Szocialista Románia: Váltságdíj a zsidókért

Csak a hidegháborúban működhetett együtt olyan furcsa páros, mint Shaike Dan és Gheorghe Marcu tábornok. Dan besszarábiai zsidó volt, akit a II. világháború vége felé dobtak le ejtőernyővel Romániába, hogy segítse az életben maradt zsidók kivándorlását. Később az izraeli titkosszolgálat rezidense Kelet-Európában, majd miniszterelnöki tanácsadó. Marcu a hírhedt Securitate tiszt…

 

A hetvenes években a két ember havonta találkozott Ausztriában és Svájcban – nem álöltözetben, elhagyott utcasarkokon, hanem a román követség hivatalos épületében, ahol a régi üzleti partnerek meghittségével tréfálkoztak egymással. Dan többnyire elegáns Samsonite táskával érkezett, melyben dollár-tízezrek lapultak, Marcu pedig listákat hozott.

Románia eladta az országban élő zsidókat, Izrael pedig megvásárolta őket. 

 

Ima egy bukaresti zsinagógában

A történetet Radu Ionid ismerteti The Ransom of the Jews (Váltságdíj a zsidókért) című könyvében. A bizarr együttműködés a hidegháború éveiben töretlenül folytatódott: Izrael folyamatos deviza-utánpótlást biztosított a lerobbant román rezsimnek – kivándorlási engedélyekért cserébe. A fejpénz háromezer dollár körül mozgott. Az együttműködést a két ország titkosszolgálata bonyolította – valahol félúton a diplomáciai megállapodás és a gazdasági együttműködés között.

Radu Ionid

A háború végén 350 ezer zsidó maradt életben Romániában – ez volt a legnagyobb túlélő közösség a hárommillió szovjet zsidó után. Közvetlenül a háború után néhány ezren – a Dan által szervezett illegális hajóutakon – kijutottak Izraelbe. Ám 1948 után a román kommunista rezsimnek a zsidókról egyre inkább a dollár jutott az eszébe. A zsidók értékes tússzá változtak, akikért feltehetőleg pénzt lehet kizsarolni. És lőn: 1948 után Izrael amerikai fúróberendezéseket szállított az elaggott román olajiparnak, százezer kivándorlási vízumért cserébe.

A barter-kereskedelem nem volt új keletű. Henry Jacober, londoni zsidó üzletember a hatvanas évek elejéig üzletelt Marcuval: romániai zsidók nyugaton élő hozzátartozói az ő segítségével vásárolták ki rokonaikat. A kialakult együttműködésbe bevontak egy vállalkozót, aki a kiengedett zsidókért cserébe élőállatot (főként sertést és marhát) exportált Romániába. Dan persze hamarosan tudomást szerzett erről és (Ben Gurion jóváhagyásával) átvette az irányítást. 1965-ben Izrael már egy egész sor gazdasági projektet finanszírozott Romániában: különböző állatfarmok évente több tízezer jószágot adtak el, sőt: a Kellogg’s Corn Flakes is fenntartott egy üzemet a kommunista országban, amely így évi 8-10 millió dollár exportbevételre tett szert. Jacober minden üzletben benne volt és megkapta a maga részét. Mindezért a rezsim kivándorlási vízumokkal fizetett.

1965-ben a virágzó együttműködés leállt: az új román vezető, Nicolae Ceausescu engedett arab szövetségesei nyomásának. Az 1967 utáni Izrael-ellenes hangulat tovább rontotta a helyzetet (noha Románia, egyetlen kommunista országként, nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat, és nem szavazta meg a „cionizmus = rasszizmus” ENSZ-határozatot.)

1969-ben azonban a Moszkvától nagyobb gazdasági függetlenségre törekvő Conducator újra kezdte a tárgyalásokat. Mivel Romániának a szabad világ országai közül leginkább Izraellel voltak kapcsolatai, a zsidó állam mindebben megkerülhetetlen partnernek látszott. A vezér azonban arra utasította a titkosszolgálatot, hogy az „elavult cserekereskedelem” helyett a „modern külkereskedelemre” térjenek át: vagyis dollárban követelte a fizetséget.

