Magyarics Tamás: Folytatás és újrakezdés

Magyarország külkapcsolataiban kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok, mint az egyetlen globális nagyhatalom és az európai biztonság garantálója. Magyarország elsősorban a regionális együttműködés, az európai egység és szolidaritás, valamint a transz-atlanti érték- és érdekközösség, valamint intézményrendszer támogatásával erősítheti a Budapest- Washington viszonyt.
 

A magyar külpolitika esélyei a választások után*

2010. május 5.

 

Magyarics Tamás

Ezt a hármas „prioritásrendszert” alapvetően mindegyik kormány elfogadta; természetesen a hangsúlyok változtak, részben a külső és belső feltételek állandó módosulása, részben az illető kormányok által vallott értékek különbözősége miatt.

Az áprilisi parlamenti választások után felálló kormány a korábbiaknál sok tekintetben kedvezőtlenebb kül- és belpolitikai környezetet örököl. Igaz, hogy az euró-atlanti intézmények nagy részéhez a csatlakozás megtörtént – a jelenlegi kormánykoalíció alatt az lett tagja az ország az EU-nak és a schengeni határőrizeti rendszernek. Az elmúlt évek egyik csalódást keltő hiánya éppen ezen a stratégiailag talán legfontosabb relációban mutatkozott meg. 2002-ben még reális esély mutatkozott arra, hogy Magyarország 5-6 év múlva csatlakozzon az euró-övezethez, mára ezek az esélyek időben folyamatosan távolabbra tolódtak; a közös európai pénz hazai bevezetése a jelenlegi optimista várakozások szerint valamikor a 2010-es évek közepén történhet meg. A könnyen manipulálható fizetőeszköz felváltása az euróval a következő kormány egyik legfontosabb stratégiai feladata lesz, még akkor is, ha az ezzel járó rövidtávú kellemetlenségeket vállalni kell mind a kormánynak, mind a közvéleménynek. Az euró bevezetése azonban nem csupán, sőt elsősorban nem pénztechnikai kérdés: Magyarország elemi stratégiai érdeke azt kívánja, hogy a jelenlegi félperifériális helyzetből megpróbáljon bekerülni a „központba”, azaz, az ún. „mag-Európába”.

EU-s zászlók

Ennek a célnak az elérése azonban nem kizárólag Magyarországon múlik, noha a saját „házi feladatunkat” (azaz, a koppenhágai kritériumok teljesítését) senki sem fogja elvégezni helyettünk. Magyarország exportorientált országként – az amúgy is globalizált világban – jelentős mértékben ki van szolgáltatva a külgazdasági körülményeknek. Még pontosabban: döntően az EU, s azon belül is egy-két állam, elsősorban Németország és Franciaország gazdasági helyzete határozza meg Budapest lehetőségeit. Ezen a téren óvatos optimizmussal számolhat a következő kormány: a 2008 végén kezdődött gazdasági visszaesésből az előrejelzések szerint lassan kezdenek kilábalni a számunkra fontos országok. Ugyanakkor azért is fontos „vigyázó szemünket” a németekre, franciákra, osztrákokra, hollandokra és britekre vetni, mert a magyar külpolitika hazai hátterének egy részét alkotó stabil gazdasági helyzet a multinacionális vállalatok teljesítményétől függ.

A külső feltételeket az általános gazdasági helyzetet megelőzve a biztonsági helyzet szabja meg. A kettő metszéspontjában található a magyar szempontból tekintve az egyik legkényesebb ügy: az energiaellátás kérdése. A magyar politikai erők hivatalosan egyetértenek abban, hogy az ország érdekeit a jelenlegi energiaellátási rendszer diverzifikálása jelentené. Ennek ki kellene terjedni az energiaforrások, szállítási útvonalak, elosztórendszerek, tározók, sőt energiafajták teljes vertikumára. Külföldön – megfelelő partnerek meggyőzésével és bevonásával – kedvező környezetet kellene biztosítani ehhez a politikához. Egyrészt meg kellene győzni az Egyesült Államokat, hogy az eddiginél nagyobb politikai és gazdasági segítséget adjon Közép-Európa egyoldalú energiafüggőségének felszámolására. Másrészt kívánatos lenne egy aránylag egységes európai energiapolitika. Harmadrészt erősíteni kellene regionális együttműködést ezen a téren is. A jelenlegi kormány azonban ezen a téren (is) meglehetősen nehéz örökséget hagy maga után: egyik utolsó intézkedéseként olyan szerződést írt alá a Gazprommal az ún. Déli Áramlatról és egy magyarországi gáztározóról, ami megerősíti Oroszország majdnem monopolisztikus helyzetét a fosszilis energiahordozók terén. Szóba került még egy újabb paksi blokk orosz-német együttműködésben való megépítése is.

Robert Fico

A szomszédságpolitikában és a nemzetpolitikában a változás markánsabb lehet, mint a többi területen. Az előbbi esetében nagyon vegyes a kép. A legnehezebb kérdést a magyar-szlovák viszony jelenti. A hivatalos szlovák politika magyar kisebbségellenes lépéseinek megfelelő (kétoldalú és multilaterális) kezelése mellett gondokat jelent majd Budapestnek a szlovákiai magyar politikai erők megosztottsága. Az új magyar kormánynak erőteljesebben kellene számon kérni mind az 1995-ös alapszerződés, mind a szécsényi megállapodás** pontjainak betartását a kétoldalú tárgyalásokon, és – a jelenlegi politika folytatásaként – a továbbiakban is minden nemzetközi fórumot fel kellene használni a kisebbségvédelem érdekében. A választások után létrejövő kormány külpolitikájában amúgy is hangsúlyosan kívánja szerepeltetni az emberi és polgári jogokat, illetve azok védelmét. Valószínűen azonban nem Szlovákia, hanem Ukrajna fogja a legtöbb fejfájást okozni a szomszédok közül: az ukrán politikai élet egyre inkább destabilizálódik és az amúgy is végletesen megosztott kárpátaljai magyarság egyre erőteljesebb asszimilációs nyomásnak lesz kitéve, ami ellen Budapestnek vajmi kevés eszköze lesz.

Egy korábban nagyon problematikus viszony ellenben a jelek szerint jó vágányra került: a következő kormány feltehetően folytatni fogja Szerbia euró-atlanti integrációjának támogatását és építeni fog a vajdasági magyaroknak adott de facto kulturális autonómiára (Nemzeti Tanácsok). Általánosságban: a regionális együttműködést, illetve annak multilaterális (pl. visegrádi együttműködés) és kétoldalú (pl. a magyar-lengyel viszonyt) kereteit az új kormány várhatóan sokkal több tartalommal kívánja megtölteni, mint a jelenlegi, míg a magyar stratégiai érdekterületnek számító Nyugat-Balkánon az egyes országokra szabott csatlakozási modelleket fogja támogatni Budapest.

 

Magyarország és az USA a tárgyalóasztalnál

Magyarország külkapcsolataiban kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok, mint az egyetlen globális nagyhatalom és az európai biztonság garantálója. Magyarország elsősorban a regionális együttműködés, az európai egység és szolidaritás, valamint a transz-atlanti érték- és érdekközösség, valamint intézményrendszer támogatásával erősítheti a Budapest-Washington viszonyt. Az utóbbi mindenekelőtt a NATO kohéziójának fenntartását jelenti a szervezet fennmaradásának és aktivitásának érdekében. Ez a gyakorlatban a nemzetbiztonság kiterjesztett értelmezésének az elfogadását jelenti és azt, hogy a biztonságnak ne csak „fogyasztói” legyünk, amibe beletartozik az afganisztáni szerepvállalás további támogatása.

Barack Obama

A transz-atlanti kapcsolatok egyik potenciális ütközőpontja a közel-keleti helyzet megítélése. Az 1990 óta egymást váltó magyar kormányok között egyetértés alakult ki abban, hogy Izraelnek joga van biztonságos határok között élni, s a palesztinoknak hasonlóan legitim joguk van az ENSZ vonatkozó 1947. novemberi határozata alapján az önálló állami léthez. A választások után létrejövő új kormány sem fog eltérni ezektől az elvektől. Új elem lesz ebben, s más kérdésekben is a lisszaboni szerződés értelmében megerősödött közös európai kül- és biztonságpolitika, melynek szellemében Magyarország – elsősorban az Európán kívüli ügyekben – egyre nagyobb mértékben az összeurópai álláspontot fogja magáévá tenni és „kifelé” képviselni.

 

*A tanulmány még az áprilisi választások előtt készült.

** Bajnai Gordon és Robert Fico miniszterelnökök 2009. szeptember 10-én Szécsényben egy 11 pontos megállapodást kötöttek, amely – többek közt – kötelezi a feleket, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának véleményét és javaslatait a vitatott szlovák nyelvtörvényről elfogadják. (5. pont)