Kafka odúja
A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.
 |
(Gilles Deleuze–Félix Guattari: KAFKA.
|
Az újonnan alakult Qadmon Kiadó, Otto Weininger Notesz – Levelek egy baráthoz című könyve után jelentette meg a filozófus Deleuze és pszichoanalitikus Guattari KAFKA. A kisebbségi irodalomért című művét. A Weininger-kötethez hasonlóan most is merész, gyakran provokatív, vitaindító, gondolatébresztő munkával van dolgunk, mely a neokantiánus, nietzscheiánus filozófia és a freudi pszichonalízis ötvözetéből született. A szerzőpáros főművében A kapitalizmus és skizofréniában az apa-anya-gyermek freudi háromszögét, „a despotikus kapitalizmus” hatalmi ambícióira vetíti ki: ebben a kontextusban a XX. század embere embergéppé, szerv nélküli testté; „vágygéppé” avanzsál. A KAFKA. A kisebbségi irodalomért őrzi A kapitalizmus és skizofrénia alapfogalmait, de azokat a kisebbségi irodalomra vonatkozatva állítja elénk.
A szerzők elsődleges célja, hogy kiragadják az olvasót a Kafka-interpretációk hagyományos sémájának hálójából és – főként a kafkai ödipális konfliktust – új megvilágításba, szélesebb, társadalmi kontextusba helyezzék. A kisebbségi lét kettős értelemben is jellemző Kafkára: zsidóként, és német anyanyelvűként is kívülálló hazájában, ahogy A kastélyban írja: „(…) sem a parasztokhoz nem tartozom, sem a kastélyba.” A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást. Deleuze–Guattari, az apa-anya-gyermek háromszög mögött, egyéb, primér „elnyomó háromszögeket” mutat ki; például Az ítélet bíró-ügyvéd-vádlott háromszöge, vagy A per bankhivatalnok-rendőr-bíró hármasa, az államgépezet és egyben a német-cseh-zsidó kisebbségi lét háromszögének rajzolata is. Deleuze–Gattari azt állítja, hogy az ödipális konfliktus nem kiindulópont, hanem a kisebbségi létből, és annak elviselhetetlenségéből fakadó következmény: a többségnek a kisebbség fölött gyakorolt elnyomó hatalmának eredménye. A kisebbségi lét elleni lázadás ugyanakkor egyben Kafka fő inspirációs forrásaként, az írás fő mozgatórugójaként jelenik meg: a dekontextualizálódott, deterritorializált ember csupán az írásban, az írás által lázadhat az idegenség-élmény ellen. Kafka személyiségének és írásainak kulcsa ezért a rizóma, az odú, a szorongás-bűntudat-remény háromszöge (az odú rímel, például az Odúban és Az átváltozásban szereplő állat-motívumra is). Kafka azonban tudatában van, hogy a rizóma hálóját részben ő szőtte maga köré, és ő maga táplálja. A Kafka-életmű e feloldhatatlan ellentmondás feszültségéből sarjad: éppen az írás, a nyelv, a kirekesztettség oka inspirálja magát az írást.
Kafka az íráson keresztül lázad az elnyomás ellen, de a kitörésre képtelen, mert akkor elveszítené a „ketrecbe zárt állat” vergődésének élményét: fő inspirációs forrását. A kitörésre való képtelenség ugyanakkor permanens bűntudatot okoz, de a bűntudat ebben az értelmezésben nem következmény, hanem eszköz: az írás a kitörésre való képtelenség és a felszabadulásra való vágy és remény együttes jelenlétének folytonos feszültségéből születik. Ebből következik, hogy a bűn egyfajta negatív teológiaként, hiányként manifesztálódik Kafka számára. A perben vagy Az ítéletben például „látszatmozgás”-ról, „látszatbűnökről” van szó: a bűn mibenléte végig homályban marad, ahogy az igazságosság mibenléte is. A Felicéhez írott levelekben is nyomon követhető ez a motívum: Kafka mindig halogatja a Felicével való találkozást, viszont „látszatcselekvésekkel”, a találkozás ígéretével fenntartja a találkozás lehetőségét: a bűn és a remény permanens feszültségét.
Macherey jegyzi meg Deleuze Spinozáról szóló írása kapcsán, hogy Deleuze nem Spinozáról, hanem „Spinozában gondolkodik”. Jelen mű programját is ez a törekvés határozza meg: nem Kafkáról, hanem Kafkában igyekszik gondolkodni: „Nem törekszünk arra, hogy archetípusokat fedezzünk fel, amelyek azután Kafka imagináriusát, dinamikáját vagy bestiariumát alkotnák (…) Továbbá értelmezni sem kívánunk, megmondani, hogy mit jelent. (…) Mi csakis egy kafkai politikában hiszünk, ami sem nem imaginárius, sem nem szimbolikus. (…) Kizárólag Kafka megtapasztalásában, s annak leírásában hiszünk, mindenféle értelmezés és jelentős(s)ég nélkül (…).”
Még ha némely gondolatmenetét kissé erőltetettnek vagy idegennek is érezzük, a mű friss és eredeti szemlélete miatt izgalmas és gondolatébresztő alkotás – nem csupán a Kafka-rajongók számára. Mindenképpen ki kell emelnünk Karácsonyi Judit kitűnő fordítását és a könyv rendkívül szép tipográfiáját is.
Az alábbi linkrekattintva részletet olvashat a könyvből.
Címkék:2010-02