Az angol nyelvű kiadás borítója

Shaike Dan és Gheorghe Marcu öt évre szóló szóbeli megállapodást kötöttek (a titkosszolgálatok nem dokumentálják működésüket). Eszerint a kivándorlókért fizetendő fejpénz függ az érintett személy korától, végzettségétől, foglalkozásától. Ceausescu nem akart tömeges exodust – ehhez a zsidók túlságosan értékes túszok voltak. Évente mintegy 1500 főt volt hajlandó kiengedni. 1968 és 1989 között – Ioanid számításai szerint – 40.577 zsidót adtak el Izraelnek, amiért a rezsim 112.498.800 dollár „exportbevételre” tett szert. Az átlagos fejpénz kezdetben 2.500, később 3.300 dollár volt. Ceausescu azonban másféle segítséget is kizsarolt. Izrael kezességet vállalt a románoknak nyújtott devizahitelekért és a kamatokat is fizette! Továbbá katonai felszerelést is szállított a román hadseregnek: Ariel Saron, védelmi miniszter 1982-ben – szakértők kíséretében – titkos látogatást tett Romániában, ahol a technológiai együttműködés lehetőségről tárgyaltak.

Ioanid nem rejti véka alá, miféle morális problémákat vet föl az ilyen együttműködés. Ceausescu brutális diktátor volt, népének elnyomója, Kadhafi és Arafat (Izrael akkori halálos ellenségei) jó barátja. Izrael nemcsak parolázott az ördöggel, hanem segítséget nyújtott gépezete működtetéséhez. Megérte? Ioanid nem válaszol a kérdésre, csak bemutatja, milyen kényes helyzetben volt Izrael a hidegháború idején.

A kommunista rezsimek ellenfelei számára nem létezhetett stratégiai együttműködés olyan országokkal, amelyek eltapossák a szabadságjogokat és saját népüket puszta nyersanyagnak tekintik. Izrael azonban nem engedhette meg magának ezt az elvi álláspontot, mert tekintettel kellett lennie a vasfüggöny mögött rekedt zsidókra. Mi a jobb taktika? A csöndes diplomácia vagy a hangos követelés?

1972-ben a szovjet rezsim súlyos adót vetett ki az országot elhagyni kívánó diplomásokra. A románok gyakorlata ugyanez volt. Izrael és az amerikai zsidók azonban erőteljesen lobbiztak és megszületett a Jackson-Vanik féle törvény, amely a kommunista országok kivándorlási politikájától tette függővé a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását. Ez nagy pofon volt a szovjeteknek – miközben a románokkal fenntartották az ilyen fajta együttműködést. 

 

Ünnep a bukaresti zsinagógában

Vajon mivel érdemelte ki a román rezsim a különleges elbánást? Egyrészt a romániai zsidók csekélyebb száma miatt volt erre lehetőség. Ennél lényegesebb azonban a román rezsim természete. Ioanid részletesen elmagyarázza az amerikai olvasónak a különbségeket. Ceausescunak nagyobb szüksége volt Izraelre, mint annak őrá. Nem nélkülözhette sem a zsidókért kapott pénzt, sem a nyugatnál szerzett jó pontokat szovjetektől független külpolitikájáért. Feltehetőleg része volt az Egyiptom és Izrael közötti közvetítésben is, ami végül az 1979-es ünnepélyes békekötéshez vezetett. Lényegesek voltak az ideológiai különbségek is. A Szovjetunió nem engedhette meg a zsidók tömeges kivándorlását, mert ez a világ előtt lerombolta volna az „elégedett, boldog szovjet emberek” fikcióját. A szélárnyékban lévő román rezsim és annak egyre erősebben nacionalista-soviniszta vezére azonban, az „egységes nemzetállam” víziójától hajtva, nem bánta a zsidók lassú elszivárgását.

Igazolható a csöndes diplomácia, ha – a zsidók kivándorlásáért cserébe – meghosszabbítja a gonosz hatalmát? Ioanid nem von végső mérleget, de érezteti, hogy – ebben az esetben – megérte a zsidók szabadságát ilyen áron megvásárolni.

 

 

Szóljon hozzá Fórumunkban!

Izrael a hatvanas évektől kezdve fejpénzt fizetett a Ceausescu diktatúrának a Romániából kivándorolni engedett zsidókért.„1968 és 1989 között … 40.577 zsidót adtak el Izraelnek, amiért a rezsim 112.498.800 dollár „exportbevételre” tett szert.”

Igazolható-e a csöndes diplomácia, ha – a zsidók kivándorlásáért cserébe – meghosszabbítja a gonosz hatalmát? A témáról szóló könyv szerzője nem von végső mérleget, de érezteti, hogy – ebben az esetben – megérte a zsidók szabadságát ilyen áron megvásárolni.

És Ön mit gondol?