy idejében szóljunk. Tehát figyelmeztető előadások ezek. Isaac Bashevis Singernek, a Nobel-díjas jiddis írónak több művét is színrevittük. Ő az, aki megkoronázta a 80-as és a 90-es évek jiddis irodalmát. Jelenleg színházunkban két műve van műsoron: A bolond Gimpel és A lublini mágus, ez utóbbinak most volt a bemutatója. A közeljövőben pedig színrevisszük A rabszolgát, majd pedig a Teibele és a démont. Aztán Mihail Sebastian darabjának a bemutatója következik: miután előadtuk tőle a Vakációsdit, most a Névtelen csillag következik. És egy jelkép erejű bemutatóra készülünk, amelynek a címe: Egy színházéji álomra – a romániai jiddis színjátszás 130 évének kiemelkedő mozzanatait álmodjuk benne újra. 

 

Dolgozószobájában

– Megvan hozzá a forgatókönyv?
– Én készítem, őszire meglesz. Többek között részleteket játszunk a Zsidó Zsínház történetét fémjelző, kiemelkedő előadásokból, például Avram Goldfaden híres darabjából, a Boszorkányból. És miközben tisztelettel gondolunk elődjeinkre, a színház múltjára, ezzel párhuzamosan gondoskodni szeretnénk a jövőnkről. Stúdióelőadásokat tervezünk, stúdiószínházat akarunk létesíteni alternatív színházi előadások számára. Ehhez színházzá alakítunk át egy használaton kívüli zsinagógát. Kettő is van belőlük Bukarestben, az egyik a Dudeşti úton, a másik a Moşilor úton található. Temesváron, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is előadások tartására használják, kulturális fórummá alakították át az elhagyott zsinagógákat.

– Én Kisvárdán láttam egy előadást a városka katedrálisnak beillő zsinagógájában, a Határontúli Magyar Színházak fesztiváljának keretében. A Gyilkosság a székesegyházbant adták elő ott, a Beckett Tamásról szóló drámát, és tökéletesen odaillett.
– Igen, megfelelő környezet lehetett… Mi a színházi stúdióban előadásonként legtöbb száz nézőre gondolunk, fiatal rendezők produkcióit szeretnénk közönség elé vinni ott, a hagyományos színházi kötöttségektől szabadon kívánunk játszani, verset mondani, zenélni, táncszínházi előadásokat tartani, helyet adni a kísérleti színháznak, a színházi újításnak, ez lenne a célunk.

– Egy beszélgetés alkalmával tréfásan azt mondta: javasolták, hogy tartsunk hathónapos évadot Amerikában.
– Nem tréfa ez, én voltam a javaslattevő. Az én elképzelésem. Több helyen is hangoztattam: ha az Állami Zsidó Színház külföldön szerepel, rendkívül nagy szolgálatot tesz Romániának. Átrajzolja a Romániáról kialakult képet. Eleven bizonyíték arra, hogy itt milyen lehetőségeik vannak a kisebbségeknek: színháza van a kisebbségek kisebbségének, a hatésfélezer főnyi zsidóságnak, azért, hogy megőrizze kulturális hagyományait. Bármelyik nagykövet munkájánál többet ér a mi külföldi szereplésünk.

– És biztos hogy több jiddisül tudó van Amerikában, mint Romániában…
– Ahogy mondani szokták: ha egy argentínai és egy romániai zsidó találkozik, milyen nyelven értik meg egymást? Jiddisül.

– Ugyancsak a múltkori beszélgetésünk alkalmával mondta: az Állami Zsidó Színház 2009-ben 40 milliárd régi lej állami támogatásban részesült, ami 4 millió új lejnek felel meg; az idén pedig – válság ide, válság oda – 50 százalékkal többet fog kapni.
– Igen. Azt reméljük.
   

Az épület

– Vagyis  a színház 104 alkalmazottja közül egyet sem kell elbocsátani.
– Valóban, egyiküket sem fenyegeti ez a veszély.

– Beleértve a társulatot alkotó 38 színészt is.
– Egyikük sincs veszélyben.

– Jó ezt hallani. Mert Romániában sok állami alkalmazott elbocsátására készülnek.
– De a színházak nincsenek veszélyben. Megkímélik őket. És nem is tehetnek másképp, ha tekintetbe veszik, hogy Bukarestben kevesebb színház van, mint sok más európai fővárosban. A bukaresti polgármesteri hivatalnak volt egy nagyszerű kezdeményezése: arra kérte a színházakat, hogy nyáron játsszanak a város minden parkjában, így színházi előadást tarthattak mindegyik városnegyedben. És sok olyan polgár látott színházi előadást, aki egyébként sohasem jár színházba.

– Ez a temesvári Csepürágó Fesztivált juttatja eszembe, ahol többszázan néztek meg olyan előadásokat, amelyekre a színháztermekben már rég nem volt néző.
– Meg kell keresnünk a közönséget, és a városi vezetés erre biztat. Ezért nem félünk a jövőtől. Ezért reménykedünk. A mi dolgunk az, hogy játsszunk a közönségünknek mindenhol, ahol rátalálunk: itthon is és külföldön is. Mindenekelőtt annak a kisebbségnek, akiért létrehozták ezt a színházat, de nemcsak neki.
   
– Önt is arra kérem, meséljen el egy különleges pillanatot, amelyet itt élt át, a Zsidó Színházban.
– Ilyen volt már az idejövetelem is. 1989 decemberének végén vettem át a színház vezetését, amikor kint lövöldöztek, s nekünk is itt, a színházban el kellett barrikádolnunk magunkat. De ezt megelőzően is átéltem a TES-ben néhány különleges eseményt. Bár a ploieşti-i városi színház igazgatója voltam, gyakran rendeztem az Állami Zsidó Színházban. Éppen próbáltunk egy darabot, amikor a színház körüli pusztaságban megjelent Ceauşescu…
   
– A Zsidó Színház környéke olyan volt mint Hiroshima a bombázás után, a múlt rendszer végén földdel egyenlővé tették az egész zsidónegyedet.
– Ceauşescu megállt a színház előtt, és azt kérdezte: „Micsoda ez, itt?” „Egy zsidó színház” – mondták neki. „És mi az ördögöt csinálnak benne?” „Előadást.” Nem szólt semmit, továbbment…

– És megmaradt a zsidó negyedből a színház.
– Lerombolták a zsinagógákat, a lakóházakat. Sok ember képtelen volt megemészteni ezt, sőt, volt aki beléhalt… de a színház megmaradt. És a rombolóknak leáldozott a napjuk, színházunk mostmár szabadon működhet, abban a szellemben, amelyben létrehozták. Nincs többé cenzúra, nem kell örökké félni valamitől. És szabadon járhatunk, turnézhatunk  nemcsak az országban, de külföldön is. Letisztultak a dolgok… Rövidesen elkezdődik a színház épületének restaurálása. Ha ez befejeződött, mergrendezzük a Jiddis Színházak III. Világtalálkozóját.