Késői hazatérés

Késői hazatérés címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban. A tárlat, a Száműzött művészet kiállítás-sorozat része, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a zsidóüldözés miatt menekülni kényszerült művészek munkáit bemutassa a magyar közönségnek. Három, Magyarországon méltatlanul elfeledett művész alkotásain keresztül egyúttal három, jellegzetesen kelet-európai zsidó életútba is betekinthetést nyerhetünk.

 

 

Wittmann Zsigmond : Önarckép

Mészöly Munkás Béla Nagybányán tanult. 1920-tól kezdődően, járja a világot, Budapesten kívül, Amszterdamban, Barcelonában, Londonban, Nizzában is kiállít. 1930-ban Schall Lászlóval közösen megalapítják a Képzőművészeti Szalont. 1942-ben Auschwitzba deportálják, ahol életét veszti. Mészöly Munkás a magyar posztimpresszionizmus talajáról, a  fauveizmus irányába fejlődik, de képein érződik a francia art noveau hatása is. A fauveokra jellemző élénk színek Mészöly Munkás képein azonban borongós, sötétebb árnyalatúak,  képei kontemplatív hangulatúak. Néptelen tájak, utcák (Öreg kapu), kikötő (Hága), az elhagyatottság és magány csendjébe burkolódznak. A Falak (toronyóra) a külvilág és a belső világ egymástól való elszigeteltségét fejezi ki: az objektív időben létező külvilág és a belső, a szubjektív világ időtlenségét.

Wittmann Zsigmond a Képzőművészeti Főiskola növendékeként, Réti tanítványként kezdi, majd Berlinben, az expresszionista Karl Hofernél, folytatja tanulmányait. A berlini évekből származó Önarcképből mély szomorúság és a világ iránti bizalmatlanság árad, de a szemekből ugyanakkor félénk bizalom is sugárzik: a művész keresi a néző tekintetét, hogy kapcsolatot teremtsen vele, hogy reményt, együttérzést adjon és találjon. Az 1930-as években számos kiállítása van külföldön, Dániában, Berlinben antifasiszta plakátokat készít. 1933-ban elhagyja Berlint, Párizsban telepszik le és beleveti magát a Montparnasse bohém művészvilágába. Skicceiben kitűnő jellemábrázoló képességgel, könnyedséggel örökíti meg a bohémvilág alakjait (Tihanyi Lajos a Dȏme-ban). A Férfi portré híd előtt kubizáló alakja baljós hangulatú: a férfi Hitler arcvonásait viseli. 1936-ban, önkéntesként bevonul a francia hadseregbe, leszerelése után internálótáborba kerül. Szabadulása után kiállít Marseille-ben. 1942-ben, ismét önkéntesként vonul a szabad francia erőkkel Casablancába. Csapatát 1944-ben Olaszországba, a Vogézekbe küldik, ahol az egyik utolsó harc során súlyosan megsebesül és belehal sérüléseibe. 

 

Mészöly Munkás Béla: Tabán

 

Bán Kiss Edit: Angyal

Bán Kiss Edit a Képzőművészeti Főiskolán, szintén Réti tanítványaként kezdi tanulmányait, később, a düsseldorfi Művészeti Akadémia növendéke lesz. 1944-ben, gyalogmenetben Ostmarkba viszik, onnan Ravensbrückbe deportálják. A gyalogmenet és a deportálás élményei inspirálták Deportáció című gouache sorozatot. Bán Kiss megrendítően expresszív képekben ábrázolja a kényszermunka mindennapjait, a kínzásokat, válogatott kegyetlenkedéseket. Bán Kiss intuitív művész, kifejezésmódja ösztönös, szinte gyermekien őszinte, formái keresetlenek, nyersek, színei az expresszionizmust idézik. Letisztultságában is megrendítő alkotás az 1946-ban készült, Búcsú című szobor, az ölelkező pár alakjában egyszerre fejeződik az összetartozás és az elválás. A nőalak lába lelóg a szobor talapzatáról: ebbe az apró mozdulatba bámulatos erővel sűríti bele a művész a bizonytalanság és a jövőtől való félelem érzését. Bán Kiss, a felszabadulás után visszatér Budapestre. 1947-48-ban négy részes dombormű sorozatot készít az újpesti zsinagóga falára. Később, külföldön telepszik le, Marokkóban, Franciaországban, Angliában is él. Élete utolsó éveiben súlyos depresszióban szenved, 1966-ban önkezével vet véget életének. Élete utolsó szakaszában készült képei, az Angyal sarokban kuporgó nőlakja és a sűrű erdőt ábrázoló festmény (Cím nélkül) a szorongás és a magány portréi. Forma-, és színviláguk kevésbé erőteljes, mint a gouache-sorozat „segélykiáltásai”, de hasonló erejű, mert áthatolhatatlan magány és mély, csendes belső szenvedés váltja fel őket